Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom!

A kommunizmusért, a népért éltek, Fotó: Mayer Jácint

November 7. napja a magyar nép számára is a győzedelmes szocializmus, a dolgozók nemzetközi szolidaritása, a felszabadító Szovjetunió és a nagy Sztálin iránt érzett hála ünnepe. Körülbelül ezzel a gondolattal kezdődött hazánk egyik állami ünnepének itthoni pályafutása, melyet természetesen már a világháború előtt is megtartottak a magyarországi kommunisták, csak akkor még saját köreikben. Az új országos eseménnyel párhuzamosan 1950-től az Oktogont November 7. térre, a Nagykörút egyik szakaszát Lenin körútra változtatták, a Budapest épülő északi hídját, a mai Árpád hidat pedig Sztálinról nevezték el.

Lenin a Csepel Művek főbejáratától, Fotó: Mayer Jácint

Az Péterváron 1917-ben történt bolsevik hatalomátvétel hivatalos történetét szinte még az óvodások is ismerték. Elfoglalták a főváros legfontosabb stratégiai pontjait, a Péter-Pál erőd helyőrsége átállt, éjszaka körülzárták a kormány székhelyét, a Téli Palotát, ahonnan Kerenszkij miniszterelnök elmenekült. Miután a bennrekedt miniszterek nem adták meg magukat, a szovjet történetírás szerint az Auróra cirkáló ágyúi adtak jelet az ostromra és az ideiglenes kormányt foglyul ejtették. Az oroszoknál használt Julián-naptár szerint október 25-én (november 7-én) a Forradalmi Katonai Bizottság bejelentette az ideiglenes kormány megdöntését. Aznap este ült össze a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusa, amelyen minden hatalom a szovjetek kezébe került. Lenin az élre állt, és egy sor népszerűnek tűnő intézkedést hoztak meg gyorsan, valamint megkezdődött az első világháború befejezésére való törekvés, mely ebben a helyzetben nyilván német érdek is volt és német segítséget is jelentett a háttérben.

Lenin a Felvonulás térről, Fotó: Mayer Jácint

Utólag elég sok történészi kiigazítás történt persze az eseményekkel és a személyek valós cselekményeivel kapcsolatban, mely a klasszikus szovjet viccet juttatja az ember eszébe: elterjed a hír, hogy Moszkvában a Vörös téren Ladákat osztogatnak, amit a hivatalos vezetés megerősít, azzal a kiigazítással, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Ladákat, hanem Volgákat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A Szovjetunió viszont valóban megszületett és hamar nagyhatalmi pozíciót töltött be, majd később befolyása alá került sok ország, így Magyarország is. Ki mert volna viccelődni az állításaikkal?

A Tanácsköztársaság emlékműve a Felvonulás térről, Fotó: Mayer Jácint

A Szovjetunió gyengülésével a rendszerváltás utáni Magyarországnak gyorsan önvizsgálatra volt szüksége a szocialista-kommunista örökség kezeléséhez. A kötelező állami ünnepek hamar a feledés homályába vesztek: a Tanácsköztársaság kikiáltásának ünnepe, hazánk felszabadulásának ünnepe, és a nagy októberi szocialista forradalom ünnepe. A parkok, közterek, épületek falai tele voltak a diktatúrához köthető szellemiség lenyomatával, amely a demokratikus állam értékeivel nem volt tovább összeegyeztethető. Így gyorsan változtak az elnevezések az ország legnagyobb részében, de azért itt-ott napjainkig lehet találkozni még Ságvári Endre, Karikás Frigyes, Maxim Gorkij és néhány múlt rendszert idéző nagy névvel.

Érdemes elolvasniOmladozik Magyarország legépebben fennmaradt romvára is – Cseszneken jártunk

Budapest Főváros Közgyűlése 1991 januárjában úgy határozott, hogy a kerületek vezetései tegyenek javaslatot egyes szobrok és emlékművek, emléktáblák eltávolításáról, illetve néhányuk helyben maradásáról. Forradalmi hangulatban, mint 1956 folyamán, az ilyen alkotások az indulat első számú célpontjai közé tartoznának, de a békés folyamatok lehetőséget adtak a megmentésükre és az egységes gyűjteményként való bemutatásukra. Így születhetett meg a tétényi Memento Park, ahol 41 szobor és emlékmű található. A legismertebb alkotások, melyeket a mai középkorosztály úton-útfélen láthatott a rendszerváltás előtti tankönyvekben, politikai kiadványokban, vagy a fővárosiak akár élőben is, mind egy helyen köszönnek vissza.

A Munkásmozgalmi Panteon, Fotó: Mayer Jácint

Kevésbé ismert a Munkásmozgalmi Panteon szocreál stílusban épült komplexuma, amely Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben található. Az építmény a magyar munkásmozgalom kiemelkedő alakjainak, kommunista politikusainak temetkezési helye, egyfajta szentélye. Az emlékmű hivatalosan 1959-ben született meg, amikor felavatták a legjelentősebb és legnagyobb részt, a Munkásmozgalmi Mauzóleumot, ahova híres személyek hamvasztási urnáit helyezték. Az épületet 365 urna számára tervezték, amiket az államosított Zsolnay-gyár készített, de a rendszerváltásig csupán 75-en kerültek ide. A Panteon előtt hat domborműves oszlop található, hátsó felükön – ugyanúgy, ahogy az urnacsarnokban is – a halottak neveit időrend szerinti csoportosítva, a munkásmozgalom különböző korszakainak reprezentálása céljából. Az elsőket a munkásmozgalom úttörőinek nevezték, majd a nagy októberi szocialista forradalom, a Tanácsköztársaság és az illegális kommunista párt képviselői következtek, végül pedig az 1956-os forradalom karhatalmistái és a szocialista Magyarország munkásmozgalmának halottai zárták a sort. A mauzóleummal szemben további kiemelkedő személyek sírjait találhatjuk, melyeket oldalsó irányban több parcella egészít ki egyfajta fontossági sorrendet tartva. Az utolsó betemetés Kádár János, a Magyar Népköztársaság legfontosabb emberének végső nyugalomra helyezése volt.