Tényleg lehet kísérője az óriáscsillagnak, bebizonyíthatták a magyar csillagász jóslatát
Új mérföldkőhöz érkezett az Orion csillagkép jól ismert óriása, a Betelgeuze csillagászati megfigyelése. Egy nemzetközi kutatócsoport jelentette be, hogy sikerült közvetlen megfigyelést tenni arról a régóta feltételezett kísérőcsillagról, amelynek létezését Molnár László magyar csillagász és kollégái először vetették fel.
A felfedezést a hawaii Gemini Obszervatórium North, vagyis északi távcsöve tette lehetővé, és ezzel egy évtizedeken át tartó tudományos vita zárulhat le: az univerzum egyik legismertebb vörös szuperóriása valóban nincs egyedül.
Magyar kutatók a felfedezés élén
A rejtőzködő kísérőcsillag elméletének alapjait tavaly Molnár László a HUN-REN CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetéből, valamint Meridith Joyce és Jared Goldberg fektették le. Kiemelték, hogy a Betelgeuze fényességváltozásainak mintázata szokatlan, és ezt egy közel Nap-méretű kísérő jelenlétével lehet a legjobban magyarázni. Akkor a kutatócsoport a Hubble űrtávcsővel és a Chandra röntgentávcsővel is próbálkozott, de ezek a próbálkozások nem jártak közvetlen sikerrel – mindazonáltal sikerült kizárniuk, hogy a kísérő neutroncsillag lenne, derül ki a Qubit beszámolójából.
A Gemini North áttörése
A fordulópontot egy földi óriástávcső, a hawaii Gemini North jelentette, amely speciális, ún. foltinterferometria technikával készült több ezer, rövid expozíciós képből kombinálva tudta elcsípni a halvány kísérőt. Mindezt abban a pozícióban és távolságban, ahová azt a magyar előrejelzések vártak. Az 1,5 szigmás szignifikancia – vagyis nem túl erős – kimutatás most még nem tekinthető végleges felfedezésnek, de a szakma óriási áttörésnek tulajdonítja, hiszen eddig úgy gondolták, hogy Betelgeuze ragyogása örökre elrejti társát.
A kutatócsoport mérései alapján a „Siwarha” nevet kapó kísérő tömege a Napénak mintegy 1,5-szerese, típusát tekintve pedig egy rendkívül forró, kékesfehér A- vagy B-típusú csillag. A Betelgeuze felszínétől körülbelül négyszer nagyobb távolságban kering, mint a Nap-Föld átlagos távolsága, így a szuperóriás kitágult légkörének peremén belül mozog. A két objektum valószínűleg egyszerre, mintegy tízmillió éve született, ám életpályájuk jelentősen eltér, ugyanis a Betelgeuze néhány százezer éven belül szupernóvaként semmisülhet meg.
A Betelgeuze és kék kísérője. International Gemini Observatory/NOIRLab/NSF/AURA Képfeldolgozás: M. Zamani (NSF NOIRLab)
Mi a következő lépés?
A felfedezés végső megerősítésére 2027-ben nyílhat lehetőség, amikor a kísérő eléri pályájának legnagyobb távolságát a Betelgeuzétól. Addig is, a következő évek célzott megfigyelései segíthetnek kizárni, hogy egy véletlen folt, jel vagy zavaró tényező okozta a mostani detektálást. Ráadásul a magyar csillagászok már terveket szőnek más vörös szuperóriások, például az Antares kettősrendszerének vizsgálatára, hogy választ találjanak: vajon általánosak-e az ilyen „rejtőzködő” kísérők a világegyetemben?
Úttörő munka a csillagfejlődés kutatásában
A rejtőzködő társ felfedezése egyszerre igazolja magyar kutatók előrejelzéseit és új irányokat nyit a szuperóriások vizsgálatában. Megmutatja, mennyire kevéssé ismerjük még közeli kozmikus szomszédainkat, s hogy egyetlen, alaposan megfigyelt objektum is tartogathat újabb meglepetéseket.
Érdemes elolvasni:
