Nemzeti hősök, vagy címeres gazemberek? Kirándulás Kisnána várába

A mai ember nagyjából az Egri csillagok világa alapján képzeli el a végvári vitézek életét, így nagy hazafiakban, lovagias tettekben, komoly ostromokban gondolkodik.

A valóságban az egyszerű várurak az egész korszakra jellemzően, tipikusan ellentmondásos karakternek számítottak. A szomszédos uraságok közt folyamatos birtokviták dúltak, egymás területét rabolták, pusztították, portyákat vezettek nemcsak az oszmán fennhatóságú, hanem saját területre is. A királyi Magyarországra jellemző volt, hogy a rosszul fizetett katonaság egyetlen jövedelemforrása az volt, amit fegyverrel el tudott venni.

Kisnánai táj, Fotó: Magyar Várarchívum Alapítvány

A Mátraalján fekvő Kisnánát átszelő országút déli oldalán, egy alacsonyabb domb platóján, földművekkel övezetten állnak a késő középkor földesúri rezidenciájának feltárt és helyreállított falai. A település az Aba-nemzetség ősi birtokai közé tartozott, a 14. századtól pedig itt találhatjuk az Anjou- és a Zsigmond-korban számos országos méltóságot betöltő Kompolti-család székhelyét. Az 1445. évi országgyűlés végzései említik először Kompolti János újonnan épített itteni várát, majd a család 1522. évi férfiágon történő kihalását követően az erősség az Országh-család birtokába került. 1542-ben Losonczy István (Guthi Országh Kristóf gyámja) kezén van a vár, aki féltestvérének, Csulai Móré Lászlónak, a kor emblematikus rablólovagjának nyújt menedéket a falai között.

A kisnánai templomtorony, Fotó: Mayer Jácint

Móré Lászlót Gárdonyi Géza több epizódban szerepelteti az Egri csillagokban című művében, a neve innen ismert a leginkább.  A vagyonos földesúr a mohácsi csatát követő időszakban látszólag mindegyik királynak behódolt, tartósan azonban egyik uralkodót sem szolgálta. Délvidéki birtokaira támaszkodva a Dunántúl közepén, Várpalotán építette ki uradalmi központját. A források szerint itt szinte mindenki ellen harcolt: kifosztotta az úton járókat, a nemes urakat fogságba vetette, s csak tekintélyes összegű váltságdíj megfizetése ellenében engedte őket szabadon, adót szedett más birtokain. Ferdinánd és János király követei Visegrádon tárgyaltak, ahol megegyeztek, hogy meg kell zabolázni a harmadikat, az illegális uralkodót, kinek országa volt az országban. A Palota várába szorult Móré elleni 1533. évi ostromban még a szultán hadai szerepet vállaltak, azonban a hatalmaskodó nagyúr mindenét feláldozva, családját, gyerekeit maga mögött hagyva dicstelenül el tud menekülni déli birtokaira. Itt aztán ismét Ferdinánd zsoldjában harcolt a déli végeken Szapolyai János és a török ellen, majd miután onnan a török ki tudta szorítani, a Mátra térségébe, Nánára menekült hadaival.

Látkép a toronyból, Fotó: Mayer Jácint

Móré nánai tartózkodása alatt is sorozatosan zaklatta tovább a törököket, egyik rajtaütésével kirabolta a budai basa karavánját Szolnok közelében, ami az utolsó csepp volt a pohárban.

1543-ban a török sereg körülzárta a várat. Istvánffy Miklós leírása szerint ekkor Móré csellel próbált szabadulni, kincseit az ostromlók elé szórta, s amíg azok azt szedték, megpróbált elmenekülni fiaival. A menekülés nem sikerült, elfogták és erős őrizet mellett Isztambulba vitték, a híres-hírhedt török börtönerődbe, a Jedikulába, magyarul a Héttoronyba. A megrongálódott kisnánai várat csupán rövid időre elfoglalta el a török. Kiürítése után későbbi története nem tisztázott, de az 1560-as évektől már romos állapotúként említik a források.

Kisnánai vár felülnézetből, Fotó: Magyar Várarchívum Alapítvány

Móré László túlságosan gazdag, nagyhatalmú és vitéz úr volt ahhoz, hogy a törökök elengedjék. Még váltságdíjért sem adták vissza szabadságát, mert már addig is sokat ártott nekik, így még közvetítők útján sem tárgyaltak szabadon bocsátásáról. Móré fogolyként, a boldogulásáért cserében, hajlandónak mutatkozott a muzulmán hit felvételére, ami nem ment ritkaságszámba a rabságba került katonák, de papok körében sem.

Érdemes elolvasniRákóczi Regécén jártunk – képgaléria

Gárdonyi regényében Móré alattomos, ravasz, jellemtelen, hazug ember, aki alig több holmi hitvány rablógyilkosnál, azonban az igazság az, hogy mások is hozzá hasonlóan tevékenykedtek a korszakban. Nagy nemzeti hőseink, mint Thury György, Török Bálint, vagy Dobó István -, sőt még egyházi személyek sem tartózkodtak a rablástól, gyilkolástól, erőszakoskodástól. Azonban az oszmánok elleni harcok vezető egyéniségeinek nem lehet elvitatni az érdemeit az ország katonai ellenállása szempontjából, ezért nem engedhette szabadlábra a török a nagy szervező Móré Lászlót sem.

Galéria