A szlovák miniszter sorkatonaságot javasol, Magyarország területi fenyegetésétől is tartanak
Rudolf Huliak sport- és turisztikai miniszter a kötelező szlovák sorkatonai szolgálat bevezetését szorgalmazza Szlovákiában. A javaslat értelmében minden 18. életévét betöltött fiatalnak legalább három hónapos kiképzésen kellene részt vennie – nem laktanyákban, hanem a lakóhelyükhöz közeli helyszíneken.
Mekkora jelenleg a szlovák hadsereg?
A szlovák hadsereg, hivatalosan a Szlovák Fegyveres Erők (Ozbrojené sily Slovenskej republiky), Szlovákia állami fegyveres ereje, amely 1993 óta létezik önállóan, és 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz. A hadsereg kb. 23 350 egyenruhásból áll, akik hivatásos katonák. A szlovák sorkatonaság 2006-ban megszűnt.
A hadsereg fő részei a szárazföldi erők és a légierő. A szárazföldi erők két gépesített gyalogos hadosztályból állnak, míg a légierő vadászrepülőkből, támadó és szállító helikopterekből áll. Szlovákia 2025-ben aktívan vesz részt számos nemzetközi hadgyakorlaton, valamint jelentős erőfeszítések vannak a haderő modernizálására.
Nagy-Magyarországról szőtt álmok
A szlovák miniszter az ország védelmi képességeinek megerősítését indokolta a szomszédban zajló háborúval, a Lengyelországba berepülő orosz drónokkal, valamint Orbán Viktor magyar kormányfő „Nagy-Magyarországról” szőtt álmaival.
„Háború dúl államunk határain túl, orosz drónok repülnek Lengyelországba, és egy szomszédos állam miniszterelnöke egy nagyobb Magyarországról áradozik. Egy olyan államnak, amely nem tudja megvédeni a határait, nincs joga a létezéshez” – fogalmazott Huliak a szeptember 11-i pozsonyi sajtótájékoztatón.
Ez az első alkalom, hogy szlovák kormánytag nyilvánosan utalt Orbán Viktor feltételezett területi követeléseire.
Katonai vita és svájci modell
Huliak a kérdésről politikai, katonai és társadalmi vitát indítana. Elismerte, hogy az intézkedés költséges lehet a költségvetési konszolidáció idején, de szerinte elkerülhetetlen. Egy svájci mintára felépített hadsereget képzel el, amely széles társadalmi alapokon nyugszik. Egyelőre nem világos, hogy a kormánykoalícióban már tárgyalták-e a javaslatot. A Védelmi Minisztérium jelenleg is kínál önkéntes katonai kiképzést, ami részben hasonló rendszerre épül.
Szlovák légvédelem – belpolitikai csatározások
A téma felerősödését a közelmúltbeli incidensek okozták: orosz drónok landoltak lengyel területen, amit Peter Pellegrini szlovák elnök „nagyon veszélyesnek” nevezett. A szlovák államfő szerint az ország jelenleg „meztelen és mezítláb” áll a fenyegetésekkel szemben.
Robert Kaliňák védelmi miniszter az előző kormányt hibáztatta, amiért átadta Ukrajnának a MiG–29-es vadászgépeket és az S–300-as rendszert. Jaroslav Naď volt védelmi miniszter viszont azzal vádolta a mostani vezetést, hogy nem használja a Németországtól kapott modern Mantis drónelhárító rendszereket.
Kaliňák ezt cáfolta, mondván a rendszerek működnek, ám csak kis területet tudnak lefedni, és technikai problémákkal küzdenek.
Történelmi háttér: Trianontól a szlovák barátságig
A „Nagy-Magyarország” szimbólum a szlovák közvéleményben is érzékeny téma. A magyar kormány időről időre használja a trianoni határok előtti térképet. Orbán Viktor 2022-ben nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor egy ilyen térképpel díszített sálban jelent meg egy futballmérkőzésen írja a Kárpáthír.
Ugyanakkor a két ország miniszterelnökei nagyon jó kapcsolatot ápolnak, Orbán több esetben is barátjának és szoros szövetségésének nevezte a szocialista szlovák miniszterelnököt.
Érdekes időzítés: Szijjártó éppen Szloávkiában volt Huliak bejelentése napján
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
Magyarország továbbra is meg fogja védeni magát és Európát az illegális bevándorlástól, mindazonáltal a hazánkkal szembeni durva brüsszeli kettős mérce felszámolására lenne szükség ebben a kérdésben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a közép-európai országok (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) úgynevezett C5 formátumának külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
“Magyarország 2015-ben kerítést épített a déli határán, amely az Európai Unió külső határa. Több száz milliárd forintot költöttünk eddig a határ védelmére, amelynek nyomán több mint egymillió illegális migránstól védtük meg magunkat, Közép-Európát és Európát” – mondta.
Majd leszögezte, hogy Magyarország továbbra is meg fogja védeni magát és Közép-Európát is az illegális migrációtól.
“Ugyanakkor felhívtam a kollégák figyelmét arra, hogy miközben az Európai Bizottság elnöke Lengyelországban önfeledten dicsérte a lengyeleket a határkerítés építéséért, és nekik pénzügyi támogatást ígért, addig mi, magyarok naponta egymillió euró bírságot fizetünk Brüsszelnek azért, mert megvédjük az Európai Unió külső határát” – tudatta Szijjártó Péter.
“Ez egy súlyos igazságtalanság, nagyon durva kettős mérce, amelynek a feloldásában kértem a kollégák segítségét a közép-európai szolidaritás jegyében” – tette hozzá.
Rudolf Huliak sport- és turisztikai miniszter kijelentéseit eddig nem kommentálta Szijjártó Péter.
C5 találkozó
Az Európai Unió helytelenül próbálja megoldani az illegális bevándorlás okozta problémát, amely továbbra is rendkívül súlyos, olyan megoldás kell rá, amely szavatolja, hogy a Schengen-rendszer ismét működőképes legyen – jelentette ki a közép-európai országok C5 formációjának (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria és Szlovénia) külügyminiszteri szintű találkozóján csütörtökön Juraj Blanár szlovák külügyminiszter, a rendezvény házigazdája.
A szlovák külügyminiszter, aki nagyon dinamikusnak nevezte a megbeszélést, az illegális bevándorlást jelölte meg a találkozó legfontosabb témájaként. Kiemelte: helytelen, ahogy az unió a bevándorlás kérdését kezelte eddig, ezen változtatni kell, a probléma továbbra is kiemelt fontosságú, nem utolsó sorban a migrációs paktum miatt.
“A tagországok belső politikájára is komoly hatást gyakorló illegális migrációt úgy kell kezelni, hogy Schengen ismét működőképes legyen” – jelentette ki.
Juraj Blanár az uniós bővítési folyamattal kapcsolatban azt mondta: haladni kell benne, annál is inkább, mert vannak országok, amelyek már másfél évtizede várnak felvételükre, rendkívül terhes nekik a várakozás, és kiábrándító a folyamatban érzékelhető kettős mérce. Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban azt mondta: a szolidaritás tekintetében azonosak a nézetek, személy szerint pedig ő úgy véli, hogy meg kell teremteni a feltételeket az Alaszkában elkezdett béketeremtési folyamat folytatására.
A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban azt mondta: a Katar elleni izraeli támadás elfogadhatatlan, a nemzetközi jog durva megsértése volt. A Gázai övezeti izraeli hadművelet vonatkozásában pedig kulcsfontosságúnak nevezte a nemzetközi jog betartását, különös tekintettel az ott élő civil lakosság szenvedéseire.
Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter a találkozó után úgy vélekedett: a részt vevő országok érdekei a különbségek dacára közösek. Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban azt mondta: a közös cél a béke megteremtése, egy olyan békéé, amely hosszú távú, és garantálja mindegyik ország állampolgárainak biztonságát.
“A háborút mielőbb meg kell állítani, mert az érte fizetett ár egyre nagyobb” – jelentette ki.
Ján Lipavsky cseh külügyminiszter azt mondta: az illegális migráció egy olyan kérdés, amelyben valóban közel állnak egymáshoz a találkozó résztvevőinek nézetei. Kijelentette: hatékonyabb védekezés kell az illegális bevándorlás ellen, és azt az EU határain kívül kell megoldani.
Tanja Fajon szlovén külügyminiszter az EU-bővítési folyamat felgyorsításának szükségességéről beszélt a nyugat-balkáni országok vonatkozásában, a migrációval kapcsolatban pedig azt mondta: Szlovénia is szeretné élvezni Schengen vívmányait.
Szlovákia már második alkalommal volt házigazdája az osztrák kezdeményezés alapján mintegy öt éve létrehozott C5-ös formáció találkozójának.
- Ez is érdekes lehet: Lenyűgöző: 15. századi kódexet találtak Felvidéken!