Fenn északon, Norvégiában állt egy temetkezési domb, amelyet mindenki üresnek hitt. Bár holttestek valóban nem voltak már benne, de egész hajó igen. Mint kiderült a radar vizsgálatok során a sír mégsem volt üres, hiszen egy egész hajó eltudott benne rejtőzni, amelyet a gyanúsan hajó alakú radarképek fedtek fel.
Norvégiában található egy temetkezési domb még a vikingek korából, amelyet mindenki üresnek hitt. Azonban egy hihetetlen ereklye bujkált benne, ugyanis a vikingek néha még a hajóikat is eltemették. A maradványok még mindig a föld alatt vannak, mivel még csak most kezdődött meg a feltárás. Úgy tippelik, hogy a hajó elhantolása valamikor a vikingek korának elején, vagyis a 700-as évek legelején történhetett.
Amennyiben igaznak minősülnek hipotézisek, akkor ez lesz a harmadik eltemetett hajó, amelyet a területen találtak Karmøy szigetének partjain. Úgy tartják ez a vidék lehetett a viking kultúra szülőhelye. A Live Science-ben megkérdezett szakértők szerint a helyszín stratégiailag is fontos volt, mert a Norvégia partjain mentén haladó tengeri kereskedelmet innen lehetett irányítani.
Norvégia első legendás királya Széphajú Harald is itt élt a birtokán. A norvégok előtt pedig a bronzkorban ez volt a régió politikai központja.
Az eltemetett hajó
A Salhushaugen dombot, ahol a hajót észlelték, már 1906-ban feltárták a norvég régészek. Már akkoriban megtalálták az egyik közelben lévő hajó temetkezési helyet. Azonban Salhushaugennél mindössze nyílhegyeket és faásókat talált csak. Egy kőrétegbe ütközve később nem is folytatták az ásatásokat.
A modern technológiáknak köszönhetően, amikor újra megvizsgálták a sírhelyet, kiderült, hogy jóval több is rejlik még a föld alatt. Talajradar segítségével akár 30 méteres mélységben is tudnak vizsgálódni a régészek. A hajó, amelynek a formája kirajzolódott a radaron körülbelül 20 méter hosszú.
Ez a hajó nagyobb mint, amelyet Grønhaug domban találtak, amely 15 méteres volt, viszont kisebb annál, amelyet a Storhaug domban. A régészek csapata reméli, hogy az ásatásokra már az év vége felé sor kerülhet, amely eldöntheti, hogy kiássák-e a hajót vagy sem. Azonban a régészek meg vannak győződve róla, hogy a műszereik nem tévednek.
A hajón kívül ráadásul még számtalan más ereklyét is rejthet a sír, mivel látszólag ezt a helyet még senki sem fedezte fel ezelőtt. Amikor a sírhelyeket megépítették, akkor olyan magasak voltak, hogy hajóról is látni lehetett őket.
Az új felfedezés ezenfelül megerősíti az eddig feltételezéseket, amelyek szerint a hajókat csoportosan temették el, viszonylag közel egymáshoz.
Miért ástak el hajókat?
Amikor a királyokat eltemették, akkor úgy tettek mintha a hajó a vízen lenne, így csak pallókon át lehetett rá feljutni például. Ezzel jelképesen azt akarták mondani a vikingek, hogy a királyuk nem halt meg, pusztán elhajózott az őseivel együtt. Ez a szokás a vikingek korát is megelőzi.
Jan Bill régész szerint a hajótemetkezések a germán népek körében a hatalom megszilárdítására szolgáltak. Szerintük a királyok Odin, Wotan, vagy egyéb más istenek leszármazottjai voltak.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ukrajna 2025 első felében Franciaországtól is kap vadászgépeket
Feltörtek egy 2 milliárd éves kőzetet, és életet találtak benne
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt