Ha vasárnapra egy igazi családi programra vágyna, akkor irány Martonvásár és a Trilla fesztivál!

Szeptember 3. és 5. között zajlik a nyár utolsó jelentősebb programsorozata, a Trilla fesztivál. A népdal alternatív ünnepeként, Budapesttől 20 perc távolságra gyerekbarát programokkal, játékokkal, vásárral és persze rengeteg zenével várják az érdeklődőket Martonvásáron, ahol gyönyörű környezetben élvezhetik a kilátogatók a népzenét, kultúrát és néptáncot.

A Hangvető szervezésében zajló fesztivál a város önkormányzatával, illetve a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központtal közösen álmodta meg ezt a három napos programsorozatot.

2018-ban itt volt a Magyar Népdal Napja, a város pedig szerette volna ezt a hagyományt folytatni. Azért dolgozunk most együtt az önkormányzattal, hogy ezt a népi-kulturális közeget újra felélesszük, hiszen itt Martonvásáron és Tordason is nagy hagyománya van a népzenének, néptáncnak.

– mondta a Hellomagyarnak Fazekas Anna, a fesztivál egyik főszervezője.

A családos réteget sikerült elérnünk: a gyerekkoncerteken nagyon sokan voltak, de nagy népszerűségnek örvend a népi játszóházunk is és a Betyárjáték is

– folytatta Fazekas, aki úgy jósolta, hogy az esti programokra már ezer fő is összejöhet, ami nem rossz szám, ahoz képest, hogy jelenleg is zajlik Zsámbékon a Bodzafesztivál és Zalaegerszegen a Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója.

A zenekarok innen mennek oda, vagy onnan jönnek ide, szóval azért ez logisztikai feladat is

– mondta.

Mint kiderült, eredetileg tavasszal rendezték volna meg a fesztivált, ám a járványhelyzet miatt halasztani kellett.

Jövőre viszont májusban lesz a Trilla fesztivál.

Bár még átgondoljuk ezt, hiszen idén tavasz végén még fűtöttünk, most pedig csodálatos időnk van

A Trilla fesztivál vasárnap is tart, gyerekkoncertekkel, játszóházzal és néptángálával. A részletes programot itt találhatja meg.