Ebben az évben is elmarad a Sziget Fesztivál
A hivatalos közlemény szerint a fesztivál szervezőknek a bizonytalanáságok miatt kénytelenek lemondani erről az évről is.
A Szigetet, Európa egyik legnagyobb és legjobb zenei fesztiválját, a koronavírusos korlátozások miatt már a múlt évben sem rendezték meg, és a bejelentés alapján idén is elmarad, így nincs más hátra, mint várni a nagy visszatérést 2022-re.
“Sajnos lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről” – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.
“Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – tette hozzá.
Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvényének szervezői kihangsúlyozták, hogy a 2022-es évet nagyon várják. A fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette a koronavírus miatt bevezetett korlátozások. Elmondásuk szerint az ellehetetlenülés határán van az iparág számos szereplője, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig.
„Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.” – mondták a szervezők.
Aftermovie – 2019
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról
Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger
Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?
Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért
Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették
A világ legöregebb szőlőtőkéje a határtól nem messze: így mutatkozott be Maribor és a megújult Hotel Habakuk