A mohácsi csata 495. évfordulója alkalmából tartottak kegyeleti megemlékezést
Csak erős nemzeti identitással lehet megmaradni a birodalmak szorításában – hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke a mohácsi csata évfordulóján, vasárnap a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.
Latorcai János (KDNP) az ütközet 495. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen azt mondta:
a mohácsi vész talán legfontosabb tanulsága az, hogy “ha mi magyarok nem vagyunk képesek összefogni, ha nem látjuk a veszélyt, ha a megosztottság vesz erőt rajtunk, és ha hagyjuk, hogy idegen érdekeket szolgáló külhonból rángatott tehetségtelen bábkirályok vezessék országunkat, akkor elveszünk”.
A kormánypárti politikus a hősi halottak tömegsírjánál rendezett, koszorúzással egybekötött rendezvényen felhívta a figyelmet arra, hogy a mohácsi történések azt is megmutatták hiába szakadt előbb két, majd három részre Magyarország és hiába okozott óriási pusztítást a hódoltság bő másfél évszázada, a magyarság képes volt keresztény hitét – ezáltal identitását – megőrizni.
A magyaroknak és a többi közép-európai népnek különleges történelmi tapasztalataik vannak arról, hogy miként lehet túlélni és miként lehet megmaradni akár a keletről akár a nyugatról szorító birodalmak kéretlen ölelésében
– mondta, hozzátéve: kétségtelen, hogy régiónk ugyanúgy “ma is birodalmi törekvések célpontja” miként az volt Szulejmán idejében is.
A politikus szerint “miként fél évezrede, úgy ma sem csupán a fő hatalomért és a vagyonért, hanem a lelkek megszerzéséért is folyik a küzdelem” (…) a történelmi tanulság pedig az, fogalmazott, hogy “csak erős, a nemzet bizalmát kivívó vezetőkkel lehet szembeszállni a hódítókkal és csak erős nemzeti identitással lehet megmaradni a birodalmak szorításában”.
Érdemes elolvasni495 éve történt: tíz tény, amit nem jól tudunk a mohácsi csatáról
Latorcai János kitért rá: vannak azonban olyanok, akik a nemzeti érdekek érvényesítéséért és az identitásunk megőrzéséért folytatott harcot fölöslegesnek, sőt egyenesen kártékonynak tartják. Ők – mondta – úgy gondolják, hogy “meg kellene hajolnunk, (…) le kellene térdelünk a birodalmi érdekek és ideológiák előtt”.
Latorcai János felhívta a figyelmet:
a mohácsi tragédiához vezető út és a csata lefolyása arra emlékeztesse a maiakat, hogy “ez a fajta politika halálos tévútra visz”.
Az Országgyűlés alelnöke kiemelte: a mohácsi sírkert az egyik legfontosabb nemzeti emlékhely Magyarországon, ezért “történelmi kötelességünk hogy megadjuk a végső tisztességet a vitézeknek, akik a magyar szabadságért és függetlenségért az életüket adták a mohácsi síkon”.
Rámutatott: az öt év múlva sorra kerülő nagy jubileumi emlékév kiemelkedő feladata lesz, hogy a – jelenleg főként a Pécsi Tudományegyetem munkatársai által végzett – “kutatások végre eloszlassák a hamis mítoszokat, feltételezéseket és képesek legyenek mindannyiunkhoz közelebb hozni a történteket” – fogalmazott.
Új kutatási eredmények a mohácsi csata körülményeiről
Az 1526-os mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményei alapján igazságtalanok azok a vádak, amelyek jelentős részben Tomori Pál (1475-1526) kalocsai érsek, a keresztény sereg fővezére nyakába varrják a vereséget
– vélekedik el Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Mohács 500 Program vezetője.
A PTE történeti földrajz professzora a – mások mellett a PTE és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett – Háború, tájformálás, hasznosítás címmel pénteken, Pécsen zajló, több tudományt és szakterületet érintő konferencián elhangzó, hasonló tartalmú előadását követően beszélt minderről.
Elmondta: kutatócsoportjuk azután jutott az új megállapításra, hogy a csata korabeli tájrekonstrukcióját követően megvizsgálták a keresztény és a török hadvezetésnek – a környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodás révén – valószínűsíthető haditerveit. A szakember szerint a nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori Pál akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át csapatait a törökök. A csatatéren kelet felől a Vizslaki-rét “mély mocsara”, nyugat felől a Borza-patak kiterjedt ártere korlátozta a törökök mozgását, valamint kijelölte a felvonulás és az összecsapás helyét – tette hozzá.
Pap Norbert kiemelte, úgy tűnik a felállásból, hogy a feltehető haditerv szerint ezen a jól definiált, száraz, fátlan síkon akarta Tomori Pál megvívni a harcot úgy, hogy a török seregnek csak egy részével kelljen egyszerre megküzdeni: a víztestek közötti “csőben” korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok.
A Tomori-terv minden bizonnyal egy döntő lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet.
Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon, a török hadvezetés azonban feltehetőleg megértette Tomori tervét. A oszmán fősereg nagy része nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyein, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be – véli a kutatócsoport.
Pap Norbert szerint
a Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz, de a kivitelezés nem sikerült jól. “Túl későn indult rohamra a keresztény lovasság, a török tűzfegyverek megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok pedig újabb és újabb erőket vetettek harcba” – mondta.
A kutató összegzése alapján Tomori Pál haditerve egy racionális alapokon álló és jó elképzelés volt. Mint fogalmazott, alakja sok tekintetben a bűnbakképzés áldozata lett.
Pap Norbert szerint időszerű lenne az eltelt csaknem 500 év után rehabilitálni Tomori Pált és alakját a nemzeti pantheonban méltó helyre helyezni, ahogy a sereg más vezéreit, köztük az ott elesett további hat főpapot és más nemeseket is.
A kutató rámutatott: “az egyik fontos kérdés, ami körül az idei évfordulós konferencia forog, az az, hogy kik a csata hősei, kik érdemlik meg az emlékezést, a csata névtelen hősei, a pénzért harcoló zsoldosok, vagy a sereg felelősséget vállaló vezérei, köztük a jelentős bandériumokkal felvonuló főpapok, akik vértanúságot is vállaltak a csatatéren”.
