120 nap földi pokol – 4 hónapja tombol az orosz-ukrán háború
Az idei év február 24-én olyasmi történt, ami bár a levegőben lógott, mégis, sokan nem gondolták komolyan, hogy tényleg megtörténhet: egy európai ország háborút indított egy másik ellen.
Persze voltak előzményei a támadásnak. Már hónapokkal az offenzíva megindítása előtt egyre fagyosabbá vált a viszony Oroszország és Ukrajna, pontosabban Oroszország és az egész nyugati világ között. Vlagyimir Putyin orosz elnök felsorakoztatta a csapatait – több, mint 100.000 katonát – a két ország határvonala mentén, illetve legfőbb szövetségese, Fehéroroszország területén is több csapatot állomásoztatott „hadgyakorlat” címén.
Mint azóta több forrás is megerősítette, az oroszok villámháborúra készültek. Az volt a terv, hogy maximum néhány hét alatt beveszik Ukrajna keleti felét és a fővárost, Kijevet – hogy azután merre indultak volna, nem tudjuk, mert odáig mind a mai napig nem jutottak el. A háború – amit Oroszországban még most is „különleges katonai műveletnek” neveznek – képe az elején ezt is mutatta, északról, keletről és dél felől is megindultak az alakulatok Ukrajna belseje felé.
Két dologra azonban nem számított senki: arra, hogy az ukrán hadsereg ilyen kemény ellenállást tanúsít és arra, hogy az orosz csapatok ennyire gyengék és szervezetlenek lesznek. A kezdeti gyors orosz előrenyomulást mind a fővárosnál, mind a keleti és déli fronton megállították, sőt, néhány helyen egészen a határig verték vissza a megszálló csapatokat.
Több fordulópontja és már most ikonikussá vált összecsapása volt a harcoknak, de ezek közül is kiemelkedik a mariupoli Azovstal acélgyár ostroma, ahová 1.000 harcedzett katona és 2.000 polgári személy szorult be és tartották magukat hetekig a legdühödtebb támadások közepette is. Végül kénytelenek voltak megadni magukat az elképesztő túlerőnek, de annyit mindenesetre elértek, hogy az egész világ szembesült vele, hogy micsoda különbség van aközött, hogy valaki idegen földön parancsra harcol, vagy a hazáját védi.
Ám teljesen kiűzni mindmáig nem sikerült az orosz haderőt, jóllehet, Kijev és környéke, illetve az ország északi része jórészt mentes a harcoktól. Mostanra mondhatni állóháborúvá merevedtek a harcok, miután a Kreml taktikát váltott – egy ideje már a délkeleti régióra, az ipari központnak számító Donbászra koncentrálnak. Ez a terület két részből, Donyeckből és Luhanszkból tevődik össze, melyeket az orosz hadsereg mára szinte teljes egészében az ellenőrzése alatt tart. Szinte azonnal átalakították a közigazgatást és önhatalmúlag kikiáltották a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot – ezeket a kvázi országokat Moszkván kívül senki sem ismeri el hivatalos államnak.
Ahol az orosz hadsereg járt, óriási pusztítást hagyott maga után. Körbejárta a világsajtót a buchai és iprinyi vérengzések képei, mindenki testközelből láthatta a tömegsírokat, az utcán heverő civil áldozatokat, egy esztelen pusztítás kézzelfogható nyomait.
Mind az Európai Unió, mind a NATO, élükön az Egyesült Államokkal támogatásáról biztosította az ukrán népet, mely segítség főleg diplomáciai lépésekben, fegyver és egyéb katonai felszerelés biztosításában, humanitárius szállítmányok küldésében és az agresszor elleni gazdasági szankciók foganatosításában jelentkezik. Több milliárd eurónyi segélyszállítmány érkezett az elmúlt időszakban Ukrajnába, és soha nem látott keménységű és mennyiségű embargóval sújtották Oroszországot – beleértve Moszkva legérzékenyebb pontját, az energiahordozókat.
A háború teljesen átrajzolta a világ energiatérképét, és brutális méretű gazdasági és szociális válsággal fenyeget. Ennek már most is érezzük a hatásait, elég csak az elszabadult inflációra, a kilőtt élelmiszerárakra gondolni, és az összes, ezzel foglalkozó szakember egybehangzó előrejelzése szerint ez csak rosszabb lesz. Putyin kezében a legélesebb fegyver az orosz kőolaj és földgáz, amit bizony könyörtelenül használ is – több szállítási útvonalon is korlátozza vagy más meg is szüntette a szállítást, ami komolyan veszélyezteti egész Európa energiaellátását.
Mindkét szemben álló ország a Föld legjelentősebb élelmiszer-termelői közé tartozik, a világban felhasznált gabona, napraforgó és egyéb haszonnövények jó része ennek a két államnak a földjein terem. Most, a harcok közepette mind a vetés, mind az aratás veszélybe került, és számos szervezet figyelmeztetett, hogy ha rövid időn belül nem rendezik ezek sorsát, pusztító éhínség várhat az elmaradottabb, sérülékenyebb gazdaságú országokra.
A háború közvetlen elszenvedői az ukrán lakosság. Az ENSZ becslése szerint eddig mintegy 4.600 civil vesztette életét a harcokban, nagyjából 15 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát – jó részük már soha nem térhet vissza a házába, mert megsemmisült a bombázásokban –, akik közül kb. 8 millióan külföldön kerestek menedéket.
Hogy mi jön ezután, senki sem tudja. Az biztos, hogy az oroszok igyekeznek folytatni az előrenyomulást, most már nem engedhetik meg maguknak, hogy kihátráljanak, az ukránok pedig az utolsó emberig védeni fogják szülőföldjüket.
Katonai elemzők szerint a háború akár évekig is elhúzódhat, ami az egész bolygó lakosságán rajta hagyja a nyomát úgy gazdasági, mint politikai szempontból. Világméretű átrendeződés küszöbén vagyunk, sokkal világosabban ki fognak rajzolódni a törésvonalak, mint eddig bármikor, ami évtizedekre meghatározza a világunk sorsát.
