Elindult a váci új Duna-híd tervezése
Még áprilisban jelent meg a váci új Duna-híd előkészítése érdekében közzétett ajánlati felhívás, most pedig kihirdették a nyertes tervezőket: az UNITEF’83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., illetve a Roden Mérnöki Iroda Kft.
A győztes páylázó készítheti el a hídhoz kapcsolódó döntéselőkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt.
A Vácot a Szentendrei-szigettel összekötő új híd nagy könnyebbség lesz a környéken élőknek, hiszen jelenleg csak egyetlen hídon lehet a szigetre jutni Tahitótfalunál. A 2008-ban Megyeri híd ugyan érinti a területet, azonban környezetvédelmi okok miatt végül Szigetmonostor számára nem épült lehajtó.
Amennyiben elkészül az új híd, a forgalmas M2-es autóút sződligeti csomópontját a 11-es főúttal is összekötnék, így a projekt kapcsolódó úthálózata 16 kilométeres lesz. A magyarepitok.hu szerint
a tanulmány “az összes számba jöhető, más átvezetési pontok vizsgálatára is kiterjedően készül mindkét Duna-ágon, a hajózhatósági-, árvíz- és vízbázis védelmi követelmények figyelembe vételével”.
A Duna főágán minimálisan 600 méter szerkezeti hosszúságú és a hajózási paramétereknek megfelelő, minimálisan 120-180 méteres hídnyilásokkal épített hídszerkezet várható.
A szaklap leírása szerint
mindkét Duna-ágon legalább 2-2 átvezetési ponton végzendő geotechnikai fúrásokkal is meg kell alapozni az átkelési hely megválasztását. Hidanként legalább három különböző hídszerkezet vizsgálata alapján kell javaslatot tennie a tervezőknek, majd ezeket a kapcsolódó úthálózati nyomvonallal együtt bemutatni.
A tervezés során az ideális forgalmi hálózati szerep fontos szempont, de emellett az érzékeny környezeti körülmények és a kerékpárúti hálózatba kötést is szem előtt tartják.

Érdemes elolvasniÚj Duna-híd lesz Vácnál, átszeli a Szentendrei-szigetet
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
178 napot töltött űrutazással ez a férfi, óriási hazugságra döbbent rá
Európa legforróbb napjai: közel a rekord, ismét izzik a kontinens
Hoppá: tényleg az ufók titkos üzenetét rejti ez a furcsa képződmény?
Figyelem! Teljes hajózár lesz a Dunán rendezvény miatt a hétvégén, de jön sztárvendég is
Különleges leletre bukkantak a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ha a Művészetek Völgyében jársz, látogass el a Református Udvarba is