Vasárnap zárul a regisztrációs időszak az ország idei legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciójára – ismerteti az Innovációs és technológiai Minisztérium pénteki közleményében.
Idén október 18. és 24. között kilencedik alkalommal rendezik meg az eseményt, amelyen az önkéntesek a saját szűkebb-tágabb környezetüket tisztíthatják meg a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett szeméthalmoktól.
Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy az illegális hulladéklerakók elleni küzdelem a lakosság aktív részvételével lehet a leghatékonyabb, ezért várják azok jelentkezését, akik akár önkéntesként, akár koordinátorként, egy szervezett közösségi akció keretében szeretnének tenni egy tisztább Magyarországért.
Az érdeklődők a honlapon október 10-én 18 óráig csatlakozhatnak az akcióhoz. Az összegyűjtött hulladékok elszállításáról, és a szemétszedéshez szükséges eszközökről a korábbi évekhez hasonlóan idén is a minisztérium gondoskodik – emeli ki közleményében az ITM.
Érdemes elolvasniMa van az állatok világnapja: ne feledjük, az állatok gazdagítják életünket!
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
40 napig egy barlangban éltek, hihetetlen, hogy mi történt az időérzékelésükkel
Észak-koreai rakétákat és kémiai fegyvereket használhat Oroszország Ukrajnában
A radiokarbonos módszer a Biblia több kulcseseményét is alátámasztotta
KVÍZ: csak a zsenik találják meg 8 másodpercen belül a kakkuktojást, Neked sikerül?
Internáló táborok az Egyesült Államokban, ahova 120 ezer japán származású polgárt zártak
Mount Weather: A világ egyik legbiztonságosabb bunkere