Ritkán látható nézőpontból figyelhettek meg a csillagászok egy lassú, de grandiózus kozmikus eseményt, két spirálgalaxis ütközését.
A James Webb-űrtávcső és a NASA Chandra röntgenobszervatóriumának adataiból összeállított felvétel az NGC 2207 és az IC 2163 galaxisok találkozását mutatja, szinte szemből nézve az elképesztő jelenséget.
Az Univerzumban a galaxisok gravitációs hatásuk miatt időről időre közel kerülnek egymáshoz, torzítják egymás alakját, majd hosszú folyamat végén akár össze is olvadnak. Az NGC 2207 és az IC 2163 spirálgalaxisok párosa ennek a kozmikus kölcsönhatásnak látványos és tudományosan különösen értékes példája.
A kisebb IC 2163 a nagyobb NGC 2207 mögött húzott el, miközben gravitációjuk jelentősen átrendezte mindkét rendszer szerkezetét. Bár valódi összeolvadásuk még a távoli jövőben fog történni, a találkozás hatásai már most jól megfigyelhetők.
A galaxisok találkozásának látható jelei
Méretük eltérő, a folyamat mégis mindkét galaxist hasonló irányba terelte. Az NGC 2207 kiterjedt spirálkarjai már nem szabályos ívet rajzolnak, míg az IC 2163 szerkezete még látványosabban torzult. Az árapályerők különösen a kisebb galaxis alakját formálták át, mintha megnyújtották volna a spirálkarokat.
Ilyen kölcsönhatás sok helyen zajlik az Univerzumban, frontális nézetből azonban ritkán figyelhető meg. Ez a szerencsés perspektíva lehetővé teszi, hogy a csillagászok pontosabban kövessék nyomon a változásokat.
A részletek alapján az is jól látszik, hogy a torzulások nem egyszerre, hanem eltérő ütemben jelentkeznek a galaxisok különböző régióiban. Míg egyes spirálkarok erősen megnyúltak, más területek viszonylag épen maradtak, ami arra utal, hogy a gravitációs hatás iránya és erőssége helyenként eltérő volt. Ez a mozaikszerű átalakulás segít a kutatóknak rekonstruálni a találkozás pontos pályáját és időzítését.
A két galaxis mozgása alapján az is valószínűsíthető, hogy a mostani állapot csupán egy átmeneti fázis. A kölcsönhatás a következő évmilliókban tovább erősödhet, újabb szerkezeti változásokat indítva el, mielőtt a rendszerek végleg eltávolodnának egymástól – vagy egy későbbi találkozás során még szorosabb kapcsolatba kerülnének.
A pusztítás csillagszületést indít el
A galaxisok találkozása nem feltétlenül csak torzulással jár. A közeledés során a gáz- és porfelhők összesűrűsödnek, ami kedvező feltételeket teremt új csillagok kialakulásához. Az NGC 2207 és az IC 2163 esetében ez különösen látványos. A becslések szerint együtt évente mintegy két tucat, a Naphoz hasonló tömegű csillag születik bennük, jóval több, mint amennyi a Tejútrendszerben keletkezik ugyanennyi idő alatt.
A folyamatot a múlt egyre erőteljesebb eseményei is alakították. Az elmúlt évtizedekben összesen hét ismert szupernóva-robbanást figyeltek meg a két galaxisban, amelyek hatalmas energiájukkal átrendezték a spirálkarok anyagát. A robbanások után a gáz és a por újra összeállt, lehűlt, majd friss csillagok alapanyagává vált. Ennek nyomai a fiatal, kékes színű csillagpopulációkban ma is jól felismerhetők.
Forrás: