Csaknem száz év is eltelt, mire az aradi vértanúk békében nyugodhattak

Október 6-án végezték ki az aradi vértanúkat, akiknek a nevét máig megőrizte a magyar történelmi emlékezet. Az osztrák kormányzat minden módon igyekezet megalázni a vereséget szenvedett honvédeket és nem járt el másképpen a holttestükkel sem. Csaknem száz év telt el, mire egy szerencsés véletlennek köszönhetően mind a tizenhárom aradi vértanú megkapta a méltó temetést.

Koncepciós per

Haynau táborszernagy a szabadságharc végső veresége előtt megkezdte a kivégzéseket, de a leszámolások igazán 1849 őszén kezdődhettek meg. Haynau kérését, hogy statáriális eljárás keretében végeztethesse ki a honvédsereg vezetőit, Ferenc József elutasította, bár a végeredmény nem sokban különbözött tőle. Országszerte különleges katonai törvényszékek alakultak. Az aradit Karl Ernst törzsbíró vezette. Az elítélt aradi tizenhármat két szempont alapján választották ki:

császári tisztként kezdték a katonai pályafutásukat és önálló seregtestet vezettek

1848. október 3-a után, amikor is V. Ferdinánd feloszlatta a magyar országgyűlést. A vádlottak nem részesültek jogszerű eljárásban, a védelmet a vád képviselte, a vádakat a jogilag nehezen tartható felségárulással egészítették ki, az ítélet pedig már azelőtt készen volt, mielőtt a tárgyalás elkezdődött. Karl Ernst kegyelemért fellebbezett négy elítélt esetében, akiknek az ítéletét végül golyó általi halálra változtatták.

A golyó által kivégzett aradi vértanúk (Wikipédia)

Megszégyenített testek

A golyó általi halálra ítélt Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt és Schweidel Józsefet hajnali fél hatkor végezték ki. Hatkor kezdődött el a többi honvédtábornok akasztása.

Az ítélet végrehajtása után a testeiket meztelenül közszemlére tették.

Az elítéltek ruhái ugyanis a hóhért illették. Az akció azonban balul sült el, már aznap Aradról és a környező településekről több ezren rótták le kegyeletüket. Howiger, aradi várparancsnok Haynau utasításainak megfelelően közölte a papokkal és a hozzátartozókkal, hogy a katonának ott kell maradnia ahol elesett. A testeket végül a kivégzés helyszínén temették el, a bitófákat a jeltelen sírba döntve.

A kivégzést követően négy aradi vértanú, Damjanich, Lahner, Leiningen-Westerburg és Vécsey holttestét a családok úgy tudták megszerezni, hogy lefizették a hóhért.

Damjanich és Lahner testét Csernovics Péter, a Batthyány-kormány által kinevezett szerb származású temesi főispán szerezte meg, aki a saját birtokán temetette el őket október 9-én, ahol 1974-ig nyugodtak. Ezt követően átkerültek az emlékoszlop kriptájába.

Vécsey Károly testét feleségének, Duffaud Karolinának egy barátnője, egy aradi ügyvéd özvegye, Hegyessy Katalin váltotta ki, még október 7-én eltemették titokban az aradi Rósa család sírboltjában, majd az aradi köztemetőben kapott egy év múlva önálló sírt. 1974 óta ő is az emlékoszlop alatt nyugszik.

Leiningen-Westerburg Károly holttestét sógora, Urbányi Károly monyorói földbirtokos vitette el, és temetette el oda, ahová a honvédtábornok kiszemelte. A birtok azonban 1876-ban másik család kezére jutott, így a maradványokat átszállították a borosjenői plébániatemplomba.

Kalandos testvadászat

A négy golyó általi halálra ítélt aradi vértanú testének a megszerzése sokkal nehezebb feladatnak bizonyult. A kivégzés az aradi vár egyik kapuja mellett történt a falak tövében, a helyszínen állandó őrjáratok haladtak el. Először Kiss Ernő testét sikerült megszerezni. A csekély mélységben, homokos talajban elásott testet három nappal később emelte ki másodmagával Kiss tisztiszolgája. Egy taligán egy közeli fogadóba csempészték a testet. Itt a szétroncsolt koponyát megtisztították és átkötötték, majd egy hamis feliratú sírba temették Aradon. Hat évvel később Katalinfalvára, Kiss egyik rokonának birtokára vitték. 1872-ben pedig a családi sírboltba, az eleméri katolikus templomba vitték át, ahol azóta is nyugszik.

Dessewffy Kálmán, a kivégzett Arisztid öccse, sokkal zordabb körülmények között szerezte meg szeretett bátyja földi maradványait. Két unokatestvérével együtt számos osztrák katonát és altisztet vesztegettek meg a sikerért, ám koporsót nem tudtak a várba vinni. A fellelt testet így ketté vágva, két ládában vitték el a Sáros megyei Margonyára.

Dessewffy özvegye először rá sem ismert a férjére,

és felmerült, hogy valaki mást hoztak el Aradról, de végül a fogai alapján azonosították az aradi vértanút.

Kései sirató

A többiek vagy agglegények voltak, vagy a családjuk és a környezetük anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy kiássák és tisztességesen eltemessék őket. 1912-ben azonban előkerültet Lázár Vilmos és Schweidel József maradványai, a következő évben pedig feltárták őket. Mint kiderült, felhúzott térdekkel, guggolva dobták őket az alkalmi sírgödrükbe. A feltárást követően Arad városa gondoskodott róluk, 1974-ben pedig az aradi emlékoszlop alatt helyezték el őket is.

1932-ben a Maros áradását követően a régi Maros egyik fahídja közelében töltési munkálatai során előkerültek az eddig még fel nem lelt Aulich Lajos, Knezić Károly, Nagysándor József, Pöltengerg Ernő és Török Ignác csontjai. A sírokban megtalálták a bitófák maradványait is. A feltárást önkéntesek végezték. Kiderült, hogy a szántóföldi ekék egyes maradványokat már megbolygattak. Egy ismeretlen helyi az ásatások közben magához vette Aulich Lajos homlokcsontját emlékbe, de végül az újságfelhívások miatt meggondolta magát, és visszajuttatta Kara Györgyhöz, az ásatás vezetőjéhez.

A román hatóságok azonban közbeléptek, az ásatást beszüntettették, és arra kötelezték a résztvevőket, hogy temessék vissza a kiásott csontokat.

Erre végül nem került sor, mert engedélyt kaptak arra, hogy az aradi temetőben helyezzék el a csontokat Steiner Ferencné családi kriptájában.  Az ásatások befejezésére csak egy év múlva került sor.

Az 1925-ben eltávolított, 2004-ben újra felállított aradi emlékoszlop ma (Wikipédia)

Az aradi vértanúk végső elhelyezésére végül 1974-ben került sor, amikor is a Románia területén eltemetett vértanúkat Aradon az emlékoszlop alatt helyezték el.

A felhasznált bitófák néhány maradéka Hollendonner Ferenc paleontológushoz került, aki megvizsgálta őket, jelenleg pedig a szombathelyi Smidt Múzeum őrzi azokat.

Érdemes elolvasni495 éve történt: tíz tény, amit nem jól tudunk a mohácsi csatáról