Halálos veszélyt is jelenthetnek a szarvasok, ezekre figyeljünk vezetés közben!
Az utakon várható szarvasveszélyre figyelmeztet a rendőrség. Augusztus végétől november közepéig az országutakon, különösen az erdős, ligetes útszakaszokon számítani kell szarvasok megjelenésére – írta a rendőrség hétfőn a Facebook-oldalán.
A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően először az ország nyugati részein kezdődik, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, és folyamatosan északi, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort.
A bőgési időszakban az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre.
A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak – tették hozzá.
A rendőrség kiemelte, hogy a szarvaselütés következményei súlyosak lehetnek, nemcsak a vadállat sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is.
A vadbalesetek elkerülése érdekében az erdős környezetű utakon mindig, szürkülettől pedig más útszakaszon is ajánlott mérsékelni a sebességet. Ha valaki állatot lát, érdemes lassítania, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan, megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet, és arra is, hogy többen vannak a környéken.
Ha mégis megtörténik a baleset, a vadhoz nem szabad hozzányúlni, például lehúzni az útról, mert ha még életben van, agancsával, harapásával vagy rúgásával sérülést okozhat – emelték ki.
Baleset esetén a 112-es segélyhívót kell hívni és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyi vadásztársaság tulajdonának számít, elvitele lopásnak minősül – írta a rendőrség.
Érdemes elolvasniDöbbenetes gonoszság: erős idegméreggel öltek meg csaknem 50 ragadozó madarat Turánál
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
I. Szelim, a szultán, aki csaknem megduplázta az Oszmán Birodalom területét
Tudtad, hogy értékes középkori műemlékre építették a budavári Hilton szállodát?
Elkészült Zelenszkijék győzelmi terve
A történelem legerősebb hanghatása 60 kilométerrel arrébb is dobhártyákat repesztett
Újabb maradványokat találtak az ősi városból, amely fellázadt a Római Köztársaság ellen
Eger lett a világ legszebb alulértékelt városa