Nagyot koppant Ukrajna, kisebbségi kérdésekben helyre tette őket a Velencei Bizottság
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.
Velencei Bizottság szakértői, az ukrajnai kisebbségi törvényről kedden közzétett állásfoglalásukban kiemelték: a nemzeti kisebbséghez tartozók joga az önmeghatározás, a szabad egyesülés és a békés gyülekezés, a szólás-, gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlása, részvétel a politikai, gazdasági és társadalmi életben, a nemzeti nyelvhasználat, továbbá joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és a kulturális identitás megőrzéséhez.
Közölték: Ukrajna minden állampolgárának joga van szabadon eldönteni, hogy valamely nemzeti közösséghez tartozónak vallja-e magát. Az ilyen döntés vagy az ezzel kapcsolatos jogok gyakorlása nem okozhat kárt az érintettnek. Minden ukrán állampolgárnak joga van saját nevének használatához, adott esetben pedig joga van vezetéknevének visszaállítására – írták.
A nemzeti kisebbségeknek joguk van egyesületek létrehozásához és részt venni azok tevékenységében. A kisebbséghez tartozók nemzeti közéleti egyesületben való részvétele nem lehet ok a jogaik és szabadságuk korlátozására – húzták alá.
Kijelentették: az állami integrációs politikának tartózkodnia kell a nemzeti közösségekhez tartozók akaratuk ellenére történő beolvadását célzó intézkedésektől. Az államnak garantálnia kell a nemzeti kisebbséghez tartozók jogainak, szabadságának és törvényileg védett érdekeinek védelmét. A nemzeti kisebbségekhez tartozók a törvény előtt egyenlőek és egyenlő jogi védelemre jogosultak – emlékeztettek.
“Tilos a nemzeti közösségekhez tartozók közvetlen vagy közvetett megkülönböztetése” – fogalmaztak.
Nem minősül azonban diszkriminációnak, ha az intézkedés célja a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak gyakorlásában fennálló jogi vagy tényleges egyenlőtlenségek megszüntetése – írták.
A nemzeti kisebbséghez tartozók joga közösségük nyelvén információkat gyűjteni, tárolni, felhasználni és terjeszteni szóban, írásban vagy bármilyen más módon. A nemzeti kisebbségekhez tartozóknak joguk van megőrizni és fejleszteni kulturális, nyelvi, vallási identitásukat, hagyományaikat és szokásaikat, felhasználni kultúrájuk vívmányait, megőrizni és gyarapítani kulturális örökségüket, valamint joguk van történelmükhöz és kultúrájukhoz kapcsolódó események megtartásához – írták.
Az államnak segítenie és támogatnia kell a nemzeti közösségek történelmi emlékhelyeinek, illetve a kulturális örökségi helyszíneinek megóvását. Az Ukrajna területén található nemzeti kisebbségek történelmi, kulturális és vallási emlékei az ukrán kultúra részét képezik – írták.
A nemzeti közösségek által szervezett és tartott nyilvános rendezvények – találkozók, konferenciák, gyűlések, kiállítások, továbbképzések, szemináriumok, workshopok, beszélgetések, fórumok, és minden egyéb nyilvános rendezvény – az adott nemzeti nyelven megtartható. A rendezvényekről szóló hirdetmények, plakátok és egyéb tájékoztató anyagok az adott nemzeti kisebbség nyelvén sokszorosíthatók és tehetők közzé, figyelembe véve az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról szóló törvényben előírt követelményeket. A rendezvény látogatóinak kérésére a szervezőnek gondoskodnia kell fordításról az államnyelvre, ha erre legkésőbb 48 órával a rendezvény kezdete előtt igény érkezik.
Közölték: a tömegtájékoztatásban a nemzeti kisebbségek nyelvei a jogszabályoknak megfelelően használhatók. A kisebbségi közösségeknek joguk van saját médiát létrehozni tömegtájékoztatás céljából a jogszabályoknak megfelelően. A nemzeti kisebbségek nyelvén, az állami, vagy helyi költségvetés terhére megjelent kiadványokra nem vonatkoznak az ukrán törvény előírásai – írták. Az előírások továbbá nem vonatkoznak a szakosított könyvesboltok tevékenységére sem.
A kisebbséghez tartozók kérésére a sürgősségi segítségnyújtás során biztosítani kell az adott nemzeti nyelvhasználatot, ha az mindem fél számára érthető.
Azokon a településeken, ahol hagyományosan nemzeti kisebbséghez tartozók élnek, vagy ahol a lakosság jelentős részét alkotják, a helyi önkormányzatok tábláin a hivatalos államnyelvű feliratozás mellett megengedett a nemzeti kisebbségek nyelvének alkalmazása is.
Ugyanez érvényes az általános hirdetmények, ideértve ajánlatok, táblák, cégtáblák és egyéb üzenetek, feliratok és más nyilvánosan közzétett szöveges, képi vagy hangüzenet formájában megjelenő információk esetében is. Megengedett továbbá a választási kampány anyagának államnyelvű és az adott nemzeti kisebbség nyelvén sokszorosított terjesztése is – írták.
Az államnak elő kell segítenie a nemzeti kisebbségek nyelvén történő pedagógiai és tudományos képzést és továbbképzést – közölték. A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságának érvényesítését szolgáló intézkedések végrehajtásának biztosításához szükséges kiadásokat állami költségvetés terhére, külön költségvetési program keretében biztosítani kell – emelték ki.
Megjegyezték: a nemzeti kisebbséghez tartozók kötelesek betartani Ukrajna alkotmányát és törvényeit, megvédeni Ukrajna önállóságát és területi egységét, tiszteletben tartani az ország nyelvét, kultúráját, hagyományait, szokásait, vallási identitását. A nemzeti kisebbséghez tartozók jogai és szabadsága a törvénynek megfelelően korlátozhatók, ha szükséges – tették hozzá.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Vasútépítő munkások találtak egy 5 ezer éves pincét
Rájöhettek, mitől vált olyan kietlenné a Mars felszíne
Zelenszkij: Jövőre döntő csapást kell mérnünk Oroszországra, hogy ne fenyegesse többé Európát
A Föld első csúcsragadozója teljesen már étrenden élt, mint eddig gondolták
Túrázz a levelek színkavalkádjában: őszi kirándulási tippek – Spinanga
A Nagyszebeni kézirat a 16. században íródott, és rakétákról is értekeznek benne