A viktoriánus lóversenyek sötét oldala: dopping, csere, korrupció

A 19. századi Anglia lóversenyei nemcsak a nemes sport és az úri társasági élet terepei voltak, hanem a tudatos, profi szintre emelt csalásoké is. A pénz egyre nagyobb szerepet kapott, a fogadások pörögtek, a trükkök pedig egyre gyakoribbá váltak.

Louis Henry Curzon 1892-es A Mirror of the Turf című könyvében így fogalmaz:

„Nincs másik üzlet, amely annyi lehetőséget kínálna a csalásra, mint a lóverseny.”

És ez nem túlzás. A korszakban a csalás nemcsak gyakori volt, hanem sokszor büntethetetlen is, mivel a törvények nem tudtak mit kezdeni a sportág egyre üzletiesebb világával.

A korai csalások még viszonylag nyíltan zajlottak. Előfordult, hogy egy lovat szándékosan lesántítottak („nobbled”), esetleg megmérgeztek egy rivális állatot egy istállófiú segítségével. A későbbi évtizedekben azonban kifinomultabb módszerek terjedtek el: a csalók hosszú távra terveztek, hónapokon vagy éveken át manipulálták a fogadási esélyeket. Gyakori volt, hogy egy-egy ló tulajdonosát lefizették, vagy egy erősebb lovat indítottak egy gyengébb nevén, néha a szőrét is átfestve, hogy ne legyen feltűnő a csere.

1844-ben egy futamon a „nyerő” Running Rein valójában egy másik ló volt, a négyéves Maccabeus, akit az akkor még hároméveseknek érvényes Derbyben indítottak. A csalók meghamisították a ló korát, papírjait és azonosító jegyeit és állítólag még a szőrét is átfestették, hogy a látszat tökéletes legyen.

Ez a gyakorlat, amit angolul ringing-nek hívtak, komoly nyereséggel járt. A fogadóirodák a gyengébb ló esélyei alapján számolták ki az oddsokat, a győzelem pedig óriási profitot hozott azoknak, akik tudtak a cseréről.

Huszonhét hamis rajt a St. Leger versenyen

Az 1827-es St. Leger verseny a brit lóverseny-történelem egyik legbotrányosabb eseményeként vonult be a köztudatba. A verseny előtt ugyanis 27 hamis rajtot kellett újraindítani, és ez még a kor lazább szabályozási viszonyaihoz képest is kirívó volt. Az indítás többszöri meghiúsulása nem véletlenül történt: több beszámoló szerint a zsokék szándékosan zűrzavart okoztak, hogy ezzel elodázzák a valódi startot, és manipulálni tudják a verseny kimenetelét.

A lóversenyeket gyakran karikírozták a viktoriánus sajtóban is. Tom Merry, 1889. Forrás: Wellcome Collection (CC BY 4.0).

A botrány középpontjában az egyik favorit, Glenartney állt, aki a korábbi Epsom Derby-győztes Mameluke fő kihívója volt. A feltételezések szerint Mameluke mögött álló érdekkör megpróbálta hátráltatni Glenartney esélyeit, és ehhez a rajt előtti megzavarását választották eszközül. A lóversenyeken ugyanis már egy kisebb bizonytalanság vagy figyelemelterelés is elég lehet ahhoz, hogy egy ló gyengébben teljesítsen, különösen többszöri újraindítással járó verseny esetén.

A szabotázs annyira nyilvánvaló volt, hogy még a korabeli lapok is élesen bírálták a történteket. A bírálók szerint a verseny már nem a teljesítményről szólt, hanem arról, ki tud jobban taktikázni a szabályok határán vagy azon túl.

A kor dopping technikái

A teljesítményfokozás sem volt ismeretlen a viktoriánus versenypályákon. Bár hivatalos doppingtesztek még nem léteztek, a lovak etetésébe és itatásába gyakran kevertek stimulánsokat vagy altatókat – attól függően, kinek az esélyeit akarták növelni vagy csökkenteni. Egy fogadás kimenetele így nem a versenypályán dőlt el, hanem sokszor már az istállóban. Ugyanígy manipulálhatták a zsokékat, a lovak súlyát és állapotát, sőt, akár a pálya körülményeit is.

Curzon szerint az ilyen „turf frauds”, vagyis a lóversenyekhez kapcsolódó különféle csalások ritkán jártak büntetőjogi következményekkel, mivel nehezen voltak bizonyíthatók. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ezek a praktikák hosszú időn át széles körben elterjedtek maradtak.

A csalás örök

Nemcsak a sajtó és a sportlapok, hanem az irodalom is felismerte, milyen mély társadalmi jelentése van a lóversenyvilág korrupciójának. A viktoriánus fikciókban a lóverseny gyakran szimbolizálta a spekuláció, a manipuláció és a tőkeuralmát. Egy olyan világot, ahol a szabályokat az írja, akié a pénz, és nem feltétlenül az, aki betartja azokat.

A történészek szerint akkoriban ez a világ egy sajátos kultúrát képezett, ahol az atlétikai teljesítmény csak a felszín volt, alatta pénzügyi motivációk és üzleti alkuk húzódtak.

A viktoriánus Anglia lóversenyei mára történelemmé váltak, de a jelenség, amit képviseltek, nagyon is ismerős. A mai sportfogadások, online bukmékerek és fogadási botrányok ugyanúgy arról szólnak: ahol sok pénz van, ott mindig lesznek, akik megpróbálják megbundázni a versenyt.

Ez is érdekelhet:

Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat