Mariupol a végsőkig kitart, az ukránok állítólag vegyi fegyverek maradványaira bukkantak északon
Oroszország ma hajnal négyig szóló ultimátumot adott az ukrán kikötőváros, Mariupol védőinek, miszerint ha a határidőig leteszik a fegyvert, szabad elvonulást biztosítanak. Bár ez már lejárt, egyelőre látható következménye nincs, aminek köze lehet ahhoz, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetett, hogy a béketárgyalásokat azonnal félbeszakítják, ha a város megmaradt katonáit megölik.
Moszkva mindenesetre közölte, hogy csapatai az ostromlott város nagy részét megtisztították és már csak egy kis ukrán vadászkontingens maradt a délkeleti kikötőben található óriási Azovstal acélműben.
Ha Mariupol elesne, ez lenne az első nagyváros, amit elfoglal az orosz haderő.
Ukrajna elnöke egy videobeszédében kijelentette:
„A mariupoli helyzet továbbra is a lehető legsúlyosabb. Egyszerűen embertelen… Oroszország szándékosan megpróbál elpusztítani mindenkit, aki ott van.”
Hozzátette: „A csapataink, embereink meggyilkolása véget vet minden tárgyalásnak” és ismételten felszólította a Nyugatot, hogy haladéktalanul biztosítsanak az ország részére nehézfegyvereket.
A mára jórészt lerombolt város Ukrajna heves ellenállásának szimbólumává vált.
Mikhajlo Fedorov, Ukrajna technológiai minisztere azt mondta, hogy a város „a humanitárius katasztrófa küszöbén áll” és figyelmeztetett, hogy az ország bizonyítékokat gyűjt az állítólagos orosz atrocitásokról.
„Mindent átadunk Hágának. Nem lesz büntetlenség” – mondta.
Mindeközben az észak-ukrajnai Szumi régióban található Trosztyanec város polgármestere azt állítja, hogy a hatóságok vegyi fegyverek maradványait találták az oroszok által megszállt Bilka faluban.
Jurij Bova polgármester az ukrán rádiónak nyilatkozva azt mondta:
„Vegyi fegyverek maradványait találtuk Bilka faluban – szarint és más anyagokat. Felfedeztük az ampullákat. Az ukrán biztonsági szolgálat jelenleg is dolgozik rajta.”
Zelenszkij a múlt héten hívta fel a figyelmet arra, hogy Oroszország „a terror új szakaszára” készül, amely vegyi fegyverek bevetésével járhat Ukrajnában.
A múlt héten kezdtek el terjedni a közösségi médiában hírek arról, hogy Mariupol civil lakosai ellen „mérgező anyagot” használtak, ami légúti problémákat okozott, de ezeket nem sikerült megerősíteni és a szakértők szkepticizmusukat fejezték ki a vegyi fegyverek bevetésére vonatkozó állításokkal kapcsolatban.
A múlt héten Liz Truss brit külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Királyság sürgősen kivizsgálja a vegyi fegyverekkel kapcsolatos vádakat, míg a Pentagon szóvivője szerint a jelentések „ha igazak, akkor mélyen aggasztóak”.

Érdemes elolvasniEz a videófelvétel szerint ismeretlen eredetű mérgező anyagot vetettek be az orosz erők Mariupolban
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Szuperszámítógép az autópályán? Ez a magyar autópályaszakasz már okosabb, mint hinnéd!
Még soha nem élt ennyi külföldi Magyarországon: honnan jönnek és miért épp ide?
Tenger sodort el egy magyar apát és 10 éves lányát Görögországban: Videón a drámai mentés
Riasztás: Jégesővel és viharos széllel támad a nyári ítéletidő Magyarországon
Borzalmas: egy év alatt 93 gyerek halt bele a könyörtelen beavatási szertartásba
Megfejtették a vízvezetékben talált idegenkoponya rejtélyét