Grönland délnyugati partvidékén ma is ott állnak a vikingek kőből rakott házainak romjai. Templomfalak, elhagyott gazdaságok és üres udvarok maradtak utánuk egy olyan vidéken, ahol egykor több száz éven át működő közösségek éltek. A kérdés azóta is foglalkoztatja a történészeket: mi vezetett a grönlandi vikingek eltűnéséhez?
A Smithsonian Magazine részletes elemzése szerint több, egymással összefüggő folyamat szorította ki lassan a vikingeket Grönlandról.
Mitől vált sebezhetővé a viking életforma Grönlandon
Sokáig az volt az uralkodó elképzelés, hogy a hideg pusztította ki a grönlandi vikingeket. A valóság ennél árnyaltabb volt, a 15. században Dél-Grönlandon inkább a nyári szárazságok sűrűsödése okozott komoly gondot.

A talaj nedvességtartalma csökkent, a szénatermelés visszaesett, márpedig a széna volt az állattartás és a téli túlélés alapja. A viking gazdaság skandináv mintára épült, így az állatok átteleltetése nélkül az egész rendszer megingott. Hiába voltak adottak az eddig bevált települési helyek, ha a környezet már nem biztosította ugyanazokat a feltételeket, mint korábban.
Az egyre távolodó Európa
A természeti nehézségeket gazdasági problémák súlyosbították. A grönlandi vikingek egyik fő bevételi forrása a rozmáragyar volt, amely évszázadokon át keresett luxuscikknek számított Európában. A 14. századra azonban ez a piac összeomlott, az afrikai elefántcsont olcsóbb lett, ezért a kereslet visszaesett.
Ezzel egy időben a norvégiai fekete halál drasztikusan csökkentette a potenciális vásárlók számát. A kereskedelem meggyengült, a hajóforgalom ritkult, Grönland pedig fokozatosan elszigetelődött. Mivel a szigeten alig volt fa, a hajóépítéshez szükséges alapanyagokat importálni kellett – amikor ez elmaradt, a kapcsolatok Európával tovább lazultak.
A grönlandi viking közösségek vége
Sokáig úgy tűnt, hogy a vikingek nem voltak hajlandók változtatni az életmódjukon. A régészeti leletek azonban ezt cáfolják. A Smithsonian Magazine által bemutatott ásatásokon – különösen a farmok melletti szemétdombokban – nagy mennyiségű fókacsont került elő, ami arra utal, hogy a tengeri vadászat már a letelepedés korai szakaszában is fontos szerepet játszott.
Az emberi maradványok kémiai vizsgálata ezt megerősítette: az étrend idővel egyre inkább tengeri alapúvá vált, a telepek végére pedig a táplálék döntő része már a tengerből származott.
Vagyis alkalmazkodtak. Csakhogy közben a klíma romlott, a kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak, és a közösségek mozgástere egyre szűkebb lett. Hiába volt szervezett a vadászat – a Smithsonian szerint a vándorló hárfafókák elejtése közösségi esemény lehetett, a zsákmányt pedig a belső farmokra is eljuttatták –, ez már nem tudta ellensúlyozni a gazdasági és környezeti nyomást. A népesség lassan csökkent, de nem látványos összeomlás formájában.
Az utolsó biztos írásos emlék a grönlandi viking közösségekről egy 1408-as esküvő feljegyzése. Ezután a források elfogynak, bár a régészeti nyomok alapján a telepek még egy ideig létezhettek, de írott emlék már nem maradt utánuk.
A régészeti leletek nem utalnak erőszakra vagy hirtelen katasztrófára. A templomok álltak, a temetők rendezettek voltak, a csontokon nem látszanak tömeges sérülések. Feltehetően sokan visszatérhettek Európába, mások helyben haltak meg, és voltak, akik beolvadtak az inuit közösségekbe, így fokozatosan eltűntek a közösségek.
Forrás:


