Pár napja letiltotta a Twitch a streamer csatornáját, miután meglőtte az operatőrt egy számszeríjjal. Az alkoholmámorban úszó tartalomgyártót próbálták figyelmeztetni a nézők a chaten keresztül, de mindhiába. A találat az operatőr gyomrát érte, ami után az elsősegélyt inkább egy sörrel váltotta fel.
Reice Mitchell felhúzta a számszeríjat, majd ráirányította az operatőrre és hasba lőtte. A véletlen eset után, a részeg tartalomgyártól úgy gondolták, semmi szükség nincsen orvosi ellátásra, az egyetlen dolog, ami kell az egy gyógysör.
Joey Mooney az Official Duck Studios-nak készítette felvételeket, amely Reice-hez tartozik. Reice kíváncsi volt, hogy a számszeríj esetleg át tud-e hatolni az ajtón, ezért az ajtó mögé küldte Joey-t. Hogy ezt miért kellett emberrel tesztelni, az már kevésbé világos. Mindenesetre Reice feltette a nézőinek is a kérdést, akik figyelmeztették, hogy az ajtóval együtt Joey is meg fog sérülni. A nézők figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyva Reice nem tántorodott el a tervétől, és végrehajtotta az akciót a következő felkiáltással:
“A számszeríj fel van húzva, ki van biztosítva. Tegyétek meg a tétjeitek.”
Pár másodperccel később az operatőr összeesett ordítva a fájdalomtól, miután a nyílvessző hasba találta — írja a Daily Star. A potenciálisan halálos sérülés ellenére a tartalomgyártók inkább tovább videóztak, átváltva egy gyengébb minőségű kamerára.
Footage of the aftermath: pic.twitter.com/DzzclyN5u5
— DramaAlert (@DramaAlert) April 22, 2023
Orvosság helyett sör
Miután megállapították, hogy a sérülés valóban nem néz ki túl jól, Joey elmondta, hogy nem érzi magát túl jól. Ezek után elkezdett kiabálni a streamerekkel, hogy tönkretették a kedvenc pólóját. Érthető okokból a nézők nem voltak megelégedve azzal, hogy az eset után inkább folytatták az ivást a megfelelő orvosi ellátás helyett. A nézők próbálták felhívni a figyelmet rá, hogy a sérültet kórházba kéne vinni, mert fennállhat a belsővérzés veszélye.
Ezeket után a Twitch letiltotta a csatornát, amit egyébként a csapatvezetője értetlenkedéssel fogadott. Nem értette, hogy miért lettek kitiltva a platformról az eset után. Mindezek után a csapat még kirakott egy képet Twitterre, hogy “A jó volt az adás fiúk. Az este további részében óvatosak leszünk.” mindezt egy tábortűz körül ülve.
Good stream boys. Playing it safe the rest of the night. pic.twitter.com/4Tz3ZhAeLT
— Reice (@ODS_Twatter) April 22, 2023
Remélhetőleg az átlyukasztott pólón és ajtón kívül, tényleg nem lett semmi baja a meglőtt férfinak. Habár erről nem került ki további információ egyik platformra sem. Az eset tanulsága talán az, hogy nem feltétlenül a legjobb ötlet részegen elővenni a számszeríjat, majd élőcélpontnak használni az operatőrt egy papírvékony ajtó mögött.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett