A vértanúk utolsó szavai különböző forrásokból maradtak fenn. Néhányat kortársak jegyeztek le, másokat a 19. század végi sajtó, irodalmi művek és népi hagyományok adtak hozzá az emlékezethez hogy kifejezzék a hősök hitét és hűségét.
Emellett leveleik, búcsúsoraik is fennmaradtak, amelyek valóban tőlük származnak, és a család iránti szeretetükről tanúskodnak.
Kép: Wikimedia Commons
Az aradi vértanúk utolsó szavai
Aulich Lajos – honvéd tábornok, a hadügyminisztérium egykori vezetője
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik azt a szolgálatot.”
Batthyány Lajos – miniszterelnök, politikus
„Éljen a haza! Rajta, vadászok!”
Damjanich János – szerb származású honvéd tábornok, a temesvári hadtest parancsnoka
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
Dessewffy Arisztid – gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
Kiss Ernő – altábornagy, a délvidéki hadműveletek parancsnoka
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
Knézich Károly – horvát származású honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
Láhner György – honvéd tábornok, a hadfelszerelés parancsnoka
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
Lázár Vilmos – alezredes, a lovashadosztály parancsnoka
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Leiningen-Westerburg Károly – német származású gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Nagy-Sándor József – honvéd tábornok, a VII. hadtest parancsnoka
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Poeltenberg Ernő – osztrák származású honvéd tábornok, huszárparancsnok
„Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”
Schweidel József – altábornagy, a pesti helyőrség parancsnoka
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
Török Ignác – honvéd tábornok, a műszaki csapatok parancsnoka
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
Vécsey Károly – gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
Búcsú a családtól
Nem minden búcsúszó a vesztőhelyen hangzott el. Az aradi vértanúk közül többen már korábban, fogságuk idején írtak levelet családjuknak – ezekből ismerhetjük meg leginkább emberi arcukat. A sorok egyszerre szólnak félelemről és megnyugvásról, a hitről, hogy haláluknak értelme van, és a családjuk iránt érzett szeretetről.
A levelek egy része fennmaradt és hiteles formában olvasható Katona Tamás válogatásában a korabeli dokumentumok alapján készült Az aradi vértanúk című kötetben (Budapest, Neumann Kht., 2001).
Schweidel József augusztus végén még reménykedett a kegyelemben:
„Vigasztald feleségemet, biztos lehet benne, hogy legalábbis rám vonatkozóan csak kedvező és megfelelő anyagi ellátásomat biztosító ítéletet hozhatnak; remélem, hogy hamarosan karomba zárhatlak benneteket.”
Arad, 1849. augusztus 27.
Poeltenberg Ernő már a halál árnyékában búcsúzott feleségétől, Pauline-tól:
„Isten veled hát, imádott angyalom! Gondolatban szorosan magamhoz ölellek mindnyájatokat, téged és a kedves gyerekeket! És maga, jó Pauline-om, legyen még boldog! mert megérdemli. Isten veled!”
Arad, 1849. október 5.
Leiningen-Westerburg Károly, a fiatal, német származású tábornok, egyik utolsó levelét bátyjához, Györgyhöz írta. A sorokból testvéri szeretet és fájdalmas aggodalom árad:
„Titeket pedig, kedves testvéreim, kiket mindig őszintén szerettem, titeket arra kérlek, hogy ne hagyjátok nevemhez tapadni azt a gyalázatot, melyet az az alávaló újságcikk szórt rám. Követeljétek aktáimat, tegyetek meg mindent, de azt a szégyenfoltot ne hagyjátok a nevemen. (…) Ontsátok értem a testvéri szeretet könnyeit. Szegény, szegény feleségem, ő az én legnagyobb bánatom ebben a keserves órában; álljatok híven mellette, és segítsétek tanáccsal és tettel. Isten veletek, kedveseim, imádkozzatok, hogy örök békét nyerjen hű testvéretek.”
Arad, 1849. október 5.
Vécsey Károly, gróf, honvédtábornok, utolsó levelét a kivégzés reggelén, október 6-án írta feleségének, Linának:
„Drága, imádott Linám! szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben – utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. – Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat –, Gizellát. Isten veled.
Szerencsétlen Károlyod”
Source: