Megvan a megoldás, hogyan kerültek a hatalmas kőtömbök az egyiptomi piramisok helyszínére

Évszázadok óta foglalkoztatja mind a történészeket, mind a nagyközönséget a kérdés: hogyan tudott az egyiptomi civilizáció, amely nem rendelkezett a mai technológiánkkal, megmozgatni hatalmas kőlapokat és létrehozni ezeket az építészeti csodákat? A piramisok építésének rejtélye továbbra is sok szakembert érdekel, és úgy tűnik, hogy a régészek legújabb felfedezéseikkel közelebb kerülnek a válaszhoz:

A kutatócsoport arra vállalkozott, hogy igazolja azt az elméletet, miszerint az ókori egyiptomiak hogyan érték el ezt a figyelemre méltó teljesítményt. A kihívás mértékét érzékeltetendő, gondoljunk csak arra, hogy a Gízai Nagy Piramis több mint 2,3 millió mészkő- és gránittömbből áll, amelyek egyenként elképesztő két tonnát nyomnak. “Ez egy olyan feladat, amely még ma is jelentős erőforrásokat és mérnöki szakértelmet igényelne” – mondja Dr. Laila Hassan, egy vezető régész, írja a The Brighter Side of News. De hogyan csinálták az ókori egyiptomiak?

Lehet, hogy a környezet adhat magyarázatot mindenre. A kutatócsoport a környező terület alapos elemzése után azt állítja, hogy az egyiptomiak ügyesen használták a körülöttük lévő vízi utakat, különösen a Nílus egyik mellékfolyóját, hogy a hatalmas köveket a sivatagba szállítsák. Az elmélet igazolásához a kutatóknak először ősi talajmintákat kellett beszerezniük és megvizsgálniuk a gízai árterületen. Ehhez 9 méter mélyre kellett ásniuk, ahol öt megkövesedett talajmintát tártak fel. Ezeket a mintákat azonnal elküldték egy franciaországi laboratóriumba átfogó elemzésre.

Az elmélet szerint a Nílusban őshonos ősi pollen és növényzet jeleit keresték, olyan bizonyítékokat, amelyek megerősíthetik egy egykori vízi út jelenlétét. Az elkötelezettség meghozta gyümölcsét, amikor az elemzés során rábukkantak a Khufu-ág nyomaira, egy ősi mellékfolyóéra, amelyről úgy vélték, hogy Kr. e. 600-ban kiszáradt. Az aprólékos vizsgálat során egy biológiai sokféleség forró pontját is felfedezték. A csapat az elemzés során elképesztő módon 61 növényfajt azonosított, így gazdagabb képet kaphattunk az ókori egyiptomi tájról.

Hader Sheisha környezetföldrajzos, aki a kutatócsoport tagja volt, kiemelte a felfedezés jelentőségét.

“Enélkül a mellékfolyó nélkül gyakorlatilag lehetetlen lett volna megépíteni a piramisokat. Természetes szállítószalagként működött, megkönnyítve az ilyen hatalmas kőtömbök mozgatásának logisztikai rémálmát” – mondta.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány szerint az egykori vízfelület és a folyó magasabb szintje mintegy 4500 évvel ezelőtt megkönnyítette a gízai piramiskomplexum építését. A felfedezés nem csak a mellékfolyó létezését erősítette meg, hanem azt is alátámasztotta, hogy a mellékfolyó fontos szerepet játszott azoknak a kőlapoknak a szállításában, amelyek később a piramis építésének szerves részét képezték.

Hihetetlen, de a kutatást elindító szikra egy Vörös-tengerben talált lenyűgöző papiruszdarab volt. Ez a történelmi dokumentum részletesen beszámolt egy “Merer” nevű tisztről, aki mészkövet szállított a Níluson felfelé egy gízai építkezéshez.

“Nagyon érdekelt, mert ez megerősíti, hogy a piramis építőanyagainak szállítása vízen keresztül történt. Ha többet tudunk meg az akkori környezetről és infrastruktúráról, az segíthet megfejteni a piramis építésének zavarba ejtő rejtélyét” – hangsúlyozta Sheisha.

Ahogy a modern technológia és technikák egyre nagyobb mértékben segíti az ősi történelem megismerését, izgalmas belegondolni, hogy milyen további rejtélyeket fejthetünk még meg. Egyelőre azonban már egy izgalmas betekintésünk van abba, hogy az egyiptomiak hogyan valósíthatták meg az emberiség történetének egyik legnagyobb építészeti teljesítményét.

Ugyanezt az elméletet erősíti pár nappal ezelőtti cikkünk, amelyben arról írtunk, hogy az űrből jött a megoldás, és fény derülhetett a piramisok építésének rejtélyére, olvasd tovább itt.

Szintén érdekes cikkünk a témában: Miért költöztették állandóan az egyiptomi piramisokat?