Négynapos harc a biztos halál tudatában – Drégely várában jártunk

Az ilyen kicsiny várak, kis ütközetek ritkán kerülnek be a történelemkönyvekbe, Drégely 1552-es ostroma azonban okkal szerepel ott.

Drégely vára, Fotó: Magyar Várarchívum Alapítvány

Drégely első említése 1285-ből származik, amikor is arról értesülünk, hogy a Hont-Pázmány nemzetség birtokolja a várat. Buda 1541-es vagy Nógrád 1544-es eleste után erősíthették meg a török támadásoktól tartva, azonban 1551-ben egy lőporrobbanás jelentősen megrongálta az épületet. A baleset után készült jelentésben Szondi György várnagy azt írja, hogy a vár olyannyira nincs védhető állapotban, hogy akár a lerombolásáról is dönthetnek. Helyrehozatalára azonban már nem volt idő, hisz a török akkor már a kapuk előtt volt. Az Ali budai pasa vezette török sereg 1552. július 6-án érte el brutálisnak mondható túlerejével Szondi legfeljebb 150 fős drégelyi helyőrségét és rosszul felszerelt védőit. A magyarok a harc mellett döntöttek, holott sikerre és túlélésre semmi esélyük nem volt. Ali serege körülfogta a várat, amelyet háromnapi ágyúzással szinte rommá lövetett. Szondi, bár többször felszólították, visszautasította a megadást és több támadást is visszavert. Két apródját, a török utolsó békeköveteként az Oroszi faluból érkező Márton pappal Ali pasához küldte, hogy nevelje fel őket, a vár értékeit pedig megsemmisítette. A harc utolsó, negyedik napján Drégely összes katonájával együtt elesett, melyet az ellenfél is elismert. A török vezér nagyra értékelte Szondy György kitartását és vitézségét, megkerestette testét, és díszes temetést rendezett tiszteletére.

Drégely, Fotó: Magyar Várarchívum Alapítvány

A kis ütközetek nem csupán ritkák a történelemkönyvekben, de még ritkábban foglalkozik velük az irodalom.

Tinódi Lantos Sebestyén, a XVI. század nagy históriása, „egy egész ország sorsfordulóinak hűséges krónikás lantosa”, énekelte meg elsőként Szondiék önfeláldozását. Tinódi hazája felszabadítását tartotta a legfontosabbnak: gyűlölte a törököt, dicsérte a végvári vitézeket, ott volt a század minden sorsdöntő eseményénél, és tudósított, tájékoztatott, szemtanúk beszámolóit tolmácsolta oly hitelesen, hogy amikor szövegeit alaposan összevetették az egykorú forrásokkal, kevés tévedést találtak.

A kortárs emlékiratíró és püspök Forgách Ferenc más pozícióból látja és mutatja be korát. Ő kiemeli a vár elhanyagolt ostrom előtti helyzetét, melyet a rossz királyi politika és a magyarokat felőrlő belső viszályok okoznak. Az egyébként mindig borúlátó Forgách így írja le Drégely utolsó perceit: „az ellenség csak akkor tudott betörni a várba, mikor már majdnem valamennyien elestek, de mindenki elölről kapta a halálos sebet. György még akkor is, mikor több sebből vérezve körülfogták, csodálatos harcot vívott: aki csak közeledni merészelt feléje, sok barbárt levágott, míg csak kimerülvén, a vérveszteségtől térdre nem rogyott.”

A sziklába vájt kapu, Fotó: Szöllősi Gábor

Kölcsey Ferenc 1825-ben írja meg Drégel című epigrammáját.

Fellegi bérceiden, ó Drégel vára, kereslek, / Merre valál? tornyod honnan emelte fejét? / Szondi hol állt? repedő keblén hol csorga le vére?

Czuczor Gergely balladában állít emléket Szondinak és hős katonáinak. A várostromot a történelmi tényeket alapul véve és követve idézi fel, de olyan művészi ihlettel, ami méltán Arany János későbbi balladája a Szondi két apródja mellé állítja a művét. Arany a nemzet kollektív fájdalmát szólaltatja meg, megidézi a hőst és példáját, és sírva mondja el, hogy nincs megbékélés, nincs felejtés, nincs behódolás. Jókai Mór Magyarország minden addig élt hőséről beszél A magyar nemzet története regényes rajzokban című művében. A „nagy mesemondó” meséje igaz mese, a parányi változtatások azonban jelképesek, magukban hordozzák a kort és a történetmondó ítéletét.

Drégely falai, Fotó: Szöllősi Gábor

Szondi Györgynek, a hős hadvezérnek, ma szobra áll Budapesten a Kodály-köröndön, mozaikja a Nagykörúton, a szarkofágja pedig Drégelypalánkon látható.

Érdemes elolvasniFolyamatos megújulásban a fertődi Esterházy-kastély

A Drégelyhez hasonló hegyi kisvárakat eleinte mindig rajtaütésekkel próbálták bevenni, mert nagy haderő ilyen magasságba való feljuttatása idő – és költségigényes volt. A budai pasának is komoly fejtörést és dührohamokat okozhatott a kis vár pimasz harc melletti döntése. A romos vár az ostromot követően javításokon esik át, mert a 17. századig további használatban marad.

Drégely ostromának emléke, Fotó: Szöllősi Gábor

A minden településtől messze eső, 444 méter magas hegyen álló Drégely várát csak gyalogosan tudjuk megközelíteni, jól járható, jelzett turistautakon. A vártól délre fekvő pihenőhelynél több út is találkozik, a legkézenfekvőbb megközelítés Drégelypalánk, illetve Nagyoroszi felől kínálkozik.