Ezt tervezik az oroszok a gázzal, akár Európába is szállítanának

Moszkva készen áll arra, hogy a Jamal-Európa vezetéken keresztül újraindítsa a gázszállítást Európába – mondta Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes a TASS állami hírügynökségnek, melyet a Reuters szemlézett.

“Az európai piac továbbra is releváns, mivel a gázhiány továbbra is fennáll, és minden lehetőségünk megvan az ellátás újraindítására” – jelentette ki Novak az interjú során.

“Például a Jamal-Európa csővezeték, amelyet politikai okokból leállításra került, jelenleg kihasználatlan.”

A Jamal–Európa teljes hosszán Oroszországból Németországig nyúlik Lengyelországon keresztül, a legtöbb német import ezen bonyolódott le. Ám 2021 decembere óta megfordult az irány, és arra használták, hogy a Németországban tárolt gázt eljuttassák a lengyeleknek.

Májusban Varsó elutasította Moszkva rubelben való fizetésre vonatkozó követelését, a Gazprom orosz beszállító válaszul az ellátás leállításával válaszolt, és közölte, hogy a továbbiakban nem exportál gázt a németekhez sem, miután az oroszok szankciókat vezetett be a Jamal-Európa vezeték lengyel szakaszát birtokló cég ellen.

Novak azt a korábbi hírt is megismételte, hogy Moszkva további gázszállításról tárgyal Törökországon keresztül, miután ott egy csomópontot hoznak létre.

Az viszont újdonság, hogy Moszkva előzetes számításai szerint 2022-ben 21 milliárd köbméter cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Európába.

“Idén jelentősen növelni tudtuk az LNG-szállítást Európába” – mondta Novak.

“2022 11. hónapjában ez a mennyiség 19,4 milliárd köbméter volt, az év végére pedig 21 milliárd köbméter várható.”

Az ázsiai piac tekintetében Novak bejelentette, hogy Oroszország megállapodott Azerbajdzsánnal a gázellátás esetleges növeléséről.

“A jövőben, amikor növelik a gáztermelést, beszélhetünk az üzletről” – mondta.

Moszkva ugyanerről tárgyal Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal is.

Novak a későbbiekben azt is lehetségesnek tartja, hogy Oroszország hosszú távon akár Közép-Ázsia infrastruktúráját felhasználva, akár Iránon keresztül küldheti földgázát Afganisztán és Pakisztán piacára.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/12/03/elkeszult-a-magyar-szloven-villanyvezetek-hamarosan-gaz-is-epulhet-algeriai-gazzal-futhetunk/” ][/hm_embed]

Source: