Kínai vonatok érkezésére készül Budapest: megkezdődött a Keleti pályaudvar újabb átépítése

A hamarosan induló Budapest–Belgrád vasútvonal nemcsak új nemzetközi összeköttetést hoz, hanem a magyar vasúti infrastruktúrában is látványos változásokat indít el. A vonalon ugyanis kínai gyártású, alacsonypadlós motorvonatok közlekednek majd, amelyek fogadásához a főváros egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, a Keleti pályaudvart is át kell alakítani.

Hova érkeznek Budapesten a Belgrád felől érkező vonatok?

A mai napon, január 12-én megkezdődött a Keleti pályaudvar 12. és 13. vágánya közötti peron átépítése, amely a pályaudvar akadálymentesítésének egyik legfontosabb új üteme.

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint a Délegyháza–Kelebia–Belgrád irányból érkező személyszállító vonatok a jövőben ezekre a peronokra érkeznek majd, ezért vált szükségessé a korszerűsítés. A beruházás célja egy akadálymentes, 55 centiméter magas magasperon kialakítása, amely megfelel az Európában alkalmazott vasúti szabványoknak.

A munkálatok ideális időzítéssel indulnak: a Déli Körvasút építése miatt jelenleg vágányzár van érvényben, így a Keletit érintő dunántúli távolsági vonatok többsége Kelenföldön fordul, vagyis a főpályaudvar forgalma csökkent. Ez lehetővé teszi, hogy a peronátépítés jelentősebb forgalmi fennakadás nélkül valósuljon meg.

A Keleti pályaudvar felkészül a kínai gyártású motorvonatokra

Az átépítésnek stratégiai jelentősége is van: a Keleti pályaudvar így alkalmassá válik a Budapest–Belgrád vonalon közlekedő, kínai gyártmányú Soko (Sólyom) motorvonatok fogadására. Ezek a szerelvények alacsonypadlós kialakításúak, ám – a Magyarországon megszokott járművektől eltérően – nem rendelkeznek kimozduló lépcsővel, ezért a peron és a vonat közötti szintkülönbség pontos illesztése kiemelten fontos.

A szerelvényeket a szerb vasúttársaság tervezi üzemeltetni a vonalon, a magyar oldalon pedig az infrastruktúrát kell hozzájuk igazítani. Ez az átépítés plusz költségbe jár, mivel a Keletit augusztusban lezárták, és akkor a peronokat is új burkolattal látták el, azonban mint kiderült, a vonat fogadására nem alkalmas az új felület, így plusz 300 millió forintba kerül az átépítés. A magyar hatóságok szerint a szerb fél információi nem érkeztek megfelelő módon a MÁV-hoz, és ezért kell újra átépíteni két peront.

Ez is érdekes lehet – Új korszak a közlekedésben: Megnyílt a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakasza

A Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése kapcsán (kínai hitelből finanszírozott gyorsvasút-felújítás) kétvágányúvá és 160 km/h-s sebességűvé alakították.​ Érdekesség, hogy ilyen nagy mértékű kínai vasútépítés még nem történt Európában.

Komplex műszaki beavatkozás zajlik

A 12–13. vágány közötti peron mintegy 300 méter hosszú és 6 méter széles, összesen közel 1800 négyzetméternyi felületet érint az átépítés. A munkálatok során:

  • 34 közmű- és kábelaknát emelnek meg,
  • 500 négyzetméternyi új taktilis burkolatot alakítanak ki a peronon és a kapcsolódó járdaszakaszokon,
  • elvégzik a perontető tartóoszlopainak állagmegóvását, megelőzve a korróziót,
  • valamint vágányszabályozást hajtanak végre a peron melletti vágányokon és váltókon.

Mikor fejeződik be, és mikor indulhat a forgalom?

A bontási munkák január végéig tartanak, az építési szakasz pedig várhatóan február végére fejeződik be. Ezt követően, legkorábban ekkortól indulhat meg a Budapest–Belgrád vonalon a menetrendszerinti közlekedés, a szigorú uniós előírásoknak megfelelő biztosítóberendezésekkel és ETCS-rendszerrel felszerelve. A teljes hossz 350 km-es vonal magyar részét (Budapest–Kelebiai), részben EU-támogatással megoldották; a szerb szakasz 2025 októberében nyílt meg az újvidéki állomás-szerencsétlenség után. ​A pálya kész, tesztüzem zajlik, és ahogy Lázár János közlekedési miniszter bejelentette, február 27-től adják át menetrend szerint a nagyközönségnek.

Ez is érdekes lehet:

Európa legnagyobb gazdaságát hódíthatják meg az Ikarus elektromos buszai: több városba is szállíthatnak

Forrás: MÁV

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük