A magyar vidék újra a figyelem középpontjába került. Idén két kisebb falu is elnyerte az ENSZ Turisztikai Szervezetének elismerését, amellyel a világ legjobb vidéki úti céljait díjazzák.
Az ENSZ Turisztikai Szervezete (UN Tourism) minden évben közzéteszi a Best Tourism Villages válogatást, amelyben olyan településeket ismer el, ahol a turizmus a helyi közösség érdekeit szolgálja. A díj célja, hogy bemutassa azokat a falvakat, amelyek megőrzik kulturális örökségüket, miközben új lehetőségeket teremtenek a fenntartható fejlődésre. A program egyszerre szól elismerésről és példamutatásról: a díjazott falvak bizonyítják, hogy a vidéki életforma is lehet vonzó, korszerű és jövőképes.
Mórahalom – alföldi városka, amely megtanulta a megújulás titkát
Dél-Magyarországon, a homokhátság szélén található Mórahalom, amely ma a vidéki turizmus egyik sikertörténete. A város a termálvízre építette fel hírnevét, de az elmúlt években sokkal többet tett annál, mint hogy csak fürdővárosként váljon ismertté. A helyi közösség zöld fejlesztésekbe, kulturális programokba és közösségi terekbe fektetett, hogy a település élhető maradjon a lakók és vonzó a látogatók számára is.

A sokéves munka eredményeként a település most nemzetközi elismerést is kapott munkájáért, amikor az ENSZ Turisztikai Szervezete a világ legjobb vidéki úti céljai közé sorolta.
Az ENSZ Turisztikai Szervezetének elismerését Nógrádi Zoltán polgármester vette át Kínában.
„Óriási megtiszteltetés, óriási élmény, óriási eredmény. (…) Ez a díj a főtitkár szerint a települések Oscarja. Hatalmas élmény volt, köszönöm szépen.” –fogalmazott Nógrádi Zoltán a díjátadón.

A polgármester megköszönte mindenkinek a munkáját, aki részt vett a település fejlesztésében, és joggal hatalmas sikernek könyveli el az elismerést a lakosokkal együtt.
Hosszúhetény – a hagyományőrző és termető falu

A Mecsek lábánál fekvő Hosszúhetény ma már szintén a tudatos falusi turizmus egyik példája Baranyában. A település egykor bányászfaluként élt, ma viszont a természetjárás, a kézművesség és a közösségi programok adják az arculatát. A helyiek tudatosan fejlesztették a falut. Túraútvonalakat jelöltek ki, rendszeres közösségi rendezvényeket szerveznek, és odafigyelnek arra, hogy a vendég maradandó élményeket szerezzen, és valóban átélje a hely hangulatát.
A falu életében fontos szerepet játszanak a helyi múzeumok, rendezvények és hagyományőrző programok. A Falusi Turizmus Egyesület igényes szállásokat, házias ételeket és szervezett programokat kínál az érkezőknek, a falu központjában pedig szabad wifi várja azokat, akik még a természetben sem válnának el az online világtól.
Ez a szemlélet most nemzetközi figyelmet is hozott, Hosszúhetény is bekerült az ENSZ Turisztikai Szervezetének idei Best Tourism Villages válogatásába. A falu ezzel bizonyította, hogy milyen fontos a hely szellemének megőrzése a kiváló turisztikai élményhez.
Forrás:

