Minden egy helyen az idei Debreceni Virágkarneválról
1.200 hazai táncos, 400 külföldi karneváli felvonuló és körülbelül 500.000 élővirág érkezik a Debreceni Virágkarneválra, mely már közel 3.000 ember közreműködésével valósul meg. Az 56 éves tradícióval rendelkező karnevál napjainkban lényegesen több, mint látványos Virágkompozíciók és nemzetközi művészeti együttesek felvonulása: egy héten át tartó színes programkavalkád, melyen számtalan látogató megtalálhatja a számára leginkább vonzó szórakozási lehetőséget. Ez évben augusztus 15. és 21. között kerül megrendezésre.
Nyitónap: augusztus 15.
A Debreceni Virágkarnevál augusztus 15-ei nyitóprogramján, a Klasszikusok Éjszakáján ismét velünk tart egy feledhetetlen koncerttel Ramon Vargas mexikói operaénekes a Kodály Filharmónia kíséretében. A Nagytemplom előtt felállított színpadról tölti be a Kossuth teret zenéjük. Ezen a napon indul a „Táncol a város” projekt, melynek keretein belül debreceni és környéki tánccsoportok 1.200 táncosa bukkan fel a belváros különböző pontjain, terein. Megnyílik – és egészen 21-éig látogatható – a Nagyerdei Sörkert | Beer by Lake, mely idén a hazai kézműves, kraft söröket helyezi a fókuszba – így a közönség megkóstolhatja többek között a BAZ Beer, a Békésszentandrási Szent András Sörfőzde, az Ugar Brewery, a Mad Scientist, a Hajdú Serház, a HopTop Brewery, a Viharsarok Sörfőzde söreit – miközben a jól bevált cseh sörök is palettára kerülnek. A Nagyerdei Sörkert | Beer by Lake szórakoztató és izgalmas eseménynek ígérkezik, melynek hangulatáért Winkler Róbert a rendezvény házigazdája felel. A Bényi Galéria közreműködésével a városba érkezik a Magyar Sajtófotó Kiállítás anyaga, mely a Csapó utcán tekinthető meg. A teljes karneváli héten kézműves vásárra várják a helyi alkotók a látogatókat, hogy megmutassák termékeiket a Piac utca 1-3. szám alatt.
Augusztus 16-17.
A karneváli hét második napján, augusztus 16-án a Helyőrségi Zenekar koncertje várja a hallgatóságot a Szabadtéri Színpadon. És megnyílik a Bényi Galériában a Billufeszt, mely kortárs illusztrációs kiállítás az év egyik legtrendibb kiállításanyaga.
Az egyhetesre nőtt karnevál igyekszik minden igényt kiszolgálni, és minden korosztályt megszólítani. Ezt mutatja az a két program is, melyre augusztus 17-én kerül sor. A családok és azok kisebb tagjainak legnagyobb örömére 17-én elindul a Galiba Gyermekfesztivál, melynek idén is a Nagyerdei Kultúrpark: Debreceni Állatkert és Vidámpark szolgál otthonául. A megújult vidámpark eleve óriási élményeket kínál a gyerkőcök számára, de a gyermekfesztivál további interkaktív és izgalmas színpadi produkciókat, játékokat tartogat. A programok idén a szakmák bemutatására épülnek. A Galiba Gyermekfesztivál ingyenesen látogatható a családok számára, mellyel talán az országban egyedülálló módon kínál lehetőséget arra, hogy anyagilag kevésbé terhelve kapcsolódjanak ki a családok akár öt napon keresztül.
A Dósa Nádor térre estére a Kacaj Zenekar érkezik hatalmas hangulattal, és egészen biztosan a teljes teret betöltő utcazenével, vidám táncolással. Este 20:30 órától a Magashegyi Underground koncertjén vehetnek részt a zenekar és a karizmatikus énekesnő, Bocskor Bíborka rajongói.
Augusztus 18.
Augusztus 18-án 13 külföldi tánccsoport érkezik a városba a világ különböző pontjairól, így többek között indiai, spanyol, kolumbiai, olasz, török, belga és német táncosok is Debrecenbe látogatnak pazar, látványos ruhákban és kosztümökben. Már évek óta működő hagyomány, hogy a hungarikumként ismert szőregi rózsával ültetik be a Székelyek parkját, – a magyar csoportokkal közösen azért, hogy megmutassák, hogyan élnek és dolgoznak együtt, egymásért békében a világ különböző pontjairól érkező emberek. A belvárosban térzenével, fúvószenekarokkal találkozhatnak az érdeklődők, továbbá ezen a napon kezdődnek a „Fények éjszakái”. A kreatív koncepció magában foglalja a hazai és a külföldi táncosok mesterséges és természetes fényekkel történő játékát, másrészt utal arra a látványra, amely a pazar fényfestést és fényárt takarja, mely csodákban úszik majd a Belváros, a Kossuth tér, a Dósa Nádor tér és a Békás-tó is. Debrecenben először, Budapest után második helyszínként, mutatkozik be a Digitális Művészeti Kiállítás, a Cinema Mystica, mely a hét egyik legizgalmasabb programjának ígérkezik. 20:30 órától Malek Andrea koncertjén vehet részt az érdeklődő közönség a Szabadtéri Színpadon.
Augusztus 19.
Augusztus 19-én hagyományteremtő programelem indul útnak: kezdődik a zöld vásár! A növények ebben az új programelemben is megjelennek, és idén először kalauzolják a növények szerelmeseit a BOTANICA Kertészeti Expo kiállítói, árusai és előadói a Kölcsey Központban és a Baltazár Dezső téren. Számítani lehet előadásokra és beszélgetésekre a kültéri és beltéri virágtartás fortélyairól, kiderül, hogyan kell a pozsgásokat vagy a kaktuszokat gondozni, vagy milyen évszakban mivel érdemes etetni a madarakat; de praktikákat tudhatunk meg a kertgondozásról is, és arról, hogy mely növényeket érdemes a belvárosi balkonokon tartani. Ezen a napon nemzetközi virágkötészeti versenyt is megcsodálhatnak az érdeklődők. Azoknak is ajánlunk, akik esztétikai értékük okán érdeklődnek a szép virágkompozíciók iránt, de azok számára is, akik virágkötészettel foglalkoznak, és szívesen lesnének el egy-egy praktikát az érkező versenyzőktől.
Este a Kossuth téren Fenyő Miklós koncert és 80-as évek partija várja a látogatókat. A IV. Night Ride évről évre egyre növekvő érdeklődésnek örvend. Érkeznek a különböző cégek munkatársai és az egyéni jelentkezők, családok és barátok is a hatalmas éjszakai kerékpáros felvonulásra, ahol minden a színes, ötletes feldíszített biciklikről szól. Hamarosan elérhetővé válik a felhívás és a regisztráció. A Debreceni Virágkarnevál idején is arra buzdítják a szervezők a helyi lakosokat, hogy minél többen kerékpározzanak, ezért egy nyereményjátékot is hirdetnek. Ha valaki a tömegközlekedést választaná, ott is meglepetések várják: felvirágozott buszmegállók és zöld oázisok, sőt csicsergő villamossal is utazhatnak a közlekedők.
Augusztus 20-i karneváli felvonulás
Az augusztus 20-i karneváli felvonulás turisztikailag is fontos esemény ebben az időszakban. A környék szállodáit, hoteleit, panzióit és magánszálláshelyeit is megtölti vendégekkel, ezért bátran mondhatjuk, hogy országosan is érdeklődnek a rendezvény iránt, és a határon túlról érkezők számára is izgalmasnak ígérkezik.
A karneváli felvonulás gyülekező pontja a Petőfi tér, és 9:00 órakor indul a karneváli menet. A felvonulási útvonalon lehetőség lesz – jegy ellenében – a tribünökön helyet foglalni: a Rózsa utca, a Piac utca, a Nagytemplom, a Hatvan utca, a Bethlen utca, az Egyetem sugárút, végül pedig a Nagyerdei körút melyen végigmegy a karneváli forgatag.
Az idei 12 virágkocsi nem rendelkezik egységes tematikával, ezért a finanszírozó vállalatok és a virágkocsikat készítő képzőművészek szabad kezet kaptak kreativitásukat bemutatni. Igyekeznek missziójukat, mottójukat megmutatni, úgy, hogy ezek ihletésében készülő alkotásokhoz minél több élővirágot használjanak. A tervek sok esetben nyúlnak vissza a gyermeki, rajzfilmeket idéző figurákhoz, mégpedig azért, mert rengeteg gyerek is kilátogat a Debreceni Virágkarneválra – és szeretnék őket is ámulatba ejteni a hatalmas virágfigurákkal.
A virágkocsik- és szobrokhoz szükséges több százezer szál dáliák és egyéb élővirágok idén is a tulipánok hazájából, Hollandiából érkeznek. A karneváli forgatagot majd 2.000 táncos és fúvós zenekar kíséri.
A virágkocsik csupán egy napon, augusztus 20-án tekinthetőek meg teljes létszámban a karneváli felvonulást követő virágkocsi kiállításon belépő ellenében a Nagyerdei körút és Nagyerdei Stadion Északi rendezvényterén – ezt követően egy részük Nagyváradra kerül. Impressziók – kép, zene, tánc címmel egy igazi crossover produkcióba csöppennek a Nagyerdei Parkba látogatók a Bényi Galéria iránymutatásával. A programban fiatal képzőművészek és táncosok vesznek részt festőállványok ölelésében, mely körül folyamatosan kortárs- és modern táncosok váltják egymást, zenei aláfestésre reagálva koreográfiákat, improvizációkat bemutatva. A kialakult benyomások és hangulatok adják majd a témát, melyek a képzőművészek vászonra visznek.
További információk itt.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak
Lerobbant az orosz kémhajó NATO-területen, a dánok és egy vontatóhajó kísérték vissza
Nobel-díjat kapott a mesterséges intelligenciáért, közben pedig retteg saját találmányától
Innen indultak a 20. századi Nobel-díjas tudósaink