Mamutoknál kétszer nagyobb súlyú elefántokra vadásztak a neandervölgyiek

Az általános vélekedéssel szemben a neandervölgyiek nem csupán mamutokra, hanem a nála kétszer nagyobb súlyú Palaeoloxodonokra is vadásztak, írják német kutatók a legújabb eredmények tükrében. Ekkora állatot egy közösség vadászhatott csak le az akkori technikákkal, és a hatalmas mennyiségű hús feldolgozása is kérdéseket vet fel.

Palaeoloxodonok

A Palaeoloxodon namadicus, más néven ázsiai egyenesfogú elefánt, egy őskori elefántfaj, amely a középső és a késő pleisztocén között élt. A pliocén korszakban Afrikából származik, mielőtt Ázsiába terjeszkedett volna. A Palaeoloxodon namadicus a legnagyobb elefántfajok közé tartozik, egyes példányai vállmagasságban elérik a 4 métert. A fajt töredékes maradványai alapján a valaha talált legnagyobb szárazföldi emlősnek is tartják.

A Palaeoloxodonoknak több alfaja létezik, így az egyik a jelen kutatásban szereplő Palaeoloxodon antiquus, amely az afrikai elefántokhoz képest jóval hosszabb lábbal rendelkezett, és 13 -15 tonnát is nyomhatott egy kifejlett hím.

Így vadásztak a Neandervölgyiek

A neandervölgyiek a kor legnagyobb szárazföldi állataira vadásztak, ami nemcsak a neandervölgyi társadalom szervezettségéről és bátorságáról árulkodik, hanem befolyásolhatta az európai neandervölgyiek közötti összegfogást is a jégkorszakok idején, írják a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban.

A MONREPOS Régészeti Kutatóközpont (Neuwied, Németország) csapata a Neumark-Nord 1 lelőhelyen talált Palaeoloxodon antiquus csontjain vágásnyomokat azonosított, amelyek körülbelül 125 000 évvel ezelőtt keletkeztek. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy az elefántokat ezen a területen esetenként levadászátk.

A felfedezés után felmerült a kérdés, hogy más lelőhelyeken is hasonló volt-e ez a gyakorlat. A Gröbern és Taubach lelőhelyeken talált Palaeoloxodon-csontok segítségével megállapították a kutatók, hogy máshol folytattak ilyen vadászatokat. Ezek a lelőhelyek, bár távolabb helyezkednek el egymástól időben, de az utolsó interglaciális időszakban keletkeztek, amikor a Föld hőmérséklete hasonló volt a maihoz. Mindhárom helyszínen hasonló vágásnyomokat azonosítottak, amelyek arra utalnak, hogy az elefántok intenzív levadászása általános lehetett a korai jégkorszakban. Bár néhány esetben a nagyragadozók is hozzáfértek a csontokhoz, az elefántvadászat a neandervölgyiek jellemző gyakorlata lehetett ebben a meleg időszakban. Azonban annak, hogy a vadászat csupán extrém sportként folyt, vagy valóban a hasznosítás volt a cél, még mindig kérdéses. Mondjuk egy 13 tonnás Palaeoloxodon antiquus bika teljes kihasználásához vagy jó konzerválási technikára, vagy legalább egy 25 fős, tehát a korábban gondoltnál nagyobb csoportra volt szükség, akik összegyűltek a vadászathoz, majd a húst elosztották egymás között.

Az elefántokból származó hús kihasználása nagy mennyiségű táplálékot biztosíthatott, amire szüksége is volt a neandervölgyieknek. Ennek tartósítása azonban kérdéseket vet fel a kutatók körében: vagy rendelkeztek olyan módszerekkel, amelyekkel a húst hosszabb ideig frissen tudták tartani, vagy nagy csoportokban fogyasztották el a húst rövid időn belül. Mindkét forgatókönyv jelentős változást hozna a neandervölgyiekre vonatkozó ismereteinkben.

A kutatók számításai szerint egy ilyen állat feldarabolása több napot vehetett igénybe egy csapatnyi neandervölgyinek, akik együtt dolgoztak, nem is beszélve az egész feldolgozásáról. Ha ebből indulunk ki, akkor azt is ki lehet számolni, hogy egy 25 fős nagycsaládnak három hónapba telt volna, hogy az egészet elfogyassza zöldségekkel társítva. Ezek a kutatási eredmények egyértleműen arra utalnak, hogy ha nem is mindenki, de legalábbis néhány neandervölgyi nagyobb csoportokban élt, mint azt korábban gondolták. A tanulmány továbbiakban azt taglalják, hogy vagy jelentős időszakokra helyhez kötötték magukat, és rendelkeztek a hús szárításához vagy lefagyasztásához szükséges képességekkel, vagy több törzs jött össze egy időre, hogy csapdákat ássanak, és hetekig lakmározzanak a “jutalomból”. Ha történtek ilyen események, azok nagyban megkönnyítették volna a kulturális cserét.

“Egyre világosabbá válik, hogy a neandervölgyiek nem voltak magányosak, és nem meglepő módon az lkalmazkodó viselkedésmódok teljes arzenáljával rendelkeztek, amely lehetővé tette számukra, hogy több mint 200 000 éven át sikeresek legyenek Eurázsia változatos ökoszisztémáiban”

– mondta a Tübingeni Egyetem munkatársa, Dr. Britt Starkovich.

A lelet számos más lelőhelyen is megváltoztatja a perspektívákat, ahol a Palaeoloxodonnál fele akkora mamutok és még kisebb orrszarvúak csontjait találták neandervölgyi szerszámokkal keveredve. Az a feltételezés, hogy a neandervölgyiek csak dögrovásból zsákmányolták ezeket a nagytestű állatokat, e felfedezés fényében kevésbé tűnik valószínűnek.

Itt írtunk Yukkáról, a hihetetlen állapotban fennmaradt gyapjas mamut, részletek itt.

2015 óta egy őrült bostoni genetikus, George Church, a Harvard Medical School professzora élen jár egy olyan tudományos törekvésben, amely a lehetőségek határait feszegeti. Képesek lennénk visszahozni a gyapjas mamutot az életbe?