Repülőjáratot indít szeptembertől Budapestre Jekatyerinburgból és a moszkvai Zsukovszkij repülőtérről az Ural Airlines (Uralszkije Avialinyii).
Ezt kedden közölte Telegram-csatornáján az orosz légitársaság.
Az Ural Airlines szerint a Jekatyerinburg-Budapest-Jekatyerinburg járat szeptember 5-én indul és vasárnaponként jár majd.
Az ezen az útvonalon közlekedő Airbus A320-as utasszállítókon lesz business és turistaosztály.
Júliusban Szijjártó Péter külügyminiszter oroszországi látogatásán közölte, hogy közvetlen légi összeköttetés létesül Jekatyerinburg és Budapest között. Légvonalban mért távolság a két város között: 2964.8 km, és csaknem 4 óra lesz a repülési idő.
Az orosz légitársaság oldalán már jegyeket foglalni az első járatokra.
Jekatyerinburg Oroszország negyedik legnagyobb városa Moszkva, Szentpétervár és Novoszibirszk után.
A Moszkva-Zsukovszkij és Budapest járat beindítását szeptember első hetére ígérte a légitársaság. A járat besorolása teher- és utasszállító lesz.
Az airportal.hu szerint, a légitársaság a Moszkva melletti Zsukovszkij repülőtérről 2019. december végétől repült Ferihegyre, korábban pedig 2012 őszén rövid ideig üzemeltetett már járatokat Jekatyerinburg és Budapest között is hetente egy alkalommal.