A Krampusz sötét története: félelem és reszketés karácsony előtt
A közép-európai karácsony félelmetes alakja, a Krampusz évszázadokon át tartotta rettegésben a gyerekeket, mígnem a 20. században már annyira problémássá vált, hogy Ausztriában egyes helyeken a krampuszjárást is korlátozták, sőt időszakosan betiltották.
Az alpesi hagyomány ördögi alakja
A különös ördögszerű figura a német nyelvterületekről terjedt el, elsősorban az alpesi régióból, és évszázadok alatt vált a közép-európai Mikulás hagyomány állandó szereplőjévé. Neve feltehetően az ónémet krampen szóból ered, amely karmot jelent, de egyes értelmezések szerint a bajor krampn – romlott, élettelen – kifejezés is hatott rá.
A Krampusz külseje ennek megfelelően alakult: szarvak, hosszú nyelv, sötét szőrme, lánc és a jól ismert virgács. Hátán gyakran zsákot ábrázoltak, amely a rossz gyerekek elszállítására szolgált. A történetek nem finomkodtak, a Krampusz a fenyítéseken túl el is vihette, sőt egyes hagyományok szerint fel is falhatta azokat a gyerekeket, akik túlságosan kilógtak a rendből.
Bár külsőre ördögszerű volt, inkább afféle végrehajtóként tartották számon Szent Miklós mellett.
Szent Miklós és a büntetés végrehajtója
A középkor folyamán a Krampusz fokozatosan Szent Miklós mellé került. Amíg a püspök jutalmazott, addig a Krampusz a következményekről és büntetésről gondoskodott. Ez a felosztás jól illeszkedett a falusi közösségek gondolkodásához, ahol a rend fenntartása közösségi érdek volt, és a gyereknevelésben az erőteljesebb ijesztegetés is elfogadott eszköznek számított.
Magyarországon a Krampusz a 19. századtól vált igazán ismertté, amikor a Mikulás és kísérője már együtt jelent meg a városi polgári kultúrában. Ekkorra a figura jelentősen megszelídült, a fizikai fenyegetés helyét átvette a jelképes büntetés. A Krampusz a virgács hordozója lett, aki a csizmában hagyott üzenettel emlékeztette a rossz gyerekeket arra, hogy nem maradnak el a következmények a csínytevések után.
A krampuszjárás betiltása a 20. században
A Krampusz sorsa a 20. században, a náci hatalomátvétel idején vált különösen ellentmondásossá. Ausztriában és Bajorországban a Krampusz-járások a két világháború között gyakran durva utcai eseményekké fajultak. Dokumentáltak verekedéseket, rongálásokat és súlyos sérüléseket is. Ennek hatására a helyi hatóságok már az 1930-as évek elején igyekeztek korlátozni a felvonulásokat.
Az 1938-as Anschluss után, amikor Ausztria a Harmadik Birodalom része lett, több tartományban hivatalosan is betiltották vagy szigorúan szabályozták a Krampusz-járásokat.
A náci közigazgatás egyes szereplői pogány maradványnak tekintették a figurát, mások katolikus babonának, de a leggyakoribb indoklás szerint a maszkos, alkohollal kísért felvonulások veszélyeztették a közrendet és a közbiztonságot.
Bár az akkori kultúrpolitika általában támogatta az „ősnémet” hagyományok újraélesztését, a Krampusz nem illett bele ebbe a keretbe. Túl kaotikus, túl erőszakos és nehezen irányítható jelenségnek számított, ezért nem vált hivatalosan támogatott népszokássá. Sok helyen háttérbe szorult, máshol informálisan, kisebb közösségekben élt tovább egészen a háború végéig.
Mindez viszont nem jelentette a Krampuszjárások végét. A felvonulások sok helyen a háború után is megmaradtak, főleg az alpesi térségben. Ausztriában és Bajorországban ma is tartanak Krampusz-járásokat december elején. Ilyenkor maszkos alakok vonulnak végig az utcákon, harangokat csörgetnek, fáklyákat visznek. Ami egykor félelemkeltés volt, ma inkább hagyományőrzés és látvány, de maga a szokás meglepő módon nem tűnt el.
Forrás: