Hány százalékkal nőttek a lakásárak az egy főre jutó nettó jövedelemhez képest? – megmutatjuk
A budapesti ingatlanpiacon 2013 és 2020 között duplájára nőtt az új építésű lakásárak, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást érte el – közölte a KPMG az MTI-vel hétfőn.
A KPMG által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól.
A budapesti 2013-as 1195 eurós négyzetméterár 2020-ra 2679 euróra nőtt.
Prágában 2717 euróról 6209 euróra nőtt az új lakások négyzetméterára ugyanebben az időszakban, a bécsieké 4833 euróról 8814 euróra, a berlini átlagárak pedig 2478 euróról 5251 euróra emelkedtek az adataik szerint.
Megvizsgálták azt is, hogyan változtak a lakásárak a nettó jövedelemhez viszonyítva. Ezt a lakásárindex és a nettó jövedelem hányadosa mutatja meg, hogy hány százalékkal nőttek a lakásárak az egy főre jutó nettó jövedelemhez képest.
A KPMG közölte, hogy
ez a hányados Magyarország esetében 1,7. Ez azt jelenti, hogy míg a vizsgált időszakban a fizetés 32 százalékkal nőtt, addig a négyzetméterárak 124 százalékkal lettek magasabbak, azaz a jövedelmi viszonyok és a lakásárak közötti olló jelentősen szétnyílt.
A magyarországi 1,7-szeres mutatónál csak Németországban regisztráltak ennél is nagyobb változást (1,78-szeres), míg a többi ország átlaga csak 1,43-szoros.

Érdemes elolvasniItt vannak az ország legolcsóbb és legdrágább utcái
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egyre szebb a Budai Vár, számos része újult meg
A Hold óriási, lenyűgöző képződményei kevesebb, mint 15 perc alatt jöttek létre
Egy új felfedezés szerint a kacsák ősei már a dinoszauruszok korában is jelen voltak
Új magyar légitársaság indul Budapestről a Távol-Keletre
A dinoszauruszok korát csodálhatjuk meg hamarosan a Biodómban
Évmilliárdokkal ezelőtt a Szaturnusz megmentette a Naprendszer belső bolygóit a biztos haláltól