A 10. Olasz Gasztronómiai Világhetet beharangozó főzőbemutatón vettünk részt Gianni-val a Casa Pomo d’Oro-ban – képek

A Budapest szívében található Casa Pomo d’Oro-t kedd reggel a núbiai fokhagyma, az érett paradicsom és a frissen őrölt fahéj illata lengte be. A közkedvelt olasz étterem konyháját ezúttal a szicíliai Maria Piera Spagnolo séf vette birtokba, aki élő főzőbemutató keretében hozta el a Földközi-tenger ízeit Budapestre. A 10. Olasz Gasztronómiai Világhetet felvezető esemény Gianni Annoni jól ismert éttermében zajlott, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) budapesti irodájának szervezésében.

A 10. Olasz Gasztronómiai Világhét beharangozása

A rendezvényen jelen volt Giuseppe Scognamiglio, Olaszország újonnan kinevezett magyarországi nagykövete, valamint Giovanna Chiappini Carpena, az ITA budapesti irodájának igazgatója, aki rövid beszédében az idei theme – egészség, hagyomány és innováció – jelentőségét hangsúlyozta.

Mint elmondta, a november 21–28. között zajló világhét nemcsak a gasztronómia ünnepe, hanem annak bizonyítéka is, hogy az olasz konyha egyszerre képes múltból és jövőből meríteni.

Idén különösen jeles és szimbolikus alkalmat ünneplünk: a rendezvénysorozat immár tizedik évéhez érkezett. Mindez ráadásul egybeesik azzal, hogy egyre többen szólalnak fel amellet,  hogy az UNESCO nyilvánítsa az olasz konyhaművészetet a világ kulturális örökségének részévé.

A 2016-ban indult kezdeményezés azóta több mint 10 000 eseményt szervezett világszerte: főzőbemutatóktól kezdve konferenciákon és mesterkurzusokon át kulturális fesztiválokig.

„Az étel nem csupán táplálék hanem az identitásunk, a jólétünk és a kultúránk része” – fogalmazott Chiappini Carpena.

Gianni és Maria Piera Spagnolo 

A magyar közönség számára Gianni Annoni neve egyet jelent az olasz ízekkel. A milánói születésű vendéglős és médiaszemélyiség évtizedek óta a magyar gasztronómiai élet egyik legkarakteresebb alakja, akinek étterme, a Casa Pomo d’Oro, mára igazi kulináris nagykövetséggé avanzsálódott.

Ezúttal Gianni vendége Maria Piera Spagnolo volt, aki Szicília északi partján, San Vito Lo Capo tengerparti településén vezeti a Ristorante Tha’am nevű éttermét. Kis érdekesség, hogy a hely neve az arab dialektusban étel jelent.

Spagnolo séf főztje egyszerre mélyen hagyománytisztelő és személyes. „Számomra, a főzés egyfajta kézzel történő mesélés” – osztotta meg gondolatait, miközben a halas kuszkuszhoz keverte össze a fűszereket. Édesanyjától tanulta a szakma rejtelmeit, így a mai napig minden mozdulat, minden illat egy családi emlék.

Maghreb és Szicília találkozása egy tálban

A séf bemutatójának főszereplője a szicíliai halas kuszkusz, vagyis cùscusu,volt amely maga is egy történelmi találkozás eredménye. Az arab hódítások idején került a szigetre, majd a helyiek ízlésére formálódott: a csicseriborsót hal és bárány váltotta fel, miközben a recept megőrizte a kézzel sodort tészta hagyományát.

„A szegények konyhája gyakran a leggazdagabb” – jegyezte meg Gianni.

A kuszkusz készítést nem lehet elkapkodni: „Türelem és ritmus kell hozzá. A durumbúza keverékkel pedig különlegesen gyengéden kell bánni, mintha egy női mellet fognánk.” – magyarázta Spagnolo, miközben kézzel dolgozta össze a tésztát.

A mandulával, fokhagymával, fahéjjal, petrezselyemmel és csilivel készült San Vito Lo Capo-i halas kuszkusz ízei tökéletes egyensúlyt alkottak.

„A fahéj sosem maradhat ki. Itt nem édesítésre szolgál, hanem elmélyíti az ízeket.” – hangsúlyozta a séf.

Kuszkusz fesztivál San Vito Lo Capo-ban

Spagnolo nemcsak főzött, hanem mesélt is; többek között a híres Cous Cous Fest történetét, amelyet 1998 óta rendeznek meg a szülőfalujában. A rendezvény jelmondata – Make Cous Cous, Not War (főzzél kuszkuszt, ne háborúzz) – mára igazi szállóigévé vált.

A fesztivál azóta több mint húsz ország séfjeit vonzotta a tengerparti falucskába, és immár 27. alkalommal kerül megrendezésre.

2019-ben az UNESCO a kuszkuszt az emberiség szellemi kulturális örökségének részévé nyilvánította; a szicíliai fogás így globális szimbólummá vált.

„San Vito Lo Capo egy mindössze kétezer lakosú kis halászfalu. De a fesztivál idején a világ minden pontjából érkeznek hozzánk látogatók” – mondta büszkén Spagnolo.

Szicílai legenda és a nagykövet köszöntője

A főzés közben a séf Szicília legendáit is életre keltette, köztük a híres Teste di Moro történetét, amely a sziget erkélyein látható kerámia fejeket inspirálta.
A legenda szerint egy szicíliai lány lefejeztette mór kedvesét miután megtudta, hogy annak már családja van, majd bazsalikomot ültetett a koponyájába. Így született meg a sziget egyik legkülönlegesebb szimbóluma.

A bemutató végén Giuseppe Scognamiglio nagykövet pohárköszöntőt mondott. Beszélt Olaszország történelmi nehézségeiről, háborúkról, szegénységről, kivándorlásról és arról a kitartásról, amellyel az ország népe mindezt túlélte.
„Ezek a viharos évek sok kincset is hoztak nekünk, a kuszkusz egy remek példája ennek” – mondta a nagykövet. A kóstoló során a vendégek a szicíliai egyszerűség és a gasztronómiai mélység találkozását ízlelhették meg.

Olasz konyha mint örökség és életérzés

Ahogy a beszélgetések az UNESCO-felterjesztésre és az olasz gasztronómia jövőjére terelődtek, Gianni így fogalmazott: „Az olasz konyha nem pusztán technika vagy hagyomány hanem emlék, a földünk szeretete és az együttlét öröme.”

A Casa Pomo d’Oro eseménye több volt, mint egy egyszerű főzőbemutató – egy pillanatkép arról, hogyan képes egy marék kuszkusz hidat építeni kultúrák, nemzetek és generációk között.

A 10. Olasz Gasztronómiai Világhét részletei

A 10. Olasz Gasztronómiai Világhét hivatalosan november 21. és 28. között zajlik világszerte, így Magyarországon is.

A budapesti Olasz Külkereskedelmi Intézet egész hónapban programokkal, online tartalmakkal és gasztronómiai háttér anyagokkal készül, amelyeket Facebook– és Instagram-oldalán is megoszt.

A Mindmegette.hu-val közös együttműködés keretében a magyar közönség még több részletet ismerhet meg Maria Piera Spagnolo séfről és szicíliai konyhaművészetéről.

Forrás:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük