Ez a fejlett ókori civilizáció mintha szándékosan tűnt volna el nyom nélkül
Egy hatalmas, állatok elégetett maradványaival, ősi kincsekkel és megválaszolatlan kérdésekkel teli gödröt fedeztek fel régészek 1978-ban a spanyolországi Andalúziában. Itt, a Guadiana-völgyben három templom maradványaira bukkantak, amelyek egy ókori civilizációnak adtak otthont. Egészen addig, amíg egy nap úgy nem döntöttek, hogy mindent összepakolnak, elégetnek, és hátrahagyják, amit felépítettek.
Sok rejtély övezi az ősi tartesszoszi civilizációt, amely a feltételezések szerint a Kr. e. 9.-től a 6. századig uralkodott Spanyolország délnyugati részén. A modernebb történelem során az emberek azt gondolták, hogy ez egy folyó, egy királyság vagy akár Atlantisz volt. A valóságban azonban az Ibériai-félsziget egyik első kultúrája volt. Ma már több mint 20 ismert tartesszoszi lelőhely van a régióban, ami azt mutatja, hogy sokkal kiterjedtebb volt, mint azt először gondoltuk, számolt be az IFLScience.
A tartesszosziak nem sok írásos emléket hagytak ránk a bronz- és vaskorban zajló életről. Egyes fémek hosszú élettartamának köszönhetően azonban a Cancho Roanóhoz hasonló különös romos helyszíneken megmaradt néhány nyom arra vonatkozóan, hogyan éltek.
Itt, az Kr. e. 5. század végén a tartesszosziak a jelek szerint állati maradványokat dobtak egy óriási gödörbe olyan értékes tárgyakkal együtt, mint az ékszerek és szerszámok, mielőtt felgyújtották azt. Ezután lezárták a lángoló gödröt és továbbálltak. Ez egy bizarr helyi incidensnek tűnhet, de aztán egy ehhez hasonló esetet tártak fel a Casas de Turuñuelónál.
A régió egyik legjobban megőrzött ősi épületének tekinthető, amelyet egykor római korinak hittek, de azóta bebizonyosodott, hogy tartesszosziakról van szó. Itt is ugyanazzal a módszerrel égettek el mindent, majd lezárták a gödröt, ami nagyon hasonló képet mutat, mint a Cancho Roanóban talált leletek.
Az, hogy miért tűnt úgy, hogy a tartessosziak elszántan fel akarják égetni történelmüket, ez egy jó kérdés, amelyre egyelőre a kutatóknak sincs pontos válaszuk.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Hihetetlen leleplezés: Michael Jackson kulcsfontosságú kérdésben hazudhatott
Egyre szebb a Budai Vár, számos része újult meg
A Hold óriási, lenyűgöző képződményei kevesebb, mint 15 perc alatt jöttek létre
Egy új felfedezés szerint a kacsák ősei már a dinoszauruszok korában is jelen voltak
Új magyar légitársaság indul Budapestről a Távol-Keletre
A dinoszauruszok korát csodálhatjuk meg hamarosan a Biodómban