Ennyi gyerek vette fel egy hét alatt az oltást

December 15-étől engedélyezett Magyarországon az 5-11 éves gyerekek oltása. Az RTL információja szerint az első héten, azaz 22-éig mintegy 30.000 gyermeket sikerült fogadni az oltópontokon.

A 18 év alattiak kizárólag a Pfizer-BioNTech által gyártott speciális, kifejezetten a fiatalabb korosztály számára kifejlesztett vakcinát kapják.

A 12-17 évesek oltása már egy ideje folyik, velük együtt idáig nagyjából 330.000 kiskorú kaphatta meg a koronavírus elleni oltást.

Bár a gyerekek a legkevésbé veszélyeztetett korosztály, őket sem kíméli a betegség. Müller Cecília országos tisztifőorvos december közepei tájékoztatása alapján több tucatnyian kerültek kórházba Covid-19 betegséggel, akik között sajnos súlyos esetek is vannak.

Az első nekik szánt különleges szállítmány 69.000 dupla dózist tartalmazott (tehát ennyit lehet első oltásként beadni), ennek majdnem a fele el is fogyott az első héten.

A további adagok érkezésének ütemezése még tárgyalás alatt van, de remélhetőleg időben meg fogjuk kapni, így mindenkinek jutni fog, aki előzetesen regisztrált.

A betegség a gyerekeknél ugyanolyan tüneteket okoz, mint a felnőtt lakosság esetében, de általában enyhébb lefolyású.

Viszont a hosszú távú következményekkel ugyanúgy számolni kell, náluk is kialakulhat többszörös gyulladás, elhúzódó lefolyású fertőzés vagy akár maradandó károsodás is.

A világ tudósai egyetértenek abban, hogy a fiatalok oltása rendkívül fontos, különösen mióta megjelent a legújabb, sokkal nagyobb fertőzőképességű omikron variáns.

A magyarországi regisztráció a vakcinainfo.gov.hu honlapon érhető el.

Agykutatás
Read alsoAgykárosodást okozhat a Covid

Forrás: