• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
  • A szlovák miniszter sorkatonaságot javasol, Magyarország területi fenyegetésétől is tartanak

  • Charlie Kirk-merénylet: a hatóságok megtalálták a gyilkos fegyvert, Trump különleges gesztust tett

Kató Alpár Kató Alpár · 2021.12.08.
· MIX

Futsal BL: Európa legjobb nyolc csapat között végzett a Haladás – gólösszefoglaló itt

haladás bajnokok ligája

Fotó: Haladás VSE

Két vereség után a harmadik mérkőzését fölényesen megnyerte a Haladás a futsal BL elitkörében, Lisszabonban, és így végül a csoportja második helyén végzett. 

A magyar bajnok Máltán harcolta ki az UEFA Bajnokok Ligája elitkörébe jutást. A legjobb 16 között összekerült a világklasszisokkal teletűzdelt portugál Benficával, akik a négyes csoport házigazdáiként a hazai pálya előnyét is élvezhették. Szintén erős ellenfélnek tűnt a spanyol Levante és az ukrán Uragan.

Az első mérkőzésen a Benfica nem bízta a véletlenre a győzelmet.

A portugálok már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert, majd a végeredmény 8-3 lett. Az már a csütörtöki második fordulóban eldőlt, hogy a magyar csapat nem juthat tovább, hiszen kikapott szoros meccsen a Levante-től. A harmadik meccsén, szombaton viszont a szombathelyi győzelemmel a negyedikről a második helyre lépett előre.

Ez azt jelentette, hogy bár nem jutott a döntőbe a szombathelyi csapat, hiszen ahhoz csoportelső kellett volna legyen, de

csoport másodikként Európa legjobb 8 csapatának mondhatják magukat a Hali focistái.

A helyezésen kívül az is igazán elismerésre méltó, hogy

a 14 nevezhető játékosból 11 magyar, ebből pedig 8 saját nevelésű játékos szerepelt a Bajnokok Ligájában.

Futsal Bajnokok Ligája, elitkör, D csoport, 1. forduló:
Benfica-Haladás 8-3
Uragan-Levante 5-3

Futsal Bajnokok Ligája, elitkör, D csoport, 2. forduló:
Levante-Haladás 3-2
Benfica-Uragan 4-0

Futsal Bajnokok Ligája, elitkör, D csoport, 3. forduló:
Haladás-Uragan (ukrán) 4-0 (2-0)
Benfica (portugál)-Levante (spanyol) 3-2 (1-0)

A végeredmény: 1. Benfica 9 pont, 2. Haladás 3 (9-11), 3. Levante 3 (8-10), 4. Uragan 3 (5-11)

Írd meg a véleményed, kattints ide és kommentelj!
futsal sport Szombathely Vas megye

Comments are closed.

Érdemes elolvasni

rkk_336x280px
stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Ismét kigyulladt egy busz Budapesten

Ismét kigyulladt egy busz Budapesten

Tovább olvasok
A magyar kormány rászáll az Airbnb-re, futárokra és kriptósokra: szigorúbb NAV-ellenőrzések jönnek

A magyar kormány rászáll az Airbnb-re, futárokra és kriptósokra: szigorúbb NAV-ellenőrzések jönnek

Tovább olvasok
Az amerikai energiaügyi miniszter szerint Magyarországnak azonnal le kell állnia az orosz gázzal

Az amerikai energiaügyi miniszter szerint Magyarországnak azonnal le kell állnia az orosz gázzal

Tovább olvasok
Szinte hihetetlen: Ma már tovább tart Budapesten lakáshoz jutni, mint Londonban

Szinte hihetetlen: Ma már tovább tart Budapesten lakáshoz jutni, mint Londonban

Tovább olvasok
Mit kell tennünk ahhoz, hogy euró legyen Magyarországon?

Mit kell tennünk ahhoz, hogy euró legyen Magyarországon?

Tovább olvasok
A szlovák miniszter sorkatonaságot javasol, Magyarország területi fenyegetésétől is tartanak

A szlovák miniszter sorkatonaságot javasol, Magyarország területi fenyegetésétől is tartanak

Tovább olvasok
30 új elektromos busz érkezett Budapestre

30 új elektromos busz érkezett Budapestre

Tovább olvasok
Látványos rekonstrukciókon a 16-17. századi magyar várak: így még biztosan nem láttad őket

Látványos rekonstrukciókon a 16-17. századi magyar várak: így még biztosan nem láttad őket

Tovább olvasok
Ezek a legmenőbb villamosok Budapesten, de nem utazhatsz rajtuk – képek, videók

Ezek a legmenőbb villamosok Budapesten, de nem utazhatsz rajtuk – képek, videók

Tovább olvasok
A magyar kormány az olcsó orosz gáz mítoszát ismételgeti: ellenben jobban járt, aki már levált

A magyar kormány az olcsó orosz gáz mítoszát ismételgeti: ellenben jobban járt, aki már levált

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4