A nap képe: újra látogatható a keszthelyi Festetics-kastély
Több, mint 5 hónap után, ma délelőtt 10 órakor nyitott a keszthelyi Festetics-kastély, ami azt is jelenti, hogy a Helikon Kastélymúzeum kapui is várják a látogatókat.
A látogatási élményen túl színes programokkal is várják az ide látogatókat, azonban mindenkinek figyelnie kell a jelenlegi korlátozások betartására. A kiállítások 18 év feletti személyek részére kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók.
Megnyitotta kapuit a kastély északi szárnya is, amely a hétköznapokon zárva tart a nagyközönség előtt. A vendégek a báltermekben, a velencei tükörteremben és a lakosztályokban is tehetnek egy sétát.

Látogatók a keszthelyi Festetics-kastély parkjában 2021. május 1-jén. Fotó: MTI/Varga György

Keszthely, 2021. május 1.A keszthelyi Festetics-kastély parkja. Fotó: MTI
Ahogy az MTI is beszámolt róla, Keszthelyen az újranyitás éppen egybeesett a hagyományos május elsejei turisztikai szezonnyitóval, amit idén rendhagyó módon tartottak. Szombat délután a városi kórház és a mentőállomás előtt – az egészségügyben dolgozók előtti tisztelet jeléül, akiknek munkája nélkül nem indulhatna el a turizmus – Keller András Kossuth-díjas hegedűművész zenei “ajándékával” kezdődött a szezonnyitó.
Ezt követően, már a hagyományokat követve a mólónál ünnepélyes zászlófelvonással és a Balaton megkoszorúzásával hivatalosan is megkezdődött a turisztikai szezon.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ennyi volt: felfüggesztették a Budapest-Kolozsvár közötti közvetlen járatot
Magyarország ad otthont az EU legnagyobb hadgyakorlatának, közben készül a új 800 milliárd eurós védelmi stratégia
Szentgyörgyi Dezső, a legeredményesebb magyar vadászpilóta végül MALÉV géppel vesztette életét
Csak nőnek kellett kiadni magát, több milliót keresett egy nyírségi férfi
A héten szabad szemmel láthatunk egy nóvarobbanást
Tokió és Oszaka, avagy Japán konyhája – képgaléria