A hatvanas évek Budapestjén egy merész vízió született: egyetlen, 4 kilométer hosszú, 40-50 emelet magas lakóház Békásmegyeren, amely százezer embernek biztosított volna otthont, természetközeli környezetben, a nyugati luxuslakások színvonalán. Bár a tervből sosem lett valóság, a békásmegyeri szalagház története a kommunista korszak egyik legkülönlegesebb, meg nem valósult álma maradt.
A gigantikus szalagház ötlete nem egy központi pártközpontból származott, hanem egy kívülálló zseni, Zalotay Elemér agyából pattant ki. A terv éveken át tartó vitát váltott ki a kora-kádári Magyarországon. Fiatalok és építészek lelkesen támogatták, míg a hatalom és a hivatalos szervek egyre gyanakvóbban tekintettek rá. A projekt végül a politika falának ütközött, a vita pedig egy betiltott film és cenzúrázott újságcikkek formájában ért véget — írja a Telex.
Lakásválság és szocialista válaszok
1956 után Magyarországot súlyos lakáshiány sújtotta: 600 ezer otthon hiányzott. A lakótelep-építési programok éppen csak elindultak, miközben sokan inkább családi házról álmodoztak. A kor társadalmi vitái a családi ház nosztalgiája és a „szocialista lakhatás” új formái között forogtak. A szalagház koncepciója egy radikális alternatívát kínált: természetközeli életet a modern technológia és a közösségi élet előnyeivel.
Zalotay Elemér: a magyar Le Corbusier
A békásmegyeri szalagház megálmodója, Zalotay Elemér, már gyerekként is a tömeges, olcsó és minőségi lakhatás problémáján törte a fejét. 1956-ban aktívan részt vett a forradalomban, ezért később politikailag megbízhatatlannak számított. A rendszer perifériájára szorult mérnök éjjelente titokban dolgozott a grandiózus tervén: egy hatalmas, természetbe simuló, lábakon álló lakóházon, ahol az emberek úgy élnének, mintha saját hegytetői villáikban laknának.
Forradalmi szerkezet, utópisztikus közösségi élet
A szalagház alapötlete Le Corbusier híres Unité d’Habitation házának továbbgondolása volt. Zalotay azonban még nagyobban álmodott: a lakásokból csak az erdőt és a hegyeket látták volna a lakók, az utak és forgalom teljesen eltűntek volna a földszínről. A közlekedést a ház alatti úton és gyorsvasúton oldották volna meg, a szolgáltatásokat pedig központi konyhák, mosodák, színházak és sportpályák biztosították volna. A lakások csőpostával kapták volna az ételt, és külön rendszer vitte volna a szennyest a mosodába.
Négy kilométer város az erdőben
A Zalotay és statikus társa, Böröcz Imre által kidolgozott új építési technológia könnyűszerkezetes vázas építést tett volna lehetővé. A lakások moduláris „dobozokként” készültek volna, szabadon variálható alaprajzokkal. A terv szerint olcsóbban lehetett volna ilyen lakásokat építeni, mint a hagyományos panelekből készült lakótelepeket.
Politikai akadályok: az álom elbukik
Annak ellenére, hogy a közvélemény lelkesen fogadta a szalagház ötletét, az építészeti hivatalok és a minisztériumok végig ellenálltak. A koncepciót a pártlapok és hivatalos szervek támadták, a Népszabadság például a szalagház-vitát egyenesen károsnak nevezte. Az állami struktúrákon kívül álló, nonkonformista építész tervét a rendszer végül elfojtotta.
Zalotay: magyar zseni, magyar őrült
Miután itthon lehetetlenné vált számára a szakmai érvényesülés, Zalotay Svájcba emigrált, ahol élete végéig utópisztikus megastruktúrákat tervezett – zöld felhőkarcolókat Manhattanbe, spirális tornyokat Balatonfüredre. Legjelentősebb megvalósult munkája a Ziegelriedben saját kezűleg épített, szoborszerű ház, amely ma műemléki védettség alatt áll.
Az utolsó szalagház-álom
Zalotay sosem adta fel, hogy jobb, emberközelibb lakhatási megoldásokat keressen. Bár tervei túlságosan nagyot akartak markolni, és sosem épültek meg, gondolkodásmódja ma is inspiráció lehet: merjünk nagyban álmodni, merjünk emberségesebb városokat tervezni.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Elképesztő felfedezés: a Mars egykor idegen létformák otthona lehetett
Új színt fedeztek fel a kutatók
