Újraindult a hajtóvadászat a Loch Ness-i szörnyért
Valamilyen oknál fogva az idei az az év, amikor az emberek úgy döntöttek, hogy a Loch Ness-i szörny már túl sokáig szöszmötölt, és úgy vélték, itt az ideje, hogy megmutatkozzon végre.
A hétvégén hatalmas vadászat zajlott Nessie, az először 89 évvel ezelőtt “lefényképezett” szörnyeteg után, amelyről viszonylag gyakran kiderül, hogy csak egy hal. A világ minden tájáról érkező civil tudósokból álló csapat többek között két napon át figyelte a tó felszínét, mivel úgy gondolták, hogy valamikor fel kell jönnie levegőért.
A hétvégén olyan földmérő berendezéseket veszünk igénybe, amelyeket még soha nem használtak Loch Nessnél, hogy feltárjuk a tó titkait,
írta a csapat a honlapján az IFLScience szerint. Ezek közé tartoznak a hőkamerás drónok, amelyek infravörös kamerák segítségével a levegőből készítenek hőképeket a vízről, mivel a hő felülről történő megfigyelése döntő fontosságú lehet a rejtélyes anomáliák azonosításához.
Végül pedig egy hidrofont használnak majd a víz alatti akusztikus jelek érzékelésére, amely a Nessie-szerű hívásokra figyel, valamint további technológiákat is bevetnek az igazság utáni hajszában.
Bár a hétvége eredményeit még nem jelentette be a csapat, néhány részlet már kiderült a vadászatról. Pénteken, miközben a csapat a felállításnál volt, állítólag ígéretes hangokat hallottak a tó felől; négy jellegzetes “gloopot”.
“Mindannyian izgatottak lettünk”, mondta Alan McKenna, a Loch Ness Exploration nevű Nessie-vadászcsoporttól a BBC-nek. “Futottunk, hogy meggyőződjünk róla, hogy a felvevő be van-e kapcsolva, de sajnos nem volt.”
Bármennyire is világraszóló lenne megtalálni a mitikus teremtményt, a legtöbb korábbi észlelésről kiderült, hogy átverés. Vagy más állatokat tévesztettek össze a szörnyeteggel, vagy algák és zooplanktonok virágzását észlelték.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2000 embert öltek meg Dzsingisz kán temetésekor, hogy sírjának helyét titokban tartsák
Valami kavarog a Jupiter furcsa holdjának felszíne alatt
Képek: Katonák által készített, akasztást ábrázoló graffitit találták
70 kilométerrel bővítették a harci övezetet az oroszok Harkivnál
A pogányok a keresztényektől vették lovaikat, amelyeket aztán fel is áldoztak
Hatalmas magokból nőhettek a legnagyobb fekete lyukak