Kisebbfajta pánik uralkodik a világban az omikron miatt
Így nevezte el a WHO a most felfedezett vírusmutánst. A legtöbb ország azonnali beutazási zárlatot rendelt el számos afrikai országból, az EU is lépett.
Európát is elérte a napokban kimutatott változat, Belgiumban regisztráltak pozitív esetet. A kutatók sem tudják még, hogy mennyire kell tartani az új variánstól, de az aggodalom mindenképpen indokolt. Az alapvírustól való nagyszámú eltérés miatt – amennyiben bizonyítást nyer, hogy valóban veszélyesebb az eddigi variációknál – elképzelhető, hogy változtatni kell a védelmi szabályozásokon.
Sok ország a „jobb félni, mint megijedni” elvet követi és azonnal megtiltotta vagy erősen korlátozza az érintett államokból való beutazást.
Németországba például csak a német állampolgárok léphetnek be, akik a fertőzött régiókból utaznának haza, de nekik is karanténba kell vonulniuk, függetlenül attól, hogy vannak-e tüneteik és be vannak-e oltva. Az Egyesült Államok hétfőtől korlátozza a beutazást 8 afrikai országra vonatkozóan, Kanada és Nagy-Britannia teljes zárlatot rendelt el.
Ursula von der Leyen, az EB elnöke bejelentette, hogy az Európai Unió is ideiglenesen felfüggesztette a beutazást Botswanából, Szváziföldről, Lesothoból, Mozambikról, Namíbiából, Dél-Afrikából és Zimbabwéből.
Amíg nem tudunk több konkrétumot az omikronról és nem tudjuk, hogy mekkora a valós veszély, a korlátozások érvényben maradnak – mondta.
A gazdaságot is megrázta a hír, a bejelentés hatására szinte az összes tőzsde zuhanásba kezdett. A nagy, utazással foglalkozó online cégek, mint a Booking és több légitársaság is komoly veszteséget könyvelhetett el mindössze egy nap alatt. A befektetők is nyugtalanok, teljes kiszámíthatatlanság uralkodik a pénzpiacokon.
Kérdés, hogy a jelenleg forgalomban lévő vakcinák mennyire védenek az ilyen és ehhez hasonló szupermutánsoktól.
Bizakodásra adhat okot, hogy a Pfizer/BioNtech már vizsgálja az omikront,
állítása szerint felkészültek erre az eshetőségre, ha szükséges hat hét alatt módosítani tudják az oltóanyagot és három hónap alatt szállításra kész lehet.
