Ki is volt a nácik első áldozata?

Az idén ősszel került levetítésre a népszerű német sorozat, a Babilon Berlin negyedik évada. A filmsorozat egyik antihőse Walter Stennes berlini SA vezér. A barnaingesek vezetője nem kitalált személy és az 1930-as évek elején valóban ő vezette a berlini Sturmabteilung-ot.

Walther Hinkler-Stennes, SA-Oberführer az 1920-as évek vége felé.
Bundesarchiv Bild 119-2608

Berlin és München egymás ellen az NSDAP pártvezetésben

A filmvásznon megjelenő események nyilvánvaló elnagyoltak a valós történésekhez képest, de a berlini és a müncheni pártvezetés közötti ellentéteket történeti források igazolják. Sőt, maga Stennes is azért volt kénytelen elhagyni Németországot, mert ezt az ellentétet 1930-1931-ben a pártvezetés elleni lázadásig vitte. A sorozat ebben a tekintetben is hiteles. A hogy Stennes emigrációja jó döntés volt saját testi épsége szempontjából, mi sem bizonyítja jobban, mint Hitler hosszú kések éjszakája néven elhíresült gyilkosságsorozata. A cél ekkor az SA vezetőivel szembe menni és leszámolni volt.

Stennes emigrációban

Az egykori rohamcsapat-vezér ezt követően Kínába ment, ahol megpróbálta a Csang Kaj-Sek-féle Kínai Köztársaság hadseregét átszervezni. Azonban a nacionalista Kína 1949 veresége után úgy döntött, hogy visszaköltözik Németországba. Az 1931-es száműzetése okán megpróbálta elismertetni magát a náci rendszer áldozataként, de a szövetségi bíróság elutasította keresetét 1957-ben.

Johann Trollmann áldozatként a filmben

A filmben noha Stennes 1945 utáni élete egyáltalán nem kap szerepet, de explicite kimondásra kerül, hogy ki, azaz pontosabban: mi volt a náci rendszer első áldozata. Az évad zárórészében helyet kapott Johann Trollmann ökölvívó akinek bajnoki címét a náci rendszer nem ítélte oda, s az 1930-as évek elején rendszeresen megzavarták meccseit az NSDAP félkatonai szervezetének tagjai. Utóbbi a filmben is bemutatásra került. Trollmann bűne ugyanis az volt a nemzeti szocialisták szemében, hogy német-cigány, azaz szinti.

Trollman németországi emlékezete hányatott sorsú, ugyanis az ezredfordulóig rehabilitációra sem került sor, erre 2003-ig kellett várni, köztéri emlékművét is, csak 2010-ban állították fel. Trollmant ugyanis címének elvétele után kényszer-sterilizálták, besorozták a Wehrmachtba, majd miután onnan leszerelték, koncentrációs táborba zárták, ahol 1944-ben meggyilkolták. Hogy ez mennyire ismert a német sorozatnézőnek, az persze jó kérdés, de egy gyors netes keresés mellett bárki könnyen rátalálhat mindezekre. A sorozat nézői (és a könyv olvasói) úgyis gyakran erre vannak sarkallva, számos olyan személy és cselekmény kerül ugyanis bemutatásra, amelyek szerepe kevésbé ismert a szélesebb közönség előtt.

Johann Trollman emlékműve Berlinben, forrás: Wikipedia

Filmbéli üzenet

Én Johann „Rukeli” Trollmant tragikus sorsa ellenére mégsem nevezném meg a nácizmus első áldozataként. A Hitlerizmus áldozatai között már az 1930-as évek első felében sokakat, sokféle okból üldöztek, elnyomtak vagy meggyilkoltak. (A koncentrációs táborok közül korántsem Auschwitz volt az első, Dachauban már 1933-ban megnyitották.) Az üldözött csoportok közül a szovjet típusú rendszerek előszeretettel emelték ki a kommunistákat, ami az üldözés tényét tekintve akár igaz is lehetne, csakhogy, mint az a filmből is kiderül, (főleg az első évadból) a kommunisták maguk is egy gyilkos rendszer hívei voltak – ha tudtak a gyilkosságokról, ha nem, és becsapott naivaként csatlakoztak hozzá.

Kézenfekvő volna a zsidóságot kiemelni, azonban ezáltal csak a fanatizmust, a náci fajelmélet embertelenségét, vagy, ahogy Hannah Arendt fogalmazott, a gonoszság banalizmusát helyeznénk fókuszba – amely fontos is, de cikkemben nem ezt az aspektust helyezném előtérbe, mégpedig okkal.

Ami rendszerint elnyomó rendszerek első áldozata, az a jogbiztonság. Egy demokratikus rendszerben ugyanis senkit nem érhet hátrány származása, vallása, bőrszíne vagy politikai hovatartozása miatt. Ha nem is ilyen szájbarágósan, de a film főszereplője Gereon Rath ezzel magyarázza meg a naivitásból az SA-ba belépő unokaöccsének (valójában fiának, de ez egy hosszabb történet), hogy miért nem lehet olyan eszmét és pártot támogatni, amely hangzatosnak mondott célokért akár erőszak alkalmazására is hajlandó. Bárminemű, politikai indíttatásból alkalmazott erőszak ugyanis az elnyomó rendszerek első áldozatává teszi a jogbiztonságot.