Oroszországot egy újabb helyről zárták ki
A nyugati országok azzal vádolják Oroszországot, hogy illegálisan foglal le repülőgépeket, amit Moszkva tagad.
Az ENSZ légügyi ügynöksége szombaton Oroszország kizárása mellett szavazott, ezzel kiütve Moszkvát egy fontos nemzetközi döntéshozó testületből, számol be a Politico. Oroszország nem kapott elég szavazatot ahhoz, hogy továbbra is tagja maradjon a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet 36 tagú irányító tanácsának, amely a “légi közlekedésben kiemelt jelentőségű” országoknak van fenntartva. Az ICAO-nak összesen 193 tagja van.
A montreali székhelyű ICAO szabályozza a légtérszabályokat és fogad el szabványokat. Az eredmények szerint mindössze 80 tag szavazott Oroszország tanácsban tartása mellett, ami hat szavazattal kevesebb, mint amennyire a maradáshoz szükség lett volna. A nyugati országok azzal vádolták Oroszországot, hogy illegálisan lefoglalja a repülőgépeket, amit Moszkva tagad.
Ez egy példátlan szavazás. A csoport az elmúlt 40 évben nem változott, kivéve Kína 2004-es csatlakozását. Moszkva azóta tagja a tanácsnak, hogy 1991-ben átvette a Szovjetunió helyét. Bár Oroszország az ülésen második szavazást kért az általa hátrahagyott üres hely betöltésére, ezt elutasították. Oroszország úgy döntött, hogy nem pályázik a második vonalba való bekerülésre. Ez “nagyon világos jelzés volt, hogy a nemzetközi közösség nem látja őket egy asztalnál” – tweetelte a szavazást követően Litvánia kanadai nagykövete, Darius Skusevičius.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Tartsd magadnál a diákigazolványod! Így spórolhatsz a nyáron akár tízezreket
Olcsóbb jegy, több élmény? Megérkezett a Sziget fesztivál legnagyobb újítása
Végre megszűnhet a reptéri macera a folyadékokkal: de vajon mikor lép a Liszt Ferenc reptér?
Kilőttek az árak az Adriai-tengernél, újra a Balaton a kedvenc úti célunk
Egy másik erdélyi helyszínen is bekövetkezhet a parajdi sóbányáéhoz hasonló tragédia
Jótékony céljra fordította a Mátyás-kútba dobott érméket a Várkapitányság