Fiatal magyar nő végzett brutálisan élettársával Németországban

Egy Németországban történt brutális gyilkosság megrázta a közvéleményt: egy mindössze 22 éves magyar nő életfogytiglani börtönbüntetést kapott, miután kegyetlen módon megölte 63 éves élettársát. Az eset a türingiai Sonneberg városában történt, ahol a férfit saját lakásában találták holtan.

Kegyetlen támadás, célzott erőszak

A bíróságon ismertetett bizonyítékok szerint a magyar nő háromszor szúrta meg partnerét. Két szúrás hátulról érte az áldozatot, olyan erővel, hogy áthatoltak a mellkas csontjain. A halálos sérülést végül a harmadik, a légcsövet érő szúrás okozta. A bíróság megállapította, hogy a támadás nem hirtelen felindulásból történt, hanem célzott és végzetes volt.

Rablás is motiválhatta a gyilkosságot

Az ügyészség szerint a nő nemcsak megölte partnerét, hanem ki is rabolta. A Neue Presse cikke alapján egy laptopot és három mobiltelefont vitt magával. A bíróság ezért nemcsak gyilkosság, hanem rablás miatt is bűnösnek mondta ki.

Elfogás és ítélet

A gyilkosság után a magyar nő elmenekült Németországból, azonban európai elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogták, majd kiadták a német hatóságoknak. A meiningeni tartományi bíróság végül a lehető legsúlyosabb ítéletet hozta: életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a fiatal nőt, hangsúlyozva a bűncselekmény különös kegyetlenségét és előre megfontolt jellegét.

Az ördög soha nem alszik

Korábban beszámoltunk egy hasonlóan hátborzongató esetről, szerda kora reggel ugyanis egy férfi holttestére bukkantak Szekszárd belvárosában, az egykori Tambov lakótelep egyik játszóterén.

A holttestet egy járókelő fedezte fel, aki azonnal értesítette a hatóságokat. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és azonnal megkezdte a helyszínelést.

A környéket rendőrautók lepték el, a nyomozók pedig hosszú órákon át vizsgálták a tragédia körülményeit. A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az áldozat egy 51 éves férfi volt, akiről sérülései alapján megállapították, hogy halálra verték.

A kórházak sem biztonságosak már

Szombaton pedig szokatlan jelenetek játszódtak le a veszprémi kórház sürgősségi osztályán: egy fogvatartott megpróbált megszökni az őrizetből, miközben egészségügyi ellátásban részesült.

A férfit korábban egészségi problémák miatt szállították a kórházba a büntetés-végrehajtás munkatársai. Meg akart szökni a rab a kórházból, de nem jutott messzire Az ellátás során a rab váratlanul futásnak eredt, kihasználva az alkalmat a menekülésre.

A folyosón egy kórházi dolgozó megpróbálta feltartóztatni, ám a férfi fellökte őt, és tovább próbált menekülni. A kísérlet azonban rövid életűnek bizonyult: a büntetés-végrehajtás munkatársai gyorsan reagáltak, elfogták a szökni próbáló fogvatartottat, majd visszaszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Flickr

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük