495 éve történt: tíz tény, amit nem jól tudunk a mohácsi csatáról

Mindenki tudja, hogy hogyan kellett volna megnyerni a mohácsi csatát. Legalábbis sokan közülünk, akiket érdekel a történelem, szívesen spekulálnak azon, hogy mit kellett volna tenni. Magyarország nagyhatalmi státusza ugyanis odaveszett a mohácsi csatában, és a történelmünk attól fogva a nagy birodalmak játszóterévé vált. Azonban még ma is számos Moháccsal kapcsolatos dolgot rosszul tudunk.

1. Szapolyai János direkt késett el a csatából

Szapolyai Jánosról tudni vélik sokan, hogy azért késett el a csatából, hogy király lehessen. Ez azonban vélhetően egy propagandafogás a Habsburgok részéről, akik a törökökhöz forduló királyt így akarták befeketíteni a szélesebb közvélemény előtt.

Szapolyai valóban nem ért oda a mohácsi csatamezőre, ám ennek sokkal egyszerűbb okai voltak.

A magyar hadvezetésben felmerült egy olyan ötlet, hogy Szapolyai Havasalföldre vonul, egyesíti a seregét a vajdával és Bulgáriában hátba támadja a szultánt. Ezért először egy olyan parancsot kapott, ami a terv megvalósítását irányozta elő, majd egy olyat, amelyik lefújta az akciót. Az erdélyi vajda követet is küldött a királyhoz, hogy akkor melyik parancsot kövesse. Mire véglegessé vált, hogy a csapataival nem ér oda a törökök elleni ütközetre, gyorskocsira ült és megpróbált személyesen eljutni a csatatérre, mivel a távolmaradás igen becstelen dolognak számított abban a korban. Ez végül nem is sikerült neki, ami az évszázados pletykákra adott okot.

2. A török sereg százezer fősnél is nagyobb volt

Főleg irodalmi közegben találkozhatunk azzal, hogy százezernél is több török támadt Mohácsnál. Néhány kortárs elbeszélő forrás is hasonlóképpen számol be a csatáról. Ez a tény némileg szépítené a katasztrofális vereség mértékét.

Valójában a konkrét számokról csak becsléseink lehetnek.

A törökök zsolddal fizetett alakulatairól pontosabb képünk van, így ismerjük a szpáhik, a janicsárok vagy a tüzérek hozzávetőleges létszámát is. Az irreguláris csapatok becslésénél részletes adatok híján már komolyabb korlátokba ütközünk. Manapság úgy sejtjük, hogy körülbelül hatvanezer fős török hadsereg vívott ütközetet a mohácsi síkon, ám ez még mindig többszöröse volt a magyarok létszámának.

A mohácsi csata (török_miniatúra) (Wikipédia)

3. A magyar sereg túl kicsi volt a csatához

A magyar sereg létszámát 20 és 25 ezer fő közé szokták becsülni, ami kevésnek tűnhet elsőre. Nándorfehérvár 1521-es ostroma idején ennél egy néhány ezer főnél nagyobb haderő is összegyűlhetett a forrásokra támaszkodó becsléseink szerint. De valóban kevésnek mondható ez? Az 1525-ben Paviánál vívott csatában Európa két legnagyobb hatalma csapott össze. I. Ferenc francia király és V. Károly német-római császár haderejét egyaránt 25 ezer fő körülire becsülik.

Vagyis Magyarország egy akkora hadsereget állított ki Mohácsnál, amelyik bármelyik európai háborúban fajsúlyos szereplőnek számított volna.

(Ráadásul a felbérelt zsoldosok egy része nem érkezett meg a mohácsi csatatérre). Az Oszmán-Török Birodalom azonban ekkoriban olyan méretű erőforrások felett rendelkezett, amely bármelyik európai nagyhataloménál is nagyobb haderő harcba küldését tett lehetővé.

4. Európa cserben hagyta Magyarországot

Régi és visszatérő fájdalma a magyar közgondolkodásnak, hogy Európa újra meg újra cserben hagyta Magyarországot. Hogy más esetekben ez miként történt, az nem ennek a cikknek a témája, de Mohács kapcsán erről aligha beszélhetünk. A mohácsi síkon felálló sereg tekintélyes részét ugyanis nem a magyar király fizette, (bár a végsőkig kimerítette az ország tartalékait), hanem a Magyarországnak biztosított segélyekből fedezték. (Ennek zömét a pápaságtól kapta a király).

A mohácsi csatában több ezer cseh és lengyel katona vett részt, jelentős részük holtan maradt a csatatéren.

De a Habsburgok például átvállalták (igaz nem szívjóságból, hanem a saját érdekeik védelmében) a horvát végek finanszírozását. Mindez kétségtelenül elégtelen volt a törökökkel szemben, ám ennél nagyobb segítséget az egymással is háborúzó európai hatalmaktól nem lehetett várni.

id. Dorfmeister István II. Lajos halála (Wikipédia)

5. II. Lajos királyt Szapolyai öccse ölte meg

Soha el nem kopó legendáink egyike, hogy II. Lajost a csatában orvul megölték. A tettest Szerémi György meg is nevezi, amikor a mohácsi csatáról ír. Idézi egy Tatai Miklós nevű plébános levelét, amely beszámolt az eseményekről. Ennek alapján II. Lajost Dunaszekcsőn ölte meg Szapolyai György. Szapolyai Györgyöt Tomori Pál ölte meg, őt pedig Szapolyai emberei. Tatai Miklós még azt is hozzáteszi, hogy személyesen látta II. Lajos holttestén a sebeket. A történet azonban több sebből vérzik. Egyrészt Tomoriról tudjuk, hogy a törökök vágták le, még magyar foglyokat is használtak az azonosításra.

Másrészt nem tudunk arról, hogy Tatai Miklós létezett volna, emlegetett levelét Szerémi maga másolta be a kéziratának a végére.

Azt is tudjuk egy 1527. június 4-én kelt oklevélből, hogy a király testét környékbeli halászok találták meg, akik II. Lajos öltözékét és pecsétgyűrűjét magukkal vitték. Szerémi művében ráadásul olyan valószínűtlen pontok is akadnak, minthogy a fiatal V. László királyt Szilágyi Mihály fojtatta bele a Dunába. A történelem furcsa fintora, hogy manapság II. Lajos halálát a Habsburgoknak tulajdonítják a dinasztiát nem szívelők, holott Szapolyai szerepét a mohácsi csatában pont a Habsburgok sötétítették be.

Orlai Petrich Soma II. Lajos holttestének megtalálása (Wikipédia)

6. Bűnös módon eltékozolták az ország vagyonát

Magyarország hanyatlása a Jagelló-korban nemcsak a közvélemény, de a történészek generációi is hasonlóképpen vélekedtek. II. Lajosról és udvaráról már néhány kortárs forrás is azt állította, hogy táncmulatságokra, költséges szórakozásra költötték az ország bevételeit a törökellenes harcok helyett. (A fent emlegetett Szerémi György is felrótta ezt a királynak). Valójában Európában számos udvar küzdött pénzzavarral, például VIII. Henrik angol király is az angliai kolostorok vagyonának lefoglalásával tömködte be a költségvetés lyukait. A magyar királyi udvar nem számított kirívóan pazarlónak. A gondot nem a király költekezése jelentette, hanem az, hogy a 16. században megnövekedtek a védekezés költségei, a bevételek pedig ezzel nem tartottak lépést. A növekedés hátterében a Török Birodalom hatalmas területgyarapodása állt.

1512 és 1520 között I. Szelim, a mohácsi győző, Szulejmán apja, több mint kétharmadával növelte birodalma területét.

Ez a török szultánokat hosszú időre gazdagabbá és hatalmasabbá tette Európa összes uralkodójánál.

7. Ki kellett volna még várni a csatával

Vitákban gyakran elhangzik, hogy a magyar sereg esélyesebb lett volna, ha bevárja Szapolyai erdélyi seregét és a horvát végekről érkező egységeket, valamint az úton lévő zsoldos segélyhadakat is. Ez azonban ellenkezett a korabeli hadviselés elveivel és lehetőségeivel. Mohácstól északra a török sereg elérte volna Magyarország gazdag és addig érintetlen részeit is.

A magyar sereg megosztottsága ráadásul a török stratégia részét is képezte,

ugyanis az utolsó pillanatokig titkolták, vagy megtévesztő információkat szivárogtattak a támadásuk lehetséges irányáról. A nagy hadsereg egyben tartása ráadásul irdatlan költségekkel járt, egy meghátrálás pedig rontott volna a hadsereg morálján is. A magyar seregben majdnem zendülés tört ki a mohácsi csata előtt, a hadvezetés ugyanis nem akart mindenáron megütközni. Hogy lecsillapítsák a kedélyeket, végül vállalták az ütközetet.

A mohácsi csata egy török miniatúrán (Wikipédia)

8. Haditerv nélkül rohamoztuk meg a törököket

Bár a fentiekből úgy tűnhet, hogy lényegében egy fejetlenül meghozott döntés szülte a csatavállalást, úgy sejtjük, hogy Tomori Pálnak volt haditerve a győzelem megszerzésére. A legnagyobb sikerét, igaz betegség miatt nem lehetett jelen személyesen, három évvel korábban Szávaszentdemeternél aratta.

Az általa összeverbuvált had háromszor akkora török sereget vert meg úgy, hogy külön-külön ütközött meg az egyes seregrészekkel.

Mohácsnál hasonló elképzelést valósíthattak volna meg. A török sereg egy része megkezdte a táborverést, míg más része még nem ért a harctérre. A magyarok rohama a jobbszárnyon kezdetben sikerrel járt, így Tomori el is rendelte a támadás folytatását. Azonban a lovasroham kifulladt, az esetleg célba vett szultánhoz sem jutott el senki. A fedezet nélkül maradt gyalogságot a többszörös túlerőben lévő török sereg már könnyedén legyőzte.

Székely Bertalan A mohácsi csata (Wikipédia)

9. A Fuggerek tehetnek Mohácsról

Gyakran elhangzó vád, hogy a Fuggerek okozták a mohácsi csatát. Jacob Fugger összeállt Thurzó Jánossal, előbbi a tőkét, utóbbi a szaktudást és a helyismeretet adva a felvidéki rézbányák kitermeléséhez. Az üzlet mindkét családot gazdaggá tette. A pénzszűkében lévő magyar korona viszont állami kezelésbe vette a bányákat, mire Fugger a befolyását arra használta, hogy a kitermelt rezet a magyarok ne tudják exportálni, és az aranykitermeléshez szükséges ólmot nem tudják importálni.

Ezt sikerrel tette meg, így 1526-ban a király meghátrált és megállapodott a Fuggerekkel.

Az évszámból is kitűnik, hogy ez már a mohácsi csata előestéjén történt, kétségtelenül nem könnyítve meg a magyar hadvezetés dolgát. Ám a Fuggerek fenntartottak egy irodát Budán, a Magyar Királyság bukása, főleg úgy, hogy a rézbányáikat is fenyegette a török előretörés, nem állt érdekükben.

10. Mátyás és a fekete sereg megnyerte volna a mohácsi csatát

Ha a törökellenes harcokra tekintünk, akkor csalóka kép tárul elénk. Hunyadi János váltakozó sikerrel vívta harcait, de 1456-ban Nándorfehérvárnál a magyar történelem egyik legfényesebb diadalát aratta. Mátyás idején csillapodott a törökök elleni háború, de amikor kellett, akkor várakat foglalt el tőlük.

Ehhez képest a Jagellók idején csaknem folyamatos defenzivában voltunk, egészen a mohácsi vereségig.

Ebből azt gondolhatnánk, hogy csak az akaraterő hiányzott a törökök elleni végső győzelemhez 1526-ban. Valójában, ahogy fentebb is írtunk, II. Lajosnak egy sokkal nagyobb Török Birodalommal kellett szembenéznie, mint Mátyás királynak. A fekete sereg ritkán harcolt a déli végeken, de 1476-ban Szabács ostrománál kiderült, hogy hatalmas költségek mellett csak egy kisebb vár elfoglalására képes. A szultáni sereg elleni nyílt ütközetre nem állt ki soha. Mátyás királynak az apja révén elég ismerete volt a hadviselésről ahhoz, hogy tudja: egy nyílt ütközet rendkívüli kockázatokat rejt magában, így ő maga sem szállt harcba soha a török fősereg ellen.