Bretagne partjainál egy olyan monumentális víz alatti építményre találtak rá a kutatók, amely több mint hétezer évvel ezelőtt még a szárazföld része volt, és új megvilágításba helyezi az ősi közösségek életét és környezethez való alkalmazkodását is.
Francia régészek rendkívüli felfedezést tettek Bretagne nyugati partjainál: a tengerfenéken egy hatalmas, mintegy 120 méter hosszú kőfal maradványaira bukkantak, amely jelenlegi ismereteink szerint Franciaország legnagyobb víz alatti építménye. A kutatók szerint a fal i. e. 5800 és 5300 között, vagyis több mint hétezer évvel ezelőtt épülhetett, egy olyan korszakban, amikor a térség partvonala gyökeresen eltért a maitól, írja a BBC.
A víz alatti építmény egykor a part része volt
Az építményt a Sein-sziget közelében találták meg, Bretagne legnyugatibb pontján. Amikor a falat felhúzták, még a partvonal mentén helyezkedett el, az apály és dagály közötti zónában. A tengerszint emelkedése miatt azóta a terület jelentős része víz alá került, így a fal ma már körülbelül kilenc méter mélyen fekszik a tengerfenéken, illetve a sziget is a korábbi méretének csupán töredékére zsugorodott.
A szerkezet méretei lenyűgözőek: átlagosan 20 méter széles, körülbelül 2 méter magas, és becslések szerint mintegy 3300 tonnát nyomhat. Ezek az adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a fal megépítése jelentős szervezettséget és hosszú távú tervezést igényelt.
Halcsapda vagy védelmi gát lehetett?
A régészek a fal funkciójával kapcsolat két eltérő elmélettel álltak elő. Az egyik elképzelés szerint halfogó csapdaként szolgált, a fal mentén ugyanis nagy gránit monolitokat találtak, amelyek két párhuzamos vonalban emelkednek ki a szerkezetből.
A kutatók feltételezése szerint ezek az állókövek egy botokból és ágakból készült hálót tarthattak, amely az apály idején csapdába ejtette a visszahúzódó vízzel együtt mozgó halakat.
A víz alatti építmény másik lehetséges funkciója az árvízvédelem lehetett, ugyanis az is elképzelhető, hogy a falat a fokozatosan emelkedő tengerszint elleni védekezés céljából emelték. A két funkció ugyanakkor nem zárja ki egymást, hiszen a szerkezet egyszerre szolgálhatta a megélhetést és a lakóterületek védelmét.
Kik építhették a falat?
Yvan Pailler régész szerint a víz alatti építményt vagy olyan vadászó-gyűjtögető közösségek hozták létre, melyek a bőséges természeti erőforrások hatására itt telepedtek le, vagy pedig az i.e. 5500 és 5000 között a térségbe érkező korai neolitikus népek alkották.
A víz alatti építmény alapját képező monolitok különösen figyelemre méltóak, mivel megelőzik a Bretagne vidékén később elterjedt, híres menhireket, vagyis a kőkitermelés és -megmunkálás technikája már a mezolitikus és neolitikus közösségek között is átöröklődhetett.
Felfedezés modern technológiával
A fal létezésére Fouquet saját maga figyelt fel egy radaralapú tengeralatti mélységtérképeket tanulmányozása során. Ezeken egy természetellenes, 120 méter hosszú vonal rajzolódott ki, amely egy tengeralatti völgyet zárt el. Az első régészeti merülésekre 2022 nyarán került sor, a részletes feltérképezést azonban csak a következő télen tudták elvégezni, amikor az algák és tengeri növények megfelelő mértékben visszahúzódtak.
Legendák nyomában
A kutatók szerint a felfedezés túlmutat az építészeti és régészeti jelentőségen. Feltételezésük szerint az ilyen, tenger alá került építmények inspirálhatták a Bretagne környékén elterjedt, elsüllyedt városokról szóló legendákat, köztük a híres Ys városának történetét, melyet a hagyomány szerint a Douarnenez-öbölben nyelt el a tenger.
Az i. e. 8000 és 4500 közötti időszakban bekövetkezett jelentős tengerszint-emelkedés során számos település kerülhetett víz alá, az elhagyott halászati és védelmi struktúrák, valamint lakóhelyek látványa pedig könnyen maradandó benyomást tehetett a későbbi generációkra.
Forrás: