Egyre közelebb lehet a nukleáris katasztrófa az Irán elleni légicsapások miatt

A világ már így is megszenvedi az Irán elleni offenzíva következményeit, de az igazi bajt a nukleáris katasztrófa hozhatja el.

Egyre nagyobb nemzetközi aggodalmat kelt a Közel-Keleten zajló konfliktus a Daily Star beszámolója szerint, miután ismét légicsapás érte a bushehri atomerőmű egyik létesítményét. Az incidens során életét vesztette egy biztonsági őr, és Irán atomenergia-ügynöksége szerint a támadás akár egy „súlyos nukleáris katasztrófát” is előidézhetett volna.

Ráadásul a jelentések szerint ez már a negyedik (!) támadás az erőmű ellen a február 28-án kirobbant konfliktus kezdete óta. A csapás április 4-én, helyi idő szerint reggel 8:30 körül történt, és egy kisegítő épületben okozott károkat. Bár az első vizsgálatok alapján a fő infrastruktúra nem sérült meg, a helyzet továbbra is rendkívül feszült.

Nukleáris veszély fenyeget

A szakértők szerint az erőműben tárolt jelentős mennyiségű radioaktív anyag miatt már egy kisebb sérülés is súlyos következményekkel járhat. Egy esetleges nagyobb robbanás vagy szerkezeti károsodás beláthatatlan környezeti és egészségügyi kockázatokat jelentene nemcsak Irán, hanem az egész régió számára.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentése szerint a helyzet egyelőre nem válságos, ugyanis a szakemberek nem jelentettek sugárzásszint-emelkedést az újabb támadás nyomán. Az ügynökség főigazgatója, Rafael Mariano Grossi ugyanakkor mély aggodalmát fejezte ki, és hangsúlyozta: „a nukleáris erőműveket soha nem szabad megtámadni”.

Korábbi figyelmeztetések valóra válhatnak

A mostani eset különösen aggasztó annak fényében, hogy már korábban is érkeztek riasztó figyelmeztetések. Egy hónappal ezelőtt egy rakéta mindössze néhány száz méterre robbant fel egy működő reaktortól, ami már akkor felvetette egy súlyos nukleáris katasztrófa lehetőségét.

Ahogy arról már akkor beszámoltunk, Mihail Uljanov orosz diplomata élesen bírálta a szerinte enyhe nemzetközi reakciókat, kijelentve: „Nem vagyok biztos abban, hogy a NAÜ reakciója arányos a helyzet súlyosságával.” Hozzátette: „A rakéta mindössze 200 méterre robbant egy működő nukleáris reaktortól. Egy újabb csapás lehetősége nem zárható ki. Ez valós veszélyt jelent egy súlyos nukleáris katasztrófára.”

Milliók kerülhetnek veszélybe

A létesítmény elhelyezkedése tovább növeli a kockázatokat. A Perzsa-öböl partján fekvő erőmű esetleges sérülése radioaktív szennyezést juttathat a tengervízbe, ami súlyosan károsíthatja a tengeri élővilágot.

Még ennél is komolyabb probléma, hogy a térség számos országa tengervíz-sótalanító üzemekre támaszkodik az ivóvízellátás biztosításához. Egy szennyezés így nemcsak környezeti, hanem humanitárius válságot is előidézhet, amely akár milliók vízellátását sodorhatja veszélybe.

A szakértők figyelmeztetnek: még egy kisebb mértékű radioaktív kibocsátás is láncreakciót indíthat el a régióban, amelynek hatásai hosszú éveken át érezhetők lennének.

Címlapkép forrása: Pixabay

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük