Apáca fegyverezte le a papra támadó férfit
Apáca fegyverezte le a mise közben késsel a papnak rontó támadót Nizzában — írta az infostart.hu az MTI-re és francia lapokra hivatkozva. A pap tüdejét érték a szúrások, az apáca is megsebesült.
Késsel támadtak egy papra, majd a védelmére kelő apácára Franciaország déli részén, egy nizzai templomban – jelentette a Nice Matin című helyi lap. A Le Figaro című francia lapnak az ügyészség megerősítette az értesülést. Gérald Darmanin francia belügyminiszter Twitter-üzenetben számolt be róla, hogy a pap nincs életveszélyben, a támadót pedig elfogták és azonnal ki is hallgatták.
A 20 Minutes című lap internetes portálja szerint
a támadás mise közben történt, a merénylő a pap segítségére siető apácát is megsebesítette, de a nőnek sikerült kicsavarnia a támadó kezéből a kést.
Christian Estrosi, a város polgármestere Twitteren és újságírókkal is azt közölte, hogy egyik áldozat sincs életveszélyes állapotban. A polgármester szerint a támadó valószínűleg zavart elméjű.
A férfi kihallgatásáról a rendőrség nem hozott nyilvánosságra információkat, csak annyi tudható, hogy francia állampolgár, és 1991-ben született Fréjusben. A rendőrség arra intette a helybélieket, hogy ha lehetséges, egy ideig kerüljék el a katolikus templom környékét.

Érdemes elolvasniÉvszázadok óta először kisebbségbe kerülhetnek a katolikusok és az evangélikusok Németországban
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Augusztus 20-ai programok Budapesten és vidéken: ingyenes koncertek, múzeumlátogatás és tűzijátékok
Trump-Putyin-Zelenszkij találkozó lehet Budapesten, ha Orbán támogatja az ukrán EU-tagságot?
Gyötrelmes halált okozó kullancsok terjednek hazánkban – VIDEÓ
Megbuktatták Orbán szövetségesét Boszniában: beavatkozik a TEK?
Orosz imázsépítés Budapesten: orosz minisztérium filméjszakát hoz Magyarországra
VIDEÓ: 2 újabb BKV-busz füstölt el Budapest belvárosában, ez lehet az ok