• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Szerkesztőség Szerkesztőség · 2025.04.26.
· Kult+Múlt

A tatárjárás és a mongolok könyörtelenségének új bizonyítékaira bukkantak Bugacon

Az 1241-42-es tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékaira leltek a régészek a bugaci Aranymonostornál folyó ásatások során – közölte a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója az MTI-vel.

Rosta Szabolcs – aki a feltárás régészeti vezetője is egyben – elmondta, hogy az Árpád-kori Pétermonostora területén az elmúlt hetekben hat, 14 és 18 év közötti fiatal maradványait találták meg, akik feltehetően a mongolok támadásának estek áldozatául a tatárjárás idején.

Kiemelte, hogy a mostani ásatás eredményei csak megerősítették, amit a régészek már eddig is sejtettek, hogy a mongolok nyílt színi csatában ütköztek meg az itt élőkkel.

A férfiak a csatamezőn estek el, majd a harcosok tömegesen végezték ki a nőket és a gyerekeket, utána pedig kialakítottak itt egy átmeneti hadtestet, egy mongol egységet.

A régész szerint a leletek azt is bizonyítják, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a mongolok nem érezték annyira biztonságban itt magukat, ezért is húzódtak be az erődített monostorba, ahonnan szemmel tartották a környéket.

Tatárjárás, IV._Béla

Than Mór, IV. Béla menekülése. Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Elmondta, hogy egyelőre egy nagyjából 60-70 méteres szakaszt tártak fel az összetett védelmi árokrendszerből, ami a feltételezések szerint akár 500 méteres is lehet. Ezekkel a föld- és fasáncokkal erősítették meg az amúgy is erős monostor és bazilika hatalmas kőépületeit.

A néhány éve feltárt, sorba ültetett vagy guggolva kivégzett, akár alig pár éves gyermekek maradványai is arra utaltak, ami most is beigazolódott, hogy a tatárjárás során teljesen elfoglalták az egykori települést.

A holtesteket a fertőzés veszélye miatt sok esetben a foglyaikkal, a keresztény magyarokkal és szlávokkal épp, hogy csak elkapartatták.

A mongol hadtest birtokba vette és be is rendezkedett a monostorban. Ennek egyértelmű nyoma a megtalált “állatcsont-szőnyeg” is, ami sok ezer állat maradványa.

Az archeozoológiai – régészeti állattani – jelentés rámutatott, hogy fiatal és idős, házi- és vadállatok maradványai egyaránt megtalálhatók az árokban, ami arra világít rá, hogy nem egy békeidőben történt mészárszéki feldolgozásról volt szó, hanem egy átmeneti jellegű ellátásról.

Gyorsan kellett nagy népességet, ez esetben egy hadsereget etetni – tette hozzá.

A mostani feltárás nyomán Magyarországon elsőként azonosították a kecskeméti régészek azt, hogy egy mongol hadtest itt töltötte 1241 telét, rátelepülve az elfoglalt infrastruktúrára.

A bugaci monostor a Homokhátság szakrális, gazdasági és kereskedelmi központja volt egykor. A település határában feltárt Árpád-kori Pétermonostorán 2010 óta folyamatosan zajlik a feltárás.

Eddig 26, a tatárok által legyilkolt gyermek és nő rendellenes pózban elhelyezett holttestére bukkantak a szakemberek. Ugyanakkor hatalmas mennyiségű leletanyag és információ került napvilágra, ami világszinten is egyedülálló.

Az igazgató kiemelte a műtárgyak közül a Szent Péter ereklyetartót, valamint a megtalált több mint 10 ezer fémtárgyat. Ezek alapján elmondható, hogy mind mennyiségében, mind pedig minőségében kiemelkedik a bugaci lelőhely a ma ismert és feltárt Árpád-kori kolostorok közül.

Érdemes elolvasni:

  • 5 brutális középkori valóság, amit a Hunyadi sorozat csak érintett
  • 1500 éves kínai feljegyzésekben írnak a magyarokról és a székelyekről?
  • Mátyás király volt az oka, amiért elvesztette első feleségét
Írd meg a véleményed, kattints ide és kommentelj!
magyar Magyarország történelem

Comments are closed.

Érdemes elolvasni

rkk_336x280px
stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Halálos robbanás Madridban: egy ember meghalt, 25 megsérült

Halálos robbanás Madridban: egy ember meghalt, 25 megsérült

Tovább olvasok
Túlélés vagy luxus? Ennyibe kerül egy saját atombunker Európában – te meg tudnád fizetni?

Túlélés vagy luxus? Ennyibe kerül egy saját atombunker Európában – te meg tudnád fizetni?

Tovább olvasok
Óriásit nő az USA-ba utazók ESTA-díja: komoly pluszköltségekkel kell számolni szeptember végétől

Óriásit nő az USA-ba utazók ESTA-díja: komoly pluszköltségekkel kell számolni szeptember végétől

Tovább olvasok
A fenyegetés már a szomszédban: Orosz drón sértette meg Románia légterét, felszálltak a vadászgépek

A fenyegetés már a szomszédban: Orosz drón sértette meg Románia légterét, felszálltak a vadászgépek

Tovább olvasok
<b>Élet a Marson? Úgy tűnik, itt van az eddigi legnagyobb bizonyíték!</b>

Élet a Marson? Úgy tűnik, itt van az eddigi legnagyobb bizonyíték!

Tovább olvasok
Fél áron haraphatunk jövő héten az autentikus nápolyi pizzákból országszerte

Fél áron haraphatunk jövő héten az autentikus nápolyi pizzákból országszerte

Tovább olvasok
Átment Kósa névtörvény-módosítása, de Legolász és Orália mégis maradnak a listán

Átment Kósa névtörvény-módosítása, de Legolász és Orália mégis maradnak a listán

Tovább olvasok
Te kibírnád? 29 órás repülőút indul idén: íme a világ leghosszabb közvetlen járata

Te kibírnád? 29 órás repülőút indul idén: íme a világ leghosszabb közvetlen járata

Tovább olvasok
Három osztrák apáca megszökött az idősek otthonából és hazatért régi kolostorába

Három osztrák apáca megszökött az idősek otthonából és hazatért régi kolostorába

Tovább olvasok
Különleges ázsiai bolt hódít Budapesten: már két üzletet is nyitott, Te meglátogattad már?

Különleges ázsiai bolt hódít Budapesten: már két üzletet is nyitott, Te meglátogattad már?

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4