A mesterséges intelligencia gyökerei az ókorig is visszanyúlhatnak
Az MI körüli láz felveti a kérdést, hogy a technológia egy új korszakának küszöbén állunk, vagy csupán egy újabb álmokat kergetünk. A történelem tanúsága szerint a mesterséges intelligencia gyökerei évezredekkel ezelőttig nyúlnak vissza, ugyanis már ekkor foglalkoztatta az embereket, hogy képesek lesznek-e valaha életet teremteni.
A felhajtás, ami az MI térnyerését körüllengi, napjainkra látványos lufivá fúvódott, ám a technológiai újítások iránti lelkesedés egyáltalán nem új jelenség. A történelem során számos alkalommal hittek emberek abban, hogy egy új találmány gyökeresen és gyorsan megváltoztatja a világot – a 17. századi tulipánmániától kezdve egészen a 90-es évek dotkomlufijáig.
A mesterséges intelligencia gyökerei ugyanakkor azt mutatják, nem csupán technológiai fogalomról van szó: sokkal inkább egyfajta mítoszról, amely a nyugati kultúra egyik legősibb történetét idézi fel – az ember teremtő erő iránti vágyát, írja a The Conversation.
Prométheusz, az első technológiai forradalmár
Mélyebb kulturális gyökereit a mesterséges intelligenciának az ókori görög Prométheusz-mítosz mutatja meg legjobban. A titán, aki ellopta a tüzet Héphaisztosztól, ugyanis nem csupán a világosságot adta az embereknek – hanem a teremtést elősegítő intelligenciát is.
A mítosz szerint a tűz elnyerése után az emberek megtanultak írni, házakat építeni, csillagokat olvasni, állatokat háziasítani vagy épp álmokat értelmezni, Prométheusz ajándéka tehát az isteni kreativitás egy darabja volt.
A görögök ezzel egyidejűleg azt is sugallták, az ember maga is létrehozható technológia révén. Prométheusz és Héphaisztosz az első férfit és nőt mintha kézművesként, műhelyben alkották volna meg, így a mítosz azt a gondolatot is felveti, hogy ha az ember maga is mesterségesen előállítható, akkor mi is alkothatunk mesterséges embereket.
A pápaság és a mesterséges intelligencia gyökerei a középkorban
A Prométheusz-mítosz a középkorban sem tűnt el. A 10. században élt II. Szilveszter pápa személye körül legendák szövődtek, melyek szerint csillagászati tudására alapozva egy bronzból készült beszélő fejet alkotott, amely igen–nem kérdésekre adott választ.
A legenda szerint a fej megjósolta, hogy pápává választják, és azt is, hogy nem fog meghalni, mielőtt Jeruzsálemben misét mondana. Gerbert ügyelt arra, hogy ne menjen a Szentföldre, ám egyszer misét celebrált egy római templomban, amelyet akkoriban „Jeruzsálemnek” neveztek – és még azon a napon megbetegedett és meghalt.
A történet nyilván fikció, de fontos abból a szempontból, hogy már a 12. század embere is elképzelhetőnek tartotta, hogy egy tudós jósgépet alkosson – vagyis egy intelligens automaton valamilyen formáját.
Az automatizmus álma a felvilágosodás korában
A 18. században Jacques de Vaucanson neve forrt össze a mesterséges élet lehetőségével. Automatái – a fuvolázó ember, a „emésztő kacsa” vagy a tamburinos paraszt – azt a benyomást keltették, hogy a test működését gépiesen le lehet utánozni.
Vaucanson a „mozgó anatómia” megalkotásán dolgozott: olyan szerkezeten, amely az állati test teljes működését lemásolja. Tervei szerint akár egy teljes mesterséges testet is képes lett volna felépíteni, s bár végül ez nem sikerült, kortársai hittek benne.
Az MI-fejlesztők lehetnek a modern kor Prométheuszai?
A modern MI-lufi is ezen a vágyon alapul, és a rohamos fejlődést látva könnyen az az érzésünk lehet, hogy a totális mesterséges intelligencia már karnyújtásnyira van. Nem szabad viszont megfeledkezni róla, hogy a mesterséges intelligencia gyökerei azt mutatják, a technológia mítosza mindig gyorsabban növekszik, mint maga a technológia.
Prométheusz tüzét már sokan megpróbálták megszerezni – pápák, feltalálók, filozófusok, mérnökök, de igazán még senkinek nem sikerült. Vajon a mai MI-fejlesztők lesznek a kivételek?