Egyre többen hívják fel a figyelmet, hogy a közösségi média súlyost veszélyt jelent gyermekeinkre. Most egy kisfiú életét vette el.
Teljesen összeomlott egy család az Egyesült Államokban, miután 13 éves fiuk egy TikTok-kihívás következtében életét vesztette, írja a Daily Star.
A kis Jacob Stevens egy vény nélkül kapható gyógyszert adagolt túl a közösségi médiás kihívásban, amiben barátaival vett részt.
A kisfiú apukája, Justin Stevens most minden erejével próbálja felhívni a figyelmet arra a veszélyre, amit a közösségi média a gyermekek számára jelent. Figyelemfelkeltésnek szánta a család azt a temetést követően közzétett fotót is, amelyen Jacob a kórházi ágyon fekszik. Ez a kép látható cikkünkben is.
Jacob apja, Justin elmondta, hogy nemcsak ő, de a család további gyászoló tagjai is igyekeznek folyamatosan figyelmeztetni más fiatalokat a halálos veszélyre.
Egyébként azt a borzalmasan nehéz döntést, hogy leveszik Jacobot a lélegeztetőgépről, a szülei hozták meg azután, hogy az orvosok közölték velük, hogy a kisfiúnak már nincs agyműködése. “A fiunk ott egy gépre kötve, ami oxigént pumpált belé. Hat napig nem mozdult, semmit” – mesélte el a drámai részleteket a gyászoló apuka a helyi sajtónak.
Összekeverik a játékot és a való életet
“Nagy probléma manapság a gyerekekkel az a tény, hogy valójában nem tudják, mi a valóság. Eleinte szórakozást vagy jó időtöltést keresnek, de hát az eredmény nem mindig szórakoztató és nem mindig játékos” – tette hozzá.
Justin Stevens így folytatta: „A valóság az, hogy a fiam életét vesztette, hogy jót szórakozzon néhány barátjával. És valójában nem tudta, mit csinál.”
Az viszont lenyűgözte a családfőt, hogy a helyi, Ohio-i közösségtől kapott milyen óriási támogatást kaptak. „Nem tudtam, milyen népszerű is valójában a fiam – mondta az apa – sok ember életét megérintette.”
Justin a gyerekeknek is szeretne üzenni:
Ha meghallod, hogy a barátaid arról beszélnek, hogy megpróbálnak valami ilyesmit, vagy hasonlót csinálni, szólj egy felnőttnek!
Mindezzel azt is szeretné kifejezni nekik, hogy vigyázzanak egymásra, és ne beszéljék rá a barátaikat, hogy butaságokat csináljanak. Sőt, inkább beszéljék le őket erről.
Justin nagyon szeretné elérni, hogy fia elvesztése legalább annyi eredménnyel járjon, hogy szigorúbb korhatári szabályozást vezetnek be mind a gyógyszervásárlás, mind a közösségi média platformok, például a TikTok használatában.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Különleges hármas csillagrendszert találtak 5 ezer fényévre tőlünk
Rekonstruálták a bronzkori lándzsák harci használatát, az eredmény pedig meglepte a régészeket
Mely dinoszauruszok jelentenék ránk a legnagyobb veszélyt ma?
Megtalálhatták a Tejútrendszer ősi, ‘gonosz ikertestvérét’?
Félelmetes videó mutatja be a különböző kategóriájú hurrikánokat, és azt, hogy milyen pusztításra képesek
Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak