Fico: Szlovákia fekély Európa testén
A magyarellenes kirohanásairól ismert nacionalista szlovák politikus, Robert Fico élesen kritizálta hazája kormányát az ellene felhozott súlyos vádak kapcsán.
Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén – jelentette ki Fico korábbi szlovák kormányfő, a jelenleg ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke szombaton Pozsonyban a TA3 hírtelevízió által közvetített sajtótájékoztatón, utalva egy korábbi kijelentésére, amikor hazánkra használta ugyanezt a kifejezést.
Fico elutasította azt az eljárást, amelyet a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) indított ellene és kormányának egykori belügyminisztere, Robert Kalinák ellen.
A NAKA Ficót és Kalinákot bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg.
Robert Fico a vádakat alaptalannak és politikai bosszúnak minősítette. Elmondta, hogy a történésekről levélben tájékoztatta volt partnereit az – uniós tagországok állam- illetve kormányfőit tömörítő – Európai Tanácsban, valamint az Európai Parlament pártjainak frakcióit.
A volt miniszterelnök leszögezte: “a mai szlovák társadalom nem demokratikus, Szlovákia nem jogállam”, hanem “amerikai tartomány”.
Szerinte az ország élén “bűnözők” állnak, míg Zuzana Caputová köztársasági elnök “amerikai nőcike”, aki Washington érdekeit szolgálja.
Újságírói kérdésre válaszolva Fico megismételte: Európában nem Magyarország vagy Lengyelország a probléma, hanem Szlovákia, ahol a kormányzat “el akarja takarítani útjából” és “börtönbe akarja csukatni” a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét.
Fico a legélesebben Igor Matovic volt kormányfőt, pénzügyminisztert, illetve Daniel Lipsicet, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚSP) vezetőjét bírálta, fasisztának, bűnözőnek minősítve őket.
Robert Kalinák volt belügyminiszter előzetes letartóztatásba helyezéséről várhatóan szombaton délután dönt a Speciális Büntetőbíróság. Robert Fico jelenleg parlamenti képviselő, ezért ellene a büntetőeljárást csak mentelmi jogának megvonása után lehet megindítani. A szlovák parlament ezzel a témával a jövő héten foglalkozik.
Érdemes elolvasniÉszaki szomszédunk útilaput adott 35 orosz diplomatának
Source: MTI
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A videojátékok váratlan hatással vannak a gyerekek IQ-jára
Hamarosan a Marson élhetünk: meglepő kijelentést tett a szakértő
Te is imádod a chili paprikát? Olvasd el itt a legérdekesebb tudnivalókat
Megújul a Tőzsdepalota, a Szabadság tér egyik legszebb épülete
A magyar mérgeskígyó titkai – egy veszélyeztetett ragadozó nyomában
Munkahelyi karácsony: a szakértő szerint ezt a 6 dolgot NE csináld!