A hazai túrázók számára a “kék” egy fogalom. Európa legelső hosszabb távú turistaútjaként nem sok olyan túrázó van, aki legalább egy részét nem teljesítette volna.
Az Utazasaielmenyek.hu most számos érdekességet gyűjtött össze a túraútvonalról.
A fő útvonal hossza körülbelül 1170 kilométer, sőt, az út több folytatással is rendelkezik, ezek részei az Alföldi Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, amelyeket a fő túraútvonallal együtt az Országos Kékkörnek is neveznek.
Aki teljesíti a túrát, az jelvényt kap a teljesítményéért – az út végigjárása nincs időhöz kötve, így a saját kényelmes tempónkban tehetjük meg a távot
Neki köszönhetjük a “kéket”
Az Országos Kék Túra legfőbb szorgalmazója dr. Cholnoky Jenő földrajz kutató volt. Az ő törekvése folytán jött létre 1938-ban az útvonal, éppen Szent István király halálának 900. évfordulóján. Az útvonal végigjárásáért 1953 óta osztanak kitüntetést. 1961 óta a Magyar Természetvédő Szövetség gondozza a túraútvonalat, illetve intézi a vele kapcsolatos ügyeket.
![Kéktúra](https://hellomagyar.hu/wp-content/uploads/2021/10/kektura3-1024x682.jpg)
Fotó: Hellomagyar.hu
A 27 szakaszból álló túra végigjárásához 343 órát kellene gyalogolnunk, amely hetekig is eltartana – anélkül is, hogy akár egyszer is megállnánk pihenni.
A Magyar Természetbarát Szövetség gondosan vezeti a túrát teljesítők névsorát, a legtöbben 2015-ben durálták neki magukat a teljes táv teljesítésének
Az úton való végighaladás teljesen ingyenes, de a Kéktúra füzetért fizetni kell – ezt beszerezhetjük akár személyesen, de online módon is
Túrázás közben úgy 30 ezer méternyi szintkülönbségen kell átverekednünk magunkat, tehát nem árt azért egy alapból átlagosan jó testi kondíció a túra megtételéhez. Ha nem vagyunk annyira edzettek, egyszerűbb a könnyebb útszakaszok megtételével kezdeni.
![Kéktúra](https://hellomagyar.hu/wp-content/uploads/2021/10/kektura2-1024x682.jpg)
Felsőtárkány utcájában mind a négy fő jelzés találkozik. Fotó: Hellomagyar.hu
Az egyes etapok megtételének bizonyságául mintegy 152 darab bélyegzőhelyen tudjuk beszerezni a hitelesítő pecsétet a Kéktúra füzetünkbe
A Kéktúra teljesítése gyalogszerrel történik, bár egyes szakaszain akár bringázhatunk is, bár ez nem számít bele a túrateljesítésbe
2020-ban a 25 leginkább ajánlott utazási célpont közé sorolta a kéktúrát a National Geographic magazin nemzetközi honlapja.
További részleteket az Utazasaielmenyek.hu-n olvashat.
![Prédikálószéki-kilátó](https://hellomagyar.hu/wp-content/uploads/2021/04/Predikaloszeki-kilato-pilisi-parkerdo.jpg)
Érdemes elolvasniÖrömhír a túrázóknak: több milliárdos természetjáró fejlesztés kezdődik Pest és Komárom-Esztergom megyében
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egy 8 ezer kilométeres, savas felhőből álló fal van a Vénuszon
Oroszország minden hadihajóját kivonta az Azovi-tengerről
A kutatóknak fogalma sincs, milyen gyorsan tágul az univerzum, lehet, hogy mindent újra kell gondolniuk?
Szőke, fehér férfit találhattak egy 8. századi kínai falfestményen?
Videón, hogyan okádja az Egyesült Államok a levegőbe a szén-dioxidot
A legnagyobb T. rexek majdnem kétszer akkorák lehettek, mint eddig gondolták